Józsa történelme

Ez egy +1 ikon, amit megnyomva az adott találatot ajánlhatjátok barátaitok, ismerőseitek, és az egész világ számára. Szerző ©Copyright A szerzői jogokkal kapcsolatban.


Kirándulások, táborozások az 1960-70-es években

Az 1960-as évek gyermekeinek nem volt olyan természetes a kirándulás, mint manapság. Bizony nagy élménynek számított, ha az iskola pedagógusai egy-egy alkalommal szerveztek kirándulást s a szülők ki tudták fizetni a költségeket.
Szinte felejthetetlen volt a józsai gyerekeknek az 1960-ban szervezett Mátrafüredi kirándulás, hisz az egész vonatot mi foglaltuk el. (alsó és felsőjózsaiak együtt.) Akkor láttunk először hegyet! Néhány gyereknek ki is tört keze-lába, hisz nem tudta, hogyan kell lejönni a hegyoldalon. Ugyancsak nagy élmény volt az 1962. júl. 9-12 közötti budapesti kirándulás is, amikor megtekinthettük az Országházát, a Halászbástyát, s elmehettünk Csillebércre, Esztergomba és Visegrádra.
A legkiválóbb gyerekek jutalomképpen mehettek el különböző vezetőképző táborokba.
Iskolánkban a helyi táborozás alapjait Balogh Györgyné, Ila néni teremtette meg 1965-ben, majd Lévai Béla folytatta nagy lelkesedéssel.
Az első táborozók - 30 fő - a Monostori-erdőben igazi nomád körülmények között töltöttek el egy hetet. A tábor romantikájába - a természet lágy ölén - félelem is vegyült, hisz nem egyszer meg kellett védeni a tábort az éjszakai “támadóktól”. (A “támadók” volt tanítványok voltak.) Estenként a tűz pattogó hasábjai mellett Nagy Miklós vezetésével árnyképvetítés folyt, vidám csasztuskák éneklésével vertük fel az erdő csendjét.

Tovább…

A hozzaszolashoz

Regisztralj vagy jelentkezz be