Józsa történelme

Ez egy +1 ikon, amit megnyomva az adott találatot ajánlhatjátok barátaitok, ismerőseitek, és az egész világ számára. Szerző ©Copyright A szerzői jogokkal kapcsolatban.


Új iskolák

OKTATÁSI HETILAP ÁRA 31 FT XLVIII. ÉVFOLYAM 35. SZÁM 1992. NOVEMBER 6.

Új iskolák

Olvastam a Köznevelés 1992. szeptember 18-án megjelent számában, hogy szívesen hallanának iskolabővítésről, felújításról, új tornaterem építéséről.
Örömmel tájékoztatom a szerkesztőséget a következőkről: iskolánk nagyon szép, új tornatermet vehetett birtokba. Az építéshez 6 millió forint központi s 9 millió forint önkormányzati támogatást kaptunk a debreceni önkormányzattól. Az új tornaterem átadásáig -évekig, sőt évtizedekig - egy 56 négyzetméteres, 1936-ban készült tanteremben voltunk kénytelenek a testnevelési órákat tartani. Az épületről, s annak “kihasználásáról” küldök néhány fényképet.
Ahogy látható a képeken, most már méltó helyen tarthatja edzéseit a több éve működő karate szakosztály, a néptánc csoportunk, a lányok kedvelt aerobik sportköre is. Természetesen egyéb összejöveteleket is tartunk itt. (Évnyitó, évzáró, ballagás, kulturális bemutató.) Szeptember 1-től a heti 3 testnevelésórát négyre növeltük, s a több csoportban működő diák sportkör foglalkozásaival mindennap mozoghatnak, sportolhatnak tanulóink.
Ha a közeli években néhány tanteremmel is bővíthetnénk iskolánkat, teljes lenne az elégedettségünk, ugyanis a terveinkben szereplő informatikai oktatás, a művészeti nevelés, a hely történeti oktatás érdekében létrehozandó múzeumi szoba fejlesztést is igényel.

DALMI ILONA igazgató, Debrecen

A hozzaszolashoz

Regisztralj vagy jelentkezz be