Józsa története

A 18. század első felében a mai Józsa területe teljesen lakatlan volt, még tanyaszerű szállásokat sem emeltek rajta. Szentgyörgy-pusztát és a Tócó keleti partján elterülő erdőséget Debrecen és Hajdúböszörmény polgárai bérelték. A földet csak állatok legeltetésére használták, nem művelték. A debreceniek már 1578-ban bérbe vettek néhány teleknyi földterületet a Várdayaktól, majd a Várday család kihalása után az utánuk öröklő Nyáry, Jósa, illetve Melith és Esterházy családoktól szerezték meg rövidebb-hosszabb időre a zálogos részeket.
Az 1700-as évek elején Szentgyörgy déli negyede Jósa István szabolcsi nemes ember birtoka volt. Ezt a birtokrészt előbb „szentgyörgyi Jósa-rész”-nek, majd Józsa-Szentgyörgynek, végül egyszerűen csak Józsának nevezték. így szorította ki a használatból a Józsa név a több mint félezer éves Szentgyörgy elnevezést.
A Jósa-részt Debrecen bérelte, évente 500 magyar forintot fizetett érte Jósa Istvánnak. Az idő tájt ezen a területen sokkal több volt az erdő, mint napjainkban. Ahol ma a Kiserdő, Erdőhát, Monostorerdő, Szilas, Zsindely és Aranykapu utcák vannak, háromszáz évvel ezelőtt még tölgyerdők álltak.

Tovább…

Jósa Miklós
(1636-1687)
Édesapja, németszögyéni Jósa Mihály a kallói (nagykállói) vár parancsnoka volt. Az édesanyja pethőfalvi Petheő Anna. Miklóson kívül még három gyermekük volt, István, Borbála és Zsófia.
Jósa Miklós Zrínyi Ilona ecsedi uradalmának udvarbírája volt 1682-84 között, 1684-től 1686 végéig Szabolcs vármegye alispánja. Feleségével, Nyáry Erzsébettel Kisvárdán laktak. 1687. július 5-én, életének 48. évében “propter rebellionem occisus est” - lázadás miatt (kuruc volt) Caraffa tábornok, Felső-Magyarország osztrák főkapitánya kivégeztette.
(Érdekes megjegyezni, hogy vértanú halála után a Jósakkal rokon lászlófalvi Eördögh Dániel ült az alispáni székben, aztán Jósa István, majd őt követően Orosz István, akinek Jósa Zsófia unokája volt a felesége.)

Várday István halála (1471) után az egymással is állandóan pereskedő Várdayak nem sok figyelmet fordítottak Szentgyörgyre. A település elvesztette mezővárosi rangját, a Szilágyi Erzsébettől és Mátyás királytól kapott kiváltságokat, a - lakossága pedig megfogyatkozott.
Mint cseppben a tenger, úgy tükröződött vissza Szentgyörgy hanyatlásában Magyarország általános romlása. A tehetséges és célratörő Mátyás király halála (1490) után a főurak “Dobzse” László cseh királyt ültették a magyar trónra. A gyenge királyi hatalom következtében rövid idő alatt megsemmisült Mátyás alkotásainak java része. A társadalomban kiéleződtek az ellentétek, az ország egyre kiszolgáltatottabb lett a törökökkel szemben.
Az 1500-as évek elejére a szentgyörgyi jobbágy telkek száma 14-re csökkent, majd 12 lett, 1549-ben pedig mindössze 10 jobbágyportát írtak össze az adószedők. Közvetlenül a töröknek való behódolás előtt Szentgyörgynek 10 adófizető jobbágya, 1 bírója, 4 zsellérje és két szolgája volt, vagyis 1550 körül Szentgyörgyön már csak 125-150 ember lakhatott. Sokan beköltöztek a nagyobb biztonságot nyújtó Debrecenbe, erről a város magistratusának (önkormányzatának) a jegyzőkönyvei tanúskodnak.

Tovább…

Szentgyörgy földesura: Várday István Mátyás király főkancellárja, kalocsai bíboros érsek (1425 körül -1471 )

A középkori Szentgyörgyöt birtokló Várday család legmagasabb tisztségbe emelkedett tagja István volt, aki 1425 körül született Kisvárdán. Művelt ember volt, felsőfokú tanulmányait a krakkói egyetemen kezdte, majd Bécsben, aztán az olaszországi Ferrarában és Padovában folytatta. A padovai egyetemen szerzett doktori fokozatot 1450-ben.
Mint jogi ügyekben jártas, latinul és más idegen nyelveken is beszélő ember hazatérte után egészen fiatalon fontos állami és egyházi méltóságokat töltött be. 1451-ben nagyváradi kanonok, 1454-ben egri prépost lett. Jártas volt a hadászatban is! Bonfmi, a híres történetíró írja róla, hogy Magyarország határait ügybuzgón védelmezte a törökökkel szemben.
1454-ben fontos állami ügyben Németországban járt, 1457-ben pedig 500 tagú lovagi küldöttséget vezetett a franciaországi Tours (ejtsd: túr) városba, hogy a sabariai (szombathelyi) születésű Szent Márton sírjánál tisztelegjen. Az eseménnyel kapcsolatos fényes ünnepségekről több francia krónika is megemlékezett.

Tovább…

(Az 1400-as évek közepe)

Mátyás király uralkodása idején (1458-1490) Magyarország a fénykorát élte. Uralma alatt az ország fejlődése tovább gyorsult, katonailag megerősödött, az európai nagyhatalmak sorába emelkedett, a királyi udvar a korabeli európai művészet egyik központja lett.
Az ország gyors fejlődésének, felemelkedésének, többek között az egyes falvak, városok fejlődése, meggazdagodása volt az alapja. A földrajzi helyzetét tekintve Szentgyörgy sajátos - igen kedvező - helyzetben volt.
A Szentgyörgy szomszédságában fekvő két nagy mezőváros - Debrecen és Böszörmény - a királyé és az édesanyjáé, Szilágyi Erzsébeté volt.
Szentgyörgy földesura az a Várday István lett, aki a király hatalomra jutását, majd a korona megszerzését is diplomáciailag és karddal is lelkesen támogatta. Ezért a király a legmagasabb pozíciókba juttatta mind az állami, mind az egyházi hivatalokban. Várday Istvánnak így módjában állt a saját birtokait is fejleszteni, a királytól szabadalaomleveleket, kiváltságokat szerezni.
Jó. ha tudod, hogy Zelemér falu a 15. században önálló település volt, sem a Hunyadiak, sem a Várdayak uradalmához nem tartozott. (Nem volt Böszörmény része, mint napjainkban Zelemér-puszta és Bodaszőlő.)

Tovább…

(Az 1300-1400-as évek)

A Gutkeled nembeli családok közül mindenekelőtt a kisvárdai Várday családdal kell megismerkednünk, amely a 14. század elejétől a család kihalásáig (1630-ig) - tehát több mint 300 évig! - Szentgyörgy falu földbirtokosa volt. Leányági leszármazottai és azok örökösei pedig (a Nyáryak, Esterházyak, Melithek, Becskyek, Vayak, Jósak, Eördöghök, Elekek, Némethyek, Rózsák) egészen a 19. század második feléig birtokolták e területet.
A Várday-uradalom központja a felső-szabolcsi Kisvárda volt. Az 1400-as évek közepén 13 település (2 mezőváros és 11 falu) tartozott az uradalomhoz: Kisvárda mezőváros, Kalonga, Döge, Litke, Mada, Pap, Rozsály, Veresmart és Szentgyörgy mezőváros Szabolcs megyében és Marok, Badaló, Daróc és Gelénes falvak Bereg megyében. Az uradalomban mintegy 610 jobbágycsalád élt, vagyis több mint 3000 ember.

Tovább…

A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium ebben az évben ünnepelte fennállásának 375. évfordulóját. Az iskola 1621-ben a debreceni Kollégium partikulája volt. De nem az évforduló miatt kell beszélnünk a partikuláris iskolarendszerről, hanem azért, mert az oktatásügy olyan mérvű átalakulása idején, mint amilyenben ma is élünk, szükséges újra, mai gondolkodással megvizsgálni hagyományainkat, s felhasználni belőlük azt, ami felhasználható.

A partikulák a nagy református kollégiumok körzetébe tartozó kissebb-nagyobb iskolák voltak, amelyek az anyaiskola tanterve, tankönyve szerint oktattak, a pedagógusokat is az anyaiskola biztosította, külföldi tanulmányaik előtt álló diákok mentek ki rektorkodni egy-egy partikulába, hogy ott előteremtsék az európai tanulmányúthoz szükséges pénzt vagy annak egy részét.
A partikula fontos szerepet játszott a magyar művelődés történetében. Karácsony Sándor úgy ír erről az oktatási formáról A magyar észjárás című munkájában.
„… a partikulákat nem előzetes keretnek találták fel, hanem az élet fejlesztette ki organikusan és igen egyszerűen rekonstruálható módon. Szervesen nőtt ki a magyar viszonyokból. Az akadémikus rektor -reprezentánsa és prófétája a teljes kultúrának - felhasználta a magától kínálkozó tudásvágyat, és ki bírta azt elégíteni. Helyébe ment a tehetségeknek.”
A partikuláris iskolákban követték, utánozták a nagy református kollégiumok szervezeti felépítését. És ezek a kollégiumok fejlett diákönkormányzattal rendelkeztek, a demokrácia iskolái voltak az alföldi városok polgárai számára.

Tovább….

Mai emlékkonferenciánk kézenfekvő alkalmat szolgáltat arra vonatkozóan, hogy a Hajdúságot mint egységes kulturális régiót vizsgáljuk. Egyébként is meg kellene tennünk, mert a mai konferencián túlmenően is számos ok késztet bennünket arra, hogy ezt a régiót ne csak mint politikai térséget, csak mint szociális területet, esetleg városok, települések konglomerátumát tekintsük, hanem végre kulturális régióként vegyük szemügyre, és a magyar művelődés történetének olyan sajátos vetületeként vizsgáljuk, amelynek az iskolázás alapján megvannak a specifikus jegyei.
Mindenekelőtt azonban - a magam részéről tiszteletben tartva azt a történeti tényt —, hogy a kezdetektől a mai napig hét hajdúvárost tartunk számon, melyek a letelepítés ismert rendje szerint kialakították intézményeiket, közöttük iskoláikat, oktatási-nevelési, egyszóval pedagógiai kultúrájukat. De nemcsak városokról beszélek ebben a vonatkozásban, hanem olyan településekről is, amelyek ugyan nem nyertek el városi rangot, de amelyek egyre fontosabbak nemcsak gazdasági és társadalmi, hanem kulturális vonatkozásban is, közelebbről az iskolakultúra terén, pl Hajdúvid, Pród, Bocskaikert, Józsa, Bodaszőlő, stb. Ez utóbbiak a XX. század végén válnak egyre fontosabbá a Hajdúság iskolakultúrájának történetében. Ennek a régiónak a sajátosságai sok tekintetben eltérnek más magyar régiók specifikumaitól az iskolázás történetét illetően.
Talán a székelyföldi városoknak a Hajdúság katonai demokráciájához hasonló belső struktúrája, illetőleg ennek alakulása mutat ilyen jellegű fejlődést „Míg azonban a székely székek városi kultúrájának fejlődésére a perifériális helyzet, s így ennek következtében a más nemzetiségekkel szemben szigorú zártság nyomta rá a bélyegét, addig a hajdúvárosok művelődésének alakulására a centrális helyzet, s így természetesen a magyarság más etnikumai felé való egyfajta nyitottság volt a jellemző.” (Bajkó Mátyás: Hajdúszoboszló művelődéstörténete. 1975. 477.)

Tovább…

(Az 1200-as évek)

A 13. század elején a mai Alsójózsa területe, akkori nevén Józsa prédiuma (földesúri mezőgazdasági birtok) egy Szemere nevű földbirtokos tulajdona volt. A Tócó nyugati partján pedig, ahol akkor már állt Szent György kőtemploma, Kozma volt a földesúr. Szemere és Kozma rokonok voltak, feltehetően unokatestvérek.
Jó. ha tudódj hogy abban az időben az emberek még nem használtak családnevet. A Kozma és a Szemere nevek tehát ugyanolyan személynevek, mint az Attila, Géza vagy István név.

Szemerének volt két leánya: Róza és Benedikta, és a szolgái között volt egy Déra nevű férfi. 1234-ben, halála előtt Szemere végrendeletet hagyott, amelyben Dérát Szent György egyházának ajándékozta: legyen az egyházé, legyen Isten szolgája, s róla, volt uráról emlékezzék meg minden évben Szent Mihály napján. Mondja el az embereknek, hogy ő, Szemere, jó ember volt. Adott is Dérának egy kifejlett juhot, harminc kenyeret és négy kanna sört, hogy legyen miből megtartania ura emlékezetét.

Szemere halála után Déra nem teljesíthette ura végakaratát, mert Kozma elfogta és a saját szolgájává tette. Szemere két leánya, Benedikta és Róza Váradra utazón es János prépost előtt panaszt tett Kozma ellen. A prépostnak (egyházi elöljárónak) poroszlóra (tanúra) volt szüksége. Váradra rendelte hát Pál papot, a Szent György-templom akkori lelkészét, aki Szent László oltára előtt szintén Kozma ellen vallott. így Kozmának szabadon kellett bocsátania Dérát, sőt adnia kellett neki egy tinót, négy juhot és nyolc kereszt gabonát, hogy legyen miből megtartania a halott évenkénti emlékezetét.

Tovább…

(567-896) (896-1200)

Az avar nép ázsiai eredetű lovasnomád nép volt, mely a Don folyó vidékéről nyomult a Kárpát-medencébe. A Pannóniában élő langobardokkal szövetségben 567-ben megdöntötték a gepidák királyságát. Megszervezték a Duna-völgyi avar birodalmat és Bizáncot is többször adófizetésre kényszerítették. Az avarok a Kárpát-medencében gepida majd szláv törzsekre telepedtek, melyek közül idővel a szlávok kerültek túlsúlyba. Sok avar elszlávosodott, jelentős részük azonban megérte a magyar honfoglalást és magyarrá vált. Az avarok birodalmát 796-ban Nagy Károly frank király dúlta fel, majd 803-804-ben Krum bolgár kán nagy hadjárattal megsemmisítette az avarok tiszántúli hatalmát.
A bolgár-török nép szintén ázsiai eredetű volt, a 4. század végén tűnt fel a Don vidékén. Egyik csoportjuk a 7. században az Al-Duna vidékére vándorolt és ott a már korábban letelepedett szlávokkal szövetségre lépett. Erős államot hoztak létre, amely Erdélyre és az Alföld jelentős részére is kiterjesztette a hatalmát, így a bolgárok a magyarok honfoglalásakor (896) rögtön összeütközésbe kerültek a magyarsággal. A középkori Bulgáriában a bolgár-törökök összeolvadtak a szlávokkal és szláv nyelvűekké váltak.
A honfoglaló magyarok csoportjai a Tócó vidékén már 895-896-ban megtelepedtek. Józsán négy honfoglalás kori, illetve kora Árpád-kori (9-10. századi) magyar temető maradványai kerültek felszínre.

Tovább…

Szarmaták, germánok, hunok és szlávok (Időszámításunk kezdetétől – 567-ig)

A Krisztus előtti 1. század közepén a keltákkal kelet felől szomszédos dákok királya, Boirebisztasz (Burebista), aki 70-44-ig uralkodott, a különböző dák törzseket egyesítette és erős királyságot hozott létre. A Boirebisztasz vezette dák háborúk hatása következtében a kelták egysége megingott. A Tiszántúlon a kelta temetők fokozatosan megszűntek, s a kelta népesség felolvadt az új hódítók, az iráni eredetű szarmaták népében.
A szarmaták az alánok népcsoportjáól váltak ki, nyelvrokonai voltak a hazánkba jóval később betelepülő jászoknak. A Duna-Tisza közén élő szarmatákat jazigoknak, a havasalföldi (romániai) rokontörzsüket pedig roxolánoknak nevezték. 260 táján a gótok elől a roxolánok is az Alföldre menekültek.
A Duna túlsó oldalán, Pannóniában a rómaiak erődöket, katonai táborokat építettek a határaikat veszélyeztető ellenséges érzelmű szarmaták ellen. Ilyen erőd volt Aquincum is.

Pannónia a Római Birodalom része volt. Az Alföld a szarmaták fennhatósága alá tartozott, Dácia pedig Decebal király vezetésével önálló ország lett. 107-től római provincia.
A szarmata jazigok a Tócó-völgyben is megtelepedtek, kiterjedt falujuk és temetőjük volt. A temető sírjai a Sillye Gábor és Harmat utca elején vannak. Az eddig feltárt szarmata sírokban találtak bronz övcsatokat, színes pasztagyöngyöket, füles csuprot, orsókarikát, réz gyűrűt, bronz nyak- és karperecet. A temető közelében, a Tócó partján lehetett a falu is. A Klastrom-parton méhkas alakú szarmata üregeket (gabonatárolók?) tártak fel a régészek. A Bodai utca északi végéről és a ládagyárból is vittek szarmata edényeket a múzeumba. A szarmaták kereskedelmet folytattak a rómaiakkal, így került a Tócó völgyébe több római tárgy (főként edény) és pénz a császárkorban.

Tovább…