Élet a Józsa-szentgyörgyi szőlőskertekben (Az 1800-as évek első fele)
A 19. század elejére a szőlőtelepítők a szentgyörgyi Jósa-birtok nagy részét beültették szőlővel, csupán a Tócó-völgyet hagyták meg kaszálónak és a Rózsás dűlőt szántóföldnek. Az alsójózsai kertségeket kerteknek, a felsőjózsaiakat pedig részeknek nevezték. Egy-egy kertség részbirtokát látusnak hívták. Az alsójózsai kertek a következők voltak: Vénkert, Kiskert, Unokakert, Rózsástelep, Tuskóskert és Csúcs, a felsőjózsaiak pedig Eördöghrész, Elekrész, Rózsarész és Csillagos. A Rózsás csárda az alsójózsai kertségekhez tartozott, a Csillagos csárda (Vay csapszék) pedig Felsőjózsához.
A kertségeket kertgazdák (kertbírók) irányították, akiket kertgyüléseken választottak meg a kertes gazdák. A kertgazdák jegyzőkönyvet vezettek az adásvételi és örökösödési szerződésekről, kimutatásokat állítottak össze a bevételekről és kiadásokról. Munkájukat tizedesek segítették, a dézsma beszedése az ő feladatuk volt. A rendre, fegyelemre évenként választott csőszök (őrök) vigyáztak. Munkájukért csekély juttatást is kaptak. Minden éjjel végigjárták a kertek alját, a fűaljat és a csőszfokossal egy X jelet húztak a földön, így jelezték, ha mindent rendben találtak. Szigorúan megbüntették a káromkodókat, még a „feneszót” sem lehetett büntetés nélkül kiejteni. Büntetés járt az éjszakai hangoskodásért, a pipázásért, a szőlőskert kerítésének (gyepű, gerádja) elhanyagolásáért. Meg azért is, ha valakinek „kínt járt a tyúkja, kutyája”.