Józsa történelme

Ez egy +1 ikon, amit megnyomva az adott találatot ajánlhatjátok barátaitok, ismerőseitek, és az egész világ számára. Szerző ©Copyright A szerzői jogokkal kapcsolatban.


A KÖZSÉG TÖRTÉNETE

Józsa területén már a XIV. században volt település. E század közepe táján a Kismacs nevű egyházas falu volt a helyén, amely a Tócó jobb partján terült el, temploma a nemrég lebontott Csillagos csárda közelében állt, vagyis a hajdúböszörményi út mellett, a mai Pásti utca táján. Ebben az időben a debreceni Dózsa család birtoka volt. Szent György vértanú tiszteletére épült templomáról később Szentgyörgynek vagy Egyházasszentgyörgynek hívták.
A XV. században (1439-ben) a Telekdy család a földesura Szentgyörgynek. 1448-ban az egyik oklevél szerint Telekdy Ferencné panaszkodik, hogy fia, Ferenc kizárta őt Szoboszló, Macs, Hatház stb. birtokaiból. Szentgyörgynek ebben az időben mezővárosi rangja volt. 1458-ban és 1461-ben országos vásárát említik az oklevelek.
1549-ben tíz portát számlált és egészben a Gút-Keled nemzetségből való Várdai család birtoka volt. Ennek kihaltával egymást követve vagy egymás mellett a bedegi Nyáriak, Becskeiek, Melithek és Jósak voltak a birtokosai. Sőt a Nyáriak révén, mint a kisvárdai uradalom tartozéka, a herceg Esterházy családé is volt egy része még a múlt század hatvanas éveiben is.
A XVI. század végén (1594-ben), amikor Huszt felől kegyetlen tatárhordák ereszkedtek alá az Alföldre és végigdúlták, pusztították, gyilkolták a Tiszántúlt, a Debrecen körüli, mintegy félszáz községgel együtt Szentgyörgy is eltűnt, pusztává lett.

Tovább…

A hozzaszolashoz

Regisztralj vagy jelentkezz be