Józsa történelme

Ez egy +1 ikon, amit megnyomva az adott találatot ajánlhatjátok barátaitok, ismerőseitek, és az egész világ számára. Szerző ©Copyright A szerzői jogokkal kapcsolatban.


TERMÉSZETI VISZONYOK

Józsa geomorfológiája

Józsa nagyközség Hajdú vármegyében, Debrecentől északnyugatra (9 km-re) fekszik. 2631 katasztrális holdat kitevő területe a Tócó völgyére harántosan, kelet-nyugati irányban, mintegy hét és fél km hosszan húzódik.
Józsa a Nyírség löszplatójára, vagyis az Alföld eredetinek mondott térszínmaradványára települt. A plató Hajdúnánás— Pródpuszta—Balmazújváros—Hajdúszoboszló vonalán emelkedik ki a jóval alacsonyabb tiszai ártérből, mintegy 110 m magasságra.
Debrecen és Józsa felé a térszín egy 120-130 m magas hátba megy át, mely a Tócó vizenyős völgytalpára ereszkedik le. Ennek a hátnak a Tócó felőli szemmel látható lejtősödésére épült a község Felsőjózsa nevű része. A Tócó mintegy 110 méter magasságú völgytalpától keletre ismét emelkedik a térszín, mintegy 130 méterig. E rendkívül lankás lejtősödésen terül el a község Alsójózsa nevű része.
A község két különálló részének tehát egyrészt a Tócó-völgy talpa felé irányuló nyugati, illetve keleti irányú lejtése van, másrészt a község egész területe északról dél felé lejt, mivel a nyírségi térszín a Hajdúböszörmény—Hajdúhadház—Nyírbéltek stb. vonalán húzódó vízválasztótól dél felé lejt.

Tovább…

A hozzaszolashoz

Regisztralj vagy jelentkezz be