Józsa története

In memoriam Gábor János (1911-1995)

Egy éve, 1995. november 28-án rokonok, volt kollégák, volt tanítványok, barátok és ismerősök, mindazok, akik ismerték, szerették és tisztelték, mély részvéttel kísérték utolsó útjára Gábor Jánost, a felsőjózsai általános iskola nyugalmazott igazgatóját.

A szó legigazabb, legnemesebb jelentése szerint egy eredményekben gazdag emberélet szakadt meg az ő halálával. Mert ízig-vérig pedagógus volt ő, aki mindvégig, a legnehezebb körülmények között is hivatásának tekintette azt a pályát, amelyet egy életre választott.

Tanítói oklevelét a Debreceni Református Kollégium Tanítóképző Intézetében szerezte. (Ezt az ötvenes évek elején földrajz-biológia szakos tanári képesítéssel egészítette ki.) Tanítói képesítésének megszerzése után hosszabb ideig volt állás nélkül (a nagy gazdasági világválság ideje volt ez), ingyen tanított, segédtanítóskodott, míg végre a hermánszegi református gyülekezet megválasztotta kántortanítónak.
„Megválasztása után, mint rendes kántortanító nemcsak rendbe hozta az iskolaügyet, hanem mintaszerű iskolát teremtett” – emlékezik a jegyzőkönyvi beírás róla. A felettes egyházi szervek, valamint a tanfelügyelők elismerték eredményes munkáját, és megszerették a gyermekek szülei is. Foglalkozott a felnőtt ifjúsággal is.

Tovább…

Semmiképpen nem az úttörőcsapat történetét akarom megírni, de az úttörőszervezet tevékenysége elválaszthatatlan volt az iskolai nevelő-oktató munkától, olyannyira, hogy a szakköri tevékenység gazdája hivatalosan az úttörőcsapat volt. Márpedig enélkül nagyon foghíjas lenne az iskola történetéről szóló kis írásom.

A felsőjózsai iskolában 1949-ben alakult meg az úttörőcsapat. Megalakulásakor Petőfi Sándor nevét vette fel, közel 10 év múlva nevet változtatott: a szűkebb pátria poétája, Csokonai Vitéz Mihály lett az újabb névadó.

A csapat első vezetője Márk Gizella volt. Rajta kívül még a következők töltötték be ezt a tisztséget: Belenszky Gyuláné, Futó Zoltánné, Farkas Lajos, Farkas Lajosné, Dávid Béla, Janóczki József, Kathó Klára, Nagymáté József.

A csapat bevételi forrásaként említettem a tornavizsgák bevételét. Később állandó bevételt jelentett a hulladékgyűjtés, a péksütemény- és tejárusítás, a sajtótermékek (Pajtás, Képes Nyelvmester stb.) árusítása, valamint az előadások (pl. „Ki mit tud?” gálaműsor) bevétele. Ebből támogatta a csapat vezetése a táborozókat, tárgyjutalmat vásárolt a versenyek díjazására, sportszereket, játékokat vett.

A nyári táborozások nagy élményt jelentettek a gyermekek számára. Olyan tájakra jutottak el, ahol más módon meg nem fordultak volna: Makkoshotyka, Cserépváralja, a Vác melletti Pokolsziget, a Dunántúl szép tájai stb., és természetesen, mikor megnyílt, az alsójózsai úttörőtábor. A nyári táborok szervezésében kimagasló eredményt ért el éveken keresztül Farkas Lajosné, valamint Janóczki József, aki különösen a vándortáborok szervezésével gondoskodott a nyári szünidő hasznos és kellemes eltöltéséről. A táborozók szinte az egész Dunántúlt bejárták néhány év leforgása alatt, de ugyanígy az Északi-Középhegységet is. Janóczki József ezenkívül megtanulta a morzejeleket, a rádiózást,és az MHSZ patronálásával rádiós szakkört szervezett. Rádiósai sikerrel szerepeltek a városi és a megyei versenyeken egyaránt, de ami még ennél is többet jelentett számukra: Ausztráliától az Egyesült Államokig kapcsolatokat teremtettek az ottani rádióamatőrökkel. A díszes visszaigazoló lapok egymás után érkeztek az iskola címére éveken keresztül.

Tovább…

1948-ban országosan államosították az egyházi iskolákat. Így volt ez Józsán is. Az egykori segédjegyző, Tóth István visszaemlékezése szerint a katolikus iskolában többen sírtak az ott tanítók közül, amikor „felsőbb utasításra” a tantermek faláról el kellett távolítani a keresztyén szimbólumokat: a feszületet és a szentképeket.

Nem volt könnyű dolga az államosítás nyomán szervezett 8 osztályos állami általános iskola első igazgatójának, Jószai Kálmánnak, akinek a két, különböző felekezethez tartozó iskola tanítóiból egyetlen új testületet kellett formálnia. Olyan tapasztalt, értékes kollégákból, kolléganőkből, akiknek keresztyén valláserkölcsön alapuló hite és meggyőződése nagyon sok tekintetben ellentétes volt a hatalom megkövetelte hivatalos állásponttal, de éppen ezen oknál fogva nem volt könnyű az említett kollégáknak sem.

Meg kellett szervezni a felső tagozatban a szakrendszerű oktatást, olyan tanítókból, akik vállalták az egyes szaktárgyak tanítását, sőt a szaktanári képesítés levelező úton történő megszerzését is, illetve ezek hiányában az igazgatónak új szaktanárokat kellett alkalmaznia. Voltak az új általános iskolának olyan tanítói is, akik koruknál fogva, illetve egyéb okból nem vállalták a tanári képesítés megszerzését, de tanítói képesítésük birtokában, szakismeretüket továbbfejlesztve önképzéssel magas színvonalon oktattak, neveltek. Ezt a szakfelügyeleti óralátogatások jegyzőkönyvi bejegyzései is tanúsítják.

Az államosítás után 501 tanulója lett az általános iskolának. Hat tanteremben és két szükségtanteremben kezdődött meg a tanítás. Érdemes megemlíteni, hogy az első két tanévben 7 fokozatú osztályzattal értékelték a tanulók teljesítményét, amelyek közül a hetes volt a legjobb, szemben az addigi 4 fokozatúval, amelyből az egyes volt a kitűnő.

Az iskola eddigi történetének legnagyobb létszámát 1949-1950-ben éri el 610 tanulóval, s ez még a következő tanévben is 604. 1951/52-től hosszú ideig a létszám 500-600 között ingadozik.

Az államosítással, tehát az állami általános iskola megszervezésével egyúttal kezdetét veszi a délelőtt-délutáni – vagyis a „kétműszakos” tanítás, s ez az állapot egészen a Gönczy Pál utcai épület átadásáig, vagyis 1984-ig tartott.

Az 1951/52. tanévben azok számára, akik sokat mulasztottak, vagy elégtelen volt a tanulmányi eredményük, úgynevezett évfolyampótló osztályokat szervezett az iskola, mégpedig a következőképpen:

Tovább…

A református iskola első épületei sárból épültek, sőt az Elek utcán a lebontott helyére épített második épület is. Egy 6×10 méteres tanteremben 90-100 gyermek oktatását a kezdetekben egy tanító látta el, osztatlanul, együtt tanítva I. osztálytól a VI-ig. Különösen az első években nem minden gyermeknek jutott megfelelő ülőhely.
Az első osztályosok palatáblára írtak palavesszővel, csak a második osztálytól kezdve volt használatos az írófüzet, az „irka”. Egy-egy tanteremben négy petróleumlámpa szolgáltatta a világítást. (Az Elek utcai épületekben egészen 1953-ig!)
Az 1926. évtől épült tantermekben egy-egy 6×2 méteres színpadot is építettek az iskolai előadások megtartására. A római katolikus iskolában a Rózsavölgy utca 34. szám alatt (a templom mellett) épült ilyen terem belső színpaddal felszerelten.

Tovább…