Józsa története

A református iskola első épületei sárból épültek, sőt az Elek utcán a lebontott helyére épített második épület is. Egy 6×10 méteres tanteremben 90-100 gyermek oktatását a kezdetekben egy tanító látta el, osztatlanul, együtt tanítva I. osztálytól a VI-ig. Különösen az első években nem minden gyermeknek jutott megfelelő ülőhely.

Az első osztályosok palatáblára írtak palavesszővel, csak a második osztálytól kezdve volt használatos az írófüzet, az „irka”. Egy-egy tanteremben négy petróleumlámpa szolgáltatta a világítást. (Az Elek utcai épületekben egészen 1953-ig!)

Az 1926. évtől épült tantermekben egy-egy 6×2 méteres színpadot is építettek az iskolai előadások megtartására. A római katolikus iskolában a Rózsavölgy utca 34. szám alatt (a templom mellett) épült ilyen terem belső színpaddal felszerelten.

A tanteremmel közös fedél alatt épült a „tanítói lak”, amely egyetlen 3×4 méteres nagyságú helyiségből állt. Amikor új törvény született, mely szerint a tanítói lakásnak két szobából kell állnia, a meglévő – amúgy is kis méretű – szobát egy sárfallal megfelezték, s egy ácsolt ajtóval látták el. Ez persze csak a református elemi iskola első két épületére vonatkozott, mert a későbbi épületekhez (minden tanteremhez tartozott egy tanítói lakás) már kétszobás tanítói lakásokat építettek, amelyekhez már külön konyha és éléskamra is tartozott, s természetesen a szobák mérete is megfelelő volt. Minden egyes tanítói lakás 100-200 négyszögöles konyhakerttel is el volt látva, s ezekhez a lakásokhoz mér sertés- és tyúkólakat, valamint fáskamrát is építettek.

A református iskolák tanítói – távollétekor – a lelkészt is helyettesítették, de kántori teendőket is elláttak. Egyébként a helyettesítésért évtizedeken keresztül semmiféle díjazás nem illette meg a helyettesítőt.

Az első években, évtizedekben nagyon szegényesek voltak az iskolák szemléltetőeszközökben is: 1 Himnusz-tábla, 2 térkép (az egyik az országot, a másik a megyét ábrázolta), az ország címerét ábrázoló kép és egy számológép alkották a korabeli eszköztárat.

A húszas évek végéről a következőket olvashatjuk a felsőjózsai református iskoláról:

„Az iskola részben osztott. Államsegélyt élvez. 1924 óta 45 kötetből álló ifjúsági könyvtára van. Iskolai ünnepségeket szoktak rendezni. A szegény gyermekeket tankönyvekkel és ruhával a gyermekelőadások jövedelméből a tantestület tagjai látják el.

Az iskola rendszeresen részt szokott venni a vármegyei elemi iskola ének- és tornaversenyen. A legutóbbi versenyen a csapatokat Tokay István és Karláné Nagy Julianna vezették. A Karláné Nagy Julianna által vezetett tornacsapat II. b díjat nyert. Az egyéni versenyeken Németi István V. oszt. futásból I. díjat, Tóth Gábor V. oszt. távolugrásból III. díjat nyert.”

A római katolikus iskola tanítói is kitettek magukért: „Az iskola rendesen részt szokott venni a vármegyei elemi iskolai ének- és tornaversenyeken. A csapatokat Juhász József tanító vezette (és készítette elő), aki 1926-ban díszoklevelet, 1927-ben pedig énekcsapatával a III. b díjat, tornászcsapatával pedig ismét dicsérő oklevelet kapott.

Az egyéni versenyeken 1926-ban Léka I. III. o., Iglay I. V. o., Sáfián M. III. o. tanulók, 1927-ben pedig Tóth I. III. o. és Léka I. IV. o. tanulók érmeket kaptak.

Az iskola vezető tanítója természetbeni lakást kap.”

Az iskolák működését illetve a tantermek megközelítését nagyon megnehezítette, hogy 1928-ig egyetlen közvetett útja sem volt a községnek, ezért Felsőjózsán az esőzések beállta után a felázott, vendégmarasztaló sárral borított agyagos lösztalaj miatt különösen nehézzé vált az utcai közlekedés főként azoknak a gyerekeknek, akik másfél-két kilométerre laktak az iskolától. Az idősebbek emlékezete szerint a nagyobbacska gyermekek ilyenkor gólyalábon jártak iskolába. Az első kövezett utak 1928-tól kezdve épültek, illetve a meglévő földutak ekkortól kaptak szilárd burkolatot. Az első szilárd burkolatú utak voltak: a Deák Ferenc u., a Hunyadi (ma Felsőjózsai) u. Rózsa és Elek utcai szakasza, a Rózsa (ma Rózsavölgy) utca a mai Bondorhát utcáig, majd évekkel később az Elek utca eleje kapott kőzúzalékos borítású, ún. makadám utat.

Debrecen és Böszörmény megközelítése sem volt könnyű hosszú éveken keresztül, mert bár a Debrecen – Tiszalök közötti vasútvonal 1884-ben megnyílt, Józsa lakói – hosszú kérvényezgetés és sürgetés után – csak 1912-ben kaptak vasúti megállót.

Más okok miatt sem volt könnyű az itteni élet. Csak 1929-ben szervezték meg az önálló községi orvosi ellátást, addig Józsának Mikepérccsel volt közös körorvosa, aki lovaskocsival járta körzetét.

A Reménység gyógyszertár csak 1930-ban nyílt meg, addig a józsaiak Debrecenben vagy Böszörményben válthatták be receptjeiket.

Az iskolások szülei, Felsőjózsa, majd az egyesülés után Józsa község lakói mérhetetlenül szegények voltak. Jól tükrözi ezt a főjegyző 1937. évi jelentése, amely bármelyik korábbi évtizedből is származhatott volna: „Az egész község nyomortelepnek tekinthető, mert oly sok a szegény nincstelenek száma.” 1920-ban 3290 lakosa van Józsának, ebből csak 117 az önálló (javarészt 1-2 holdas) gazda, 1075 a földnélküli mezőgazdasági munkás, 29 a cselédek száma. A község nagyon kis területen fekszik. Részben ezzel is magyarázható, hogy itt egy lakosra mindössze 0,6 kh. földterület jut. (Tégláson ugyanekkor 2,2 kh., Mikepércsen 2,5 kh.) Igen magas itt a népsűrűség: 256,5 fő/négyzetkilométer. (A megyei átlag: 74,8, Balmazújváros: 57,4, Mikepércs: 69,3)

A sokak számára megélhetést jelentő szőlő a múlt század végi filoxerajárvány miatt kipusztult a felsőjózsai szőlőskertekből. 1906-ban a körjegyző jelentése szerint Felsőjózsán már egyáltalán nincs szőlő.

Az éves csapadék évi bére a harmincas években mindössze 40 pengő volt készpénzben, s a természetbeni járandóság sem haladta meg a 300 pengőt. Ebből olykor 10-12 tagú családot kellett eltartani, amikor 1 kg hús 1,0 P, 1 kg cukor 1,40 P, 1 tojás 8-10 fillér, 1 kg szalonna 70 fillér. A napszámbér a harmincas években 0,70 – 1,0 P volt.

A megélhetési gondok ellenére azért élet zengte be az iskolát az ott tanítók áldásos tevékenységéből adódóan. Ezért nem lehet psztán komor színekkel ecsetelni az iskolák mindennapjait, hiszen ott eredményes oktatás és nevelés folyt a szigorú, de a hivatásukat és a gyermekeket szerető tanítók révén, akik a tanítás mellett figyelmet fordítottak tanítványaik családi életére, figyelemmel kísérték anyagi helyzetüket. Évente többször is színdarabokat tanítottak be a gyermekeknek, nemegyszer szüleiknek is, és a bevételekből segélyezték a gyámolításra szorulókat. A szülőkkel rendszeres, jó kapcsolatot tartottak. A felsőjózsai családokban ezekben az időkben átlagosan 6-8 gyermek nevelkedett, akiknek tudását, jellemét, erkölcsi tartását az iskola alapozta meg, és – együttműködve a szülői házzal – fejlesztette tovább. És nemcsak a huszas, hanem a harmincas és negyvenes években is rendszeresen és eredményesen vettek részt az iskola tanulói a vármegyei ének- és tornaversenyeken.

A 6 osztályos elemi népiskolákhoz kezdettől fogva hozzátartozott a 13-14 évesek számára szervezett mezőgazdasági jellegű 2 évfolyamos ismétlő iskola, ahol a 6. osztályt végzetteket foglalkoztatták.

A megszokott közismereti iskolai tantárgyakon kívül praktikus ismereteket is elsajátíthatják a felsőjózsai iskolások. Már a megalakulást követő néhány év múltán 1883. január 11-én határozatot hozott a felsőjózsai képviselőtestület, hogy a tanító az iskolásokat „az ojtás módszerére oktassa ki, és minden tulajdonos kertjében nemesítsék az állományt.”

Az sem véletlen, hogy 20 évvel később, 1903. január 25-én a képviselőtestület így határozott: „tekintve, hogy Felsőjózsa község lakosságának nagyobb része gyümölcstermesztéssel foglalkozik, a képviselőtestület a gyümölcstermelést óhajtja a gazdasági ismétlő iskolákban taníttatni.” Az „ojtás” tudományának megtanítása olyan hagyománnyá vált, amelyet a későbbi évtizedekben is ápoltak az iskola tanítói.

Csak elismeréssel adózhatunk pedagógus elődeinknek, mivel az ő tanítványaikból lettek felnőtt korukra a földhöz értő, a földet szerető földművesek, iparosok, tanítók és más értelmiségi foglalkozásúak.

Szoboszlay Sándor elismeréssel ír a református iskola vezető tanítójáról, Tokay Istvánról. Ő maradt az iskola élén egészen 1948-ig, az államosításig.

A római katolikus iskolából Juhász József vezető tanító érdemeit méltatja, akit 1937-ben Sólymos Sándor igazgatótanító követ, s viseli ezt a tisztséget 1948-ig.

1931-ban a népszámlálási adatok szerint Józsán a 6 évnél idősebbek között 332 analfabétát találtak. Ennek oka többek között az volt, hogy tavasszal és ősszel otthon munkára fogták a tanköteles korú gyermekeket, vagy elküldték napszámba, télen pedig sokszor a ruhátlanság miatt nem tudták iskolába küldeni őket. Sólymos Sándor igazgató-tanító 1938-ban az egyház költségén és a prépost hozzájárulásával 90 télikabátot és 20 pár cipőt csináltatott, amit ősszel kiosztottak a rászorultaknak, tavasszal pedig visszakérték, hogy a következő években ismét felhasználhassák.
1930 – 1948 között a református elemi népiskolában a következők tanítottak: Tokay István, Tóth Zoltán, Karla Ödönné, Dobi Ferenc, Jenei Anna, Asztalos Imréné, Tokay Istvánné.

A római katolikus elemi népiskola tanítói a következők voltak ugyanezen időszakban: Juhász József, Velker Gizella, Tanczer Irén, Ferenczi József, Sólymos Sándor, Sólymos Margit.

A református elemi népiskola 1929 – 1931-ben két épülettel: lét tanteremmel és két tanítói lakással gyarapodott, így tantermeinek száma 4 lett.

A második világháború csatazaja Józsát sem került el. Közeledtét jelezték a frontról érkező hírek sebesültekről, fogságba esettekről, hősi halottakról. Ezek száma az idők múlásával egyre növekedett. 1944-ben, a március 19-i német megszállást követően már áprilisban véget ért a tanítás. Az iskolákban katonákat szállásoltak el. A községet is érintő harci események 1944 októberének vége felé négy napig tartottak, s 22-én befejeződtek. A front közeledtének hírére többen elmenekültek a községből, köztük az iskolák tanítóinak egy része, többnyire olyanok, akik az előző világháborút már átélték. Azért maradtak itthon annyian, hogy a fegyverropogás elültével a felsőjózsai elemi iskolákban megkezdődhetett a tanítás.