Szent Család plébánia

Egy 1234. évi oklevél a Szentgyörgyfaluhoz tartozó területet Józsa puszta (praedium) néven említi. A középkori Szentgyörgyfalu (Hajdúszentgyörgy) pusztulása után az 1700-as években ezen a területen alakult ki – több pusztával együtt – Alsójózsa és Felsőjózsa. A fejlődés során a két Józsa 1829-ben Józsa néven egyesült, majd a hétezer lakosú nagyközséget 1982. január 1-jén Debrecenhez csatolták.Templomát Samassa József egri érsek építtette a Szent Család tiszteletére 1894-ben. Ekkor még Hajdúböszörmény filiája volt. 1935–42-ig a debreceni Szent Anna-plébánia, 1942–50-ig a debreceni Szent László-plébánia filiája. 1950-ben önálló lelkészség lett. Orgonája egymanuálos, 2 regiszteres. Kerékgyártó István debreceni orgonaépítő készítette 1900 körül. A lelkészlak 1958-ban épült, Fazakas Gyula lelkész idején, aki a templomot és a plébánia épületet 1976–77-ben renováltatta, és kialakította az új liturgikus teret. 1991-től a debreceni Jézus Szíve plébánia, majd 2006.augusztusától a debreceni Megtestesülés plébánia látja el.

Papjaink

Időszak plébános
1951-1991 Fazekas Gyula
1991-2001 Nyizsnyánszki Lajos
2001-2006 Szegedi Kálmán
2006-tól Felföldi László

Elérhetőség

Szent Család Plébánia, 4335 Debrecen-Józsa, Rózsavölgy u.30.
Plébános: Felföldi László Tel: (52) 535-735, (30) 9855-640.
E-mail: plebanos@megtestesules.axelero.net
Levélcím: Megtestesülés Plébánia, 4032 Debrecen, Borbíró tér 9.