A Hajdúság iskolakultúrája a történész szemével
Mai emlékkonferenciánk kézenfekvő alkalmat szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a Hajdúságot mint egységes kulturális régiót vizsgáljuk. Egyébként is meg kellene tennünk, mert a mai konferencián túlmenően is számos ok késztet bennünket arra, hogy ezt a régiót ne csak mint politikai térséget, csak mint szociális területet, esetleg városok, települések konglomerátumát tekintsük, hanem végre kulturális régióként vegyük szemügyre, és a magyar művelődés történetének olyan sajátos vetületeként vizsgáljuk, amelynek az iskolázás alapján megvannak a specifikus jegyei.
Mindenekelőtt azonban - a magam részéről tiszteletben tartva azt a történeti tényt —, hogy a kezdetektől a mai napig hét hajdúvárost tartunk számon, melyek a letelepítés ismert rendje szerint kialakították intézményeiket, közöttük iskoláikat, oktatási-nevelési, egyszóval pedagógiai kultúrájukat. De nemcsak városokról beszélek ebben a vonatkozásban, hanem olyan településekről is, amelyek ugyan nem nyertek el városi rangot, de amelyek egyre fontosabbak nemcsak gazdasági és társadalmi, hanem kulturális vonatkozásban is, közelebbről az iskolakultúra terén, pl Hajdúvid, Pród, Bocskaikert, Józsa, Bodaszőlő, stb. Ez utóbbiak a XX. század végén válnak egyre fontosabbá a Hajdúság iskolakultúrájának történetében. Ennek a régiónak a sajátosságai sok tekintetben eltérnek más magyar régiók specifikumaitól az iskolázás történetét illetően.
Talán a székelyföldi városoknak a Hajdúság katonai demokráciájához hasonló belső struktúrája, illetőleg ennek alakulása mutat ilyen jellegű fejlődést „Míg azonban a székely székek városi kultúrájának fejlődésére a perifériális helyzet, s így ennek következtében a más nemzetiségekkel szemben szigorú zártság nyomta rá a bélyegét, addig a hajdúvárosok művelődésének alakulására a centrális helyzet, s így természetesen a magyarság más etnikumai felé való egyfajta nyitottság volt a jellemző.” (Bajkó Mátyás: Hajdúszoboszló művelődéstörténete. 1975. 477.)