Egy különös végrendelet
Az udvaron levÅ‘ nagy eperfa alatt oly sokszor üldögélt drága, megboldogult feleségével Arany Pál. Élete párja hűséges, szeretÅ‘ hitves, gondos, szorgos háziasszony volt. Varga Sára, ha kellett, segÃtett urának nyáron és télen egyaránt. A szÅ‘lÅ‘munkához úgy értett, hogy versenyre kelhetett volna bármelyik férfival. Ismerte annak minden csÃnját-bÃnját. De a háza tájuk, a ház kÃvül és belül a szorgalmas hozzáértÅ‘ ember kezét dicsérte. Szerény bútoraik, minden különösebb dÃsz nélkül, szinte megszólaltak. Az aprójószág, disznó, tehén mind a közösen végzett munkával megadta, ami a szerény háztartáshoz szükséges volt. Piacolni nem járt ugyan Sára asszony. Mindig olyan törékeny teremtés volt, de akár a napszámba vállalt nyári munka, akár a télen végzett kiegészÃtÅ‘ munka égett a keze alatt. A Tócó partján Å‘sszel megszedték a jó gyékényt, fonnyasztották, s télen elÅ‘vették, hogy kosarat készÃtsenek. De Arany Pál legjobban szeretett a gyékénybÅ‘l széket készÃteni. A vázat adta az erdÅ‘. Nem kellett sok hozzá. A gyékény pedig kényelmes ülÅ‘székhez szolgált anyagként. Különféle nagyságban készÃtett székeket. Gyermekeknek kisebbet. Minden gyermek besegÃtett. De Pali fiuk volt a legbuzgóbb, legszorgalmasabb. Mindet szerették, de talán a kedves Å‘ volt.