Józsa történelme

Ez egy +1 ikon, amit megnyomva az adott találatot ajánlhatjátok barátaitok, ismerőseitek, és az egész világ számára. Szerző ©Copyright A szerzői jogokkal kapcsolatban.


“A föld kebele Tárháza Istennek”


Rajzolta:Kunkli Róza

Szabó Sándort két ízben is megválasztották a “kertgazda” tisztségére. Első ízben 1845-48, másodízben 1851-53 között viselte e megtisztelő tisztséget. Hat nyilas szántóföld tulajdonosa volt, s így a tekintélyesebb szőlősgazdák közé számított. Értett a szőlőművelés minden csínja-bínjához. Felesége Varga Zsófia is. Zsuzsa lányuk keresztapja Vilhelm Müller pesti kereskedő volt. A keresztanya Sági Ferencné, Szabó Juliánna. Szép kétvégű háza mögött az udvarban volt a pajta, s alatta “pince”. A pincében szép rendben két oldalt sorakoztak egymás mellett a különböző nagyságú hordók. Nemcsak a szőlőt, hanem a hordókat is jól gondozta. Szakszerűen. Nem volt hordóízű bora. Februárban, mikor lefejtette a bort, jó forró vízzel kimosta a hordókat, néha “átslagozta”, kénezte. A törkölyt pálinkának főzte ki. Nyáron, amikor kifogyott a hordóból a bor, újra kimosta a hordókat forró vízzel és várta az új termést. A rizling, erdei, alanttermő, hárslevelű, otelló szőlő, a borszőlők őszi szüretre maradtak, a csemege szőlőt a “városban” eladták.

Tovább…

A hozzaszolashoz

Regisztralj vagy jelentkezz be