Józsa története

Monostor (Szóládmonostora, Szólátmonostor) Árpád-kori település volt a debreceni Nagyerdőtől északra, Parlag, Hosszúmacs, Szentgyörgy-Mihálylaka, Zelemér és Hadház között. Tágas határának déli és keleti fele már a középkorban is szántóföld, kaszáló rét és legelő volt, nyugati és északi része pedig tölgy-, szil-, nyár- és kőriserdő. A birtok nyugati-északnyugati része Szabolcs megyéhez, a déli-délkeleti rész pedig Bihar megyéhez tartozott.
Élő vízfolyása korábban sem igen volt, tavai, halászóhelyei is jelentéktelenek lehettek, kivéve a határ délnyugati szögletében elterülő Csukás-tavat és a keleti részen fekvő Füzest. Időszakos vízállások voltak még a Szordas északi felében (Molnár-lapos), a Kefés dűlőút északi harmadának két oldalán és a Kőomladékos-domb (Szent Pál-templom dombja) keleti oldalán húzódó Nagy-völgyben. Valamilyen “halas vizei” kétségtelenül voltak, több zálogszerződés is tanúskodik róluk. 1635-ben pl. “Nemzetes, nemes és vitézlő Szalontai Toldi Györgynek házastársa, nemzetes és nemes Kun Kata asszony” zálogba adta az őt illető “szaláncmonostori” birtokrészt “a Hattház nevű szabad Hajdú Városban lakó vitézeknek. . . minden erdeiével, szántóföldeivel, kaszáló rétivel, halászó vizeivel, malom helyeivel. . .” 1670-ben Bácskai Újlaki György “Debreczen Városának és minden lakosainak” zálogosította el birtokrészét “cum omnibus pertinentiis, spécifiée Erdejével, Mezejével, Szántóföldeivel, Kaszáló réttyeivel, Halászó vizeivel, és minden névvel nevezendő hozzátartozó pertinentiákkal.” Nevet viselő halmai (a szordasi Templom-hegy, Nagy-part, Kettős-hegy, Kis-domb, Harasztos, Nagy András-halom) szintén a terület déli felében találhatók, egyetlen kivétel az északkeleti határon magasló Komlós-hegy. Az erdőben sok a névtelen homokhalom.
Monostor már a legrégibb időkben is a Gutkeleclek birtoka volt. Egyik, talán első tulajdonosa az a Szólád (Szórád) nevű úr lehetett, akiről a falut Szóládmonostorának vagy Szólátmonostornak nevezték el. Talán a monostort is ő építtette. Valószínű, hogy ugyanennek a Szóládnak a nevét viseli a Balaton somogyi partján fekvő Szólád falu is, mely szintén a Monostoron is birtokos Keresztúri családé volt.

szintén a terület déli felében találhatók, egyetlen kivétel az északkeleti határon magasló Komlós-hegy. Az erdőben sok a névtelen homokhalom:
Monostor már a legrégibb időkben is a Gutkeleclek birtoka volt. Egyik, talán első tulajdonosa az a Szólád (Szórád) nevű úr lehetett, akiről a falut Szóládmonostorának vagy Szólátmonostornak nevezték el. Talán a monostort is ő építtette/1 Valószínű, hogy ugyanennek a Szóládnak a nevét viseli a Balaton somogyi partján fekvő Szólád falu is, mely szintén a Monostoron is birtokos Keresztúri családé volt.5

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár monostori térképei (DvT 17, 533, 662, 665, 706, 708, 763 és 822) nem jelölik e dombokat. A Templom-hegyről É. Kiss Sándor ír II. Hajdúhadház helynevei II. Külsőségi elnevezések c. munkájában: “Templom-hegy: Kisebb domb a Szordasban a Szolnoki-féle föld és a Tangazdaság mesgyéjén.” (A debreceni Déri Múzeum Évkönyve. 1968. 439). Balogh István részletesebben foglalkozik a dombbal, a Templom-hegy nevet azonban nem említi: “A középkori falu területén két templomhelyet ismerünk. Az egyik a debreceni és hajdúhadházi határon álló határdombon (4976—4., 193 és 18 koord.) található, amelyet 1911-ben a városi múzeum megásatott. Zoltai az itt talált templomdombon Monostor középkori templomát sejti. A templomdomb É.-ról D. felé húzódó hosszú homokhát, mindkét végén egy-egy kisebb buckával. Tőle Ny.-ra széles mocsaras völgy terül el. A domb és a völgy vele szemben lévő oldala a felszínen tele van cserepekkel.” Balogh I: Adatok az Alföld középkori régészetéhez. Archeológiai Értesítő 1953. 80. k. 2. sz. 146. Uö.: Zoltai L.: A monostori templom dombja. A Debr. Múzeum 1911. évi jelentése, 42—53. 1)6.: Jelentés. . . 1928. 43—44. Az 1838-ban készült DvT 662. sz. térkép a hadházi Dugó csárdától délre az országút (”Nagy út Hadházra”) keleti oldalán határdombként jelöli a Komlós-hegyet. Három évvel korábbról Zoltai is említi ezt a homokdombot: “Komlós-hegy. Határjel a debreceni és hadházi Parlag közt, Monostor-kp. felől. 1835. (Trkgy. 31.). ^Zoltai: Debreceni halmok, hegyek. . . 1938. 31. Ugyancsak ő ír a Kettős-hegyről: “Határjelző homokdomb Debrecen, Monostor és Parlag közt. 1835. (Trkgy. 31. sz.)” I. h. 30. Monostor térfelszíni adottságairól és földrajzi neveiről további adatok olvashatók: Lévai B.: Településtörténeti adatok Monostorról. Múzeumi Kurír 59. sz. 1989. 3—5. és Szordas. Magyar Nyelvőr 115. évf. 1992/3.329—330.
Jelenlegi ismereteink szerint Bunyitay Vince volt az, aki először papírra vetette azt a félreértést, mely szerint a szólátmonostori monostor alapítója Szalók comes lett volna: “Szalókmonostora. Annyi kétségtelen, hogy létezett, határozott említés van róla 1290 táján mint új monostorról. . . És így ugyanaz a monostor, melyet egy másik, 1346-iki adat szintén a Nyíren tüntet fel, mint a magtalanul elhalt Gutkeled nemzetségbeli István, Apay fiának a birtokát. . .” Bunyitay: A váradi püspökség története II. (Nagyvárad, 1883) 429. Zoltai elfogadta Bunyitay következtetését, s más adatok híján Mihályiakat is Monostor északi részében próbálta elhelyezni: “Az eleinte Szalókmonostorának nevezett Monostor északi részét a XIV. században Mihálylakának nevezték.” Zoltai: Ismeretlen részletek Debrecen múltjából. (Db., 1936). 120. Balogh István hasonlóképpen ír róla: “A mai Debrecentől keletre eső, nyírségi jellegű tájon É.-ról D.-e haladva, először Monostort találjuk. Legelőször “villa comitis Zulouc, monasteria nova” néven szerepel a pápai tizedjegyzékben, 1290 körül. 1375-ben Zalokmonostora néven említik. Hz időben a Gut-Keled-nemzetség Apaj ágának temetkező helye. A névadó comes 1280 körül élt, és így valószínű, hogy a falu ebből az időből való alapítás” — idézi lakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt (Bp. 1940. 304) című művét. Balogh I.: i.m. 146. É. Kiss Sándor már nem utal “Zolouc comes”-re. Lásd 3. sz. lábjegyzet. Az Árpád-kori Magyaroszág történeti földrajza c. monográfiájában Györffy György is csak a Gutkeledekre vonatkozó adatokat sorolja fel: 1308 k.: Monustur, 1325: Zolathmonustura, 1329: Zoladmonustra. Györffy: ÁMTF I. Bp. 1963. 645. Mihályiakat Macs tartozékaként tárgyalja. Mesterházy Károly a következőket írja: “A másik legnagyobb területeket megszerző nemzetség a Gutkeledek voltak. Nemzetségi monostoruk Nyíradonyban épült. A megye területén még egy monostor, Szólátmonostora is hozzájuk tartozott, amely az Apja (olvasd: Apaj, L. B.) alág temetkező helye volt.” Mesterházy: A mai Hajdú-Bihar megye településtörténeti vázlata a tatárjárásig. I hajdú bihari kéziratos térképek (Db., 1972) 165. Ugyanebben a kötetben — a Gutkeled nemzetségből szárnázó alágakról szólva — Módy György a következőket írja: “Övék volt a Debrecentől északra feküdt Szentpál (1308). A mai Monostori erdő pedig a nemzetség Apaj alága monostoros központjának és temetkezőhelyének, Szólátmonostornak (1308) őrzi a nevét.” Hajdú-Bihar megye településtörtóneti vázlata a tatárjárástól a hódoltság megszűnéséig. I. m. 177.
Eckhart Feren felkiáltójellel jelzi, hogy a SzóIádmonostora és Szólád elnevezések nem véletlenül esnek egybe Eckhart F.:. Adalékok a (Gut Keled nemzetség genealógiájához = Turul, 1911. 37. A Szólád helységnévről Kiss Lajos a következőkel írja: “Szólád ‘helység Somogy megyében Balatonszárszótól délre (1229 : Zuolat : ÁUO. 6 ). Puszta szn.-ből keletkezett magyar névadással : vö 1272 : Zolad szn. FNESZ 589.

Birtoklás-, egyház- és névtörténeti szempontból rendkívül fontos a jelenleg elsőként ismert oklevél Ebből megtudjuk, hogy a Monostortól délre fekvő Szentpál birtokot (Scenthpal. . . in vicinitate possessionis Monustur) “Rozsályi Miklós fiai 40 márka finom ezüstért adták el a rokon „monostori” Apaj fia Istvánnak a benne levő, Szent Pál tiszteletére épült kerek kőtemplom kegyuraságával együtt” (in qua ecclesia rotunda lapidea sub honore Sancti Pauli ap-li ibidem dedicata cum iure et patronatus ecclesie). . . Az oklevelet Györffy 1308 körülire keltezte. Szentpál tehát korábban nem az Apaj-alág birtoka volt, II. (Keresztúri) Apaj fia István pénzért vásárolta meg. Ebből egyértelműen következik, hogy a Monostor falunak nevet adó monostor aligha lehetett Szentpálon, mivel Szentpál birtok a maga kerek kőtemplomával “in vicinitate. . Monustur” volt. Zoltai Lajos valószínűleg nem ismerte ezt az oklevelet, csak ezért gondolhatta, hogy a debreceni Nagyerdő, Hosszúmacs, Monostor és Parlag között fekvő Szentpál “eredetileg Szalók comes által az Árpád-kor vége felé alapított, róla elnevezett Monostor szerzeteseinek helye vagy birtoka volt.” Az oklevél egyértelműen megállapítja, hogy az eladás előtt Szentpál a rokon Rozsályi Miklós fiaié, a Monostor nevű birtoktól különálló birtoktest, és Apaj fia István (Monostor földesura) korábban nem volt a templom kegyura. Közvetlen elődei tehát nem is temetkezhettek oda, vagyis a Szent Pál-templom nem lehetett az Apajok temetkező helye. Az oklevélben pálos szerzetesekről nem esik szó.
Egy másik, 1325-ben kelt oklevélből az is kiderül, hogy eredetileg még a Monostornak nevezett birtok sem volt teljes egészében az Apaj-alágé. Az említett évben ugyanis, amikor Apaj fia István Monostoron tartózkodott és megjelent a Várdaiak mihálylaki beiktatásán, Anarcsi István fiai: Domokos, László és Keled Monostor (Zolathmonustura) birtok felét átengedték a rokon Apaj fia Istvánnak. Monostor egyik fele tehát ezt megelőzően nem a Keresztúriaké (Apaj-alágé) volt. Sajnos, ebből az írásból nem derül ki, hogy 1325-ben Monostor melyik része (a délkeleti, azaz bihari, ül. az északnyugati, vagyis a szabolcsi) került a Keresztúriak tulajdonába. Feltehetően a Parlag felőli, vagyis a keleti, mert négy évvel később Apaj fia Istvánnak tíz nemzetségtaggal földesküt kellett tennie, azaz bizonyítania kellett, hogy Monostor (Zolad-monustra in comitatu Byhor) keleti fele a korábban említett Anarcsi István fiát, Domokost öröklött jogon már nem illeti, vagyis nem az övé. 1329-ben Domokos Szóládmonostor felét — Szentpál nélkül — át is engedte Keresztúri Istvánnak cserébe. Az a tény, hogy Keresztúri Istvánnak egy másik birtokot (Berencset) kellett odaadnia Monostor keleti feléért, azt jelenti, hogy ezt a birtokrészt nem visszaperelte mint ősi tulajdonát, hanem megvásárolta, tehát új szerzeménye.
Az 1308., 1325. és 1329. évi oklevelek adatai azt bizonyítják, hogy a Keresztúri család (Apaj-alág) Monostor földjének csupán egy részén (talán kétötödén vagy inkább csak egyharmadán) volt ősi tulajdonos, mégpedig a nyugati, zömében erdős területen. A többit pedig (a délen fekvő Szentpált és a Templom-hegytől keletre elterülő birtokrészt) a rokon családoktól vásárolta meg. De nem is a nagyhatalmú I. Apaj szlavón bán vagy a fia, II. Apaj somogyi ispán tették ezt, hanem a semmiféle közjogi méltóságot nem viselő utódjuk, Keresztúri István. A kei fél-Monostor és Szentpál csak az ő vásárlásai révén lett egységes “Apaj-birtok” a XIV. század első negyedének végén. A fentiek fényében eléggé megalapozatlannak és ingatagnak látszik az az immár évszázados vélemény, mely Monostor falut ősi Apaj-birtoknak tünteti fel és a nemzetségi monostort is kizárólag az Apaj-alág ősi temetkezési helyének tekinti. Valószínűbb, hogy a XIII. századi (vagy még korábbi) Monostor több Gutkeled család közös birtoka volt, feltehetően a közös ős alapján. Érdekes és tanulságos volna megtudni, hogy a tótországi Kőrös megyében nagy uradalommal, falvakkal, várossal és várral rendelkező, országos méltóságokat viselő Apajok temetkeztek-e egyáltalán szegényes “ősi temetkezési helyükön”, Monostoron!
A birtokvásárlásokon és -cseréken kívül Monostor középkori történetéről nagyon gyér ismereteink vannak. A pápai tizedjegyzékből tudjuk, hogy 1332-ben egyházának papját Izsáknak hívták, aki hat garas pápai tizedet fizetett. 1336-ban Keresztúri István egy ideig monostori udvarházában tartózkodott, s onnan tiltakozott az ellen, hogy felső-szabolcsi birtokának szomszédja Benk falu egy részét Endeshez csatolja. Keresztúri István 1342-ben meghalt, s gyermekei nem lévén, hatalmas örökségén rokonai és idegen birtokszerzők kezdtek osztozkodni és pereskedni. A vagyont Zsámboki Gilétfi Miklós nádor és testvérbátyja, János túróci főispán szerették volna megkaparintani. Királyi adománylevelet akartak szerezni Keresztúri István összes birtokaira. Mikor azonban “a váci káptalannal be akarták magukat az új birtokokba iktattatni, előálltak tiltakozásukkal mindazok, akiknek öröklési jogait a beiktatás sértené, vagyis a legközelebbi nemzetségi rokonok, kikre a birtokoknak az országos jogszokás szerint szállani kellett volna.”
Gyorsan játszódhattak le az események, mert a két Gilétft már 1342-ben megindította a pert a tiltakozó rokonok: egyfelől Bácskai András fiai Miklós (és fia János), László és András, másfelől Anarcsi Keled fia István fiai Berencsi Domokos, László és Keled ellen. (Tizenkét évvel korábban István ez utóbbiaknak adta el Berencs falut Monostor keleti feléért!) Bácskai Miklós, László és András Keresztúri Istvánnak másodunokatestvérei voltak. Ezt bizonyítja többek között Pál országbírónak 1346. február 14-én kelt ítéletlevele, a per legfontosabb okmánya, mely Lajos király 1365. évi másolatában maradt ránk. A Bácskaiak rokonságuk fokát nem kevesebb mint tíz vizsgálati jelentéssel igazolták: “ún. Mikes szlavón bán, a váradi, egri, szepesi, zágrábi és csázmai káptalan, a leleszi konvent, Zemplén és Szabolcs megye, valamint a király által még mindezeken kívül külön e célra kiküldött vizsgálók: András váradi püspök, Bereczk fia János szatmári főispán és Diószegi Dorog fia Péter fia Iwahun okleveleivel.”
Nehezebb volt a Berencsiek (Anarcsiak) örökösödési igényének jogosságát igazolni, ezért 1343. január 29-i perüket Pál országbíró kénytelen volt elhalasztani. Ám a Berencsiek a váradi káptalannak, a Szatmár megyei, majd a Bereg megyei közgyűlésnek felterjesztett jelentésükkel hamarosan igazolták, hogy nagyapjuk (Anarcsi Keled) és Keresztúri Istvánnak az apja (II. Apaj) szintén első ízi unokatestvérek voltak, s “ágaik összekötő kapcsa egyéb közös birtokokon kívül Szóládmonostor kegyurasága” volt. Mivel a Berencsiek is hat vizsgálati jelentéssel bizonyították rokonságuk igazi voltát, az országbíró az alpereseknek ítélte a pert, így azok hozzájuthattak az őket jogosan megillető gazdag örökséghez. Az ítéletből jogosan következtethetünk arra — s Eckhart már korábban is ezt tette —, hogy a Keresztúriaknak, Bácskaiaknak és Berencsieknek közös ükapjuk volt, mégpedig nem más, mint Miklós tótországi bán, aki 1240-ben még élt, s akkor az övéi voltak a szlavóniai, somogyi és nyíri birtokok, többek között Szóládmonostor kegyurasága is.
Nem feladatunk annak vizsgálata, hogy a győztes alperesek hogyan osztoztak meg a hatalmas örökségen. Számunkra csupán az a lényeges, hogy 1346-ban Szóládmonostor (nagy része?) Berencsi Domokosé és a fivéréé, Lászlóé lett.” A távolabbi rokonság és a Rozsályi család (Szentpál korábbi tulajdonosa) kimaradt a nagy pereskedésből. Szemmel láthatóan nem is tarthattak igényt Monostor birtokra.
A Vay család levéltárában egy 1346-ban kelt oklevél arról a váratlan fejleményről tudósít bennünket, hogy Debreceni Dózsa nádor fiai, Jakab és Pál a Berencsieknek, “Keled unokáinak örök joga ellenére” elfoglalták “a magtalanul elhalt Gutkeled nemzetségben Istvánnak, Apay fiának birtokát”, Szólátmonostort (Zolathmonustura). Dózsa fiai nem sokáig maradtak Monostor birtokában, ha ugyan voltak benne valameddig! Keresztúri István nővére (Apaj leánya, Ilona, Kallói Orosi Simonnak a felesége) ugyanis nem tőlük, hanem Keled unokáitól, a Berencsiektől követelte az őt megillető leánynegyedet. 1349 júliusában már javában folyt a per, melyet azonban János borsodi főesperes, Miklós egri püspök vikáriusa Nagyboldogasszony ünnepének nyolcadára halasztott. Augusztus 26-án újra elhalasztották a pert, melyben Kallói (Orosi) Simonnét Apaj leánya Margitnak (Margit vocata) nevezik.
János borsodi főesperes 1350. január 17-én hozott döntést a leánynegyed ügyében, mégpedig Kallói (Orosi) Simonné javára. A döntés értelmében Anarcsi Keled unokái (Berencsi Domokos és László) átadják Apajtelke birtokot Kallói (Orosi) Simonné fiainak, Imrének és Péternek, azonkívül Anarcs, Benk, Tiszamogyorós és Szóládmonostora nevű birtokaik után még negyven márkát fizetnek nekik. Az egyezséget többször is megerősítették, többek között 1351. július 29-én a Karász közelében tartott megyegyűlésen: “Miklós nádor, a kunok bírája a Szabolcs és Bereg megyék részére tartott közgyűlésen felszólítja az egri káptalant, hogy az ő emberével küldjék ki megbízottjukat, s ezek iktassák be Orosi (de Urusy) Simon fiait: Imrét és Pétert Keled fia István fiainak: Lászlónak és Domonkosnak Apagy (Apag), Napkor és Senyő kőzött fekvő Apayteleke másképp Szőlős (Zeuleus) nevű birtokrészébe. A felek ugyanis már 1350. május 27-én megegyeztek János borsodi főesperes püspöki vicariusa előtt nevezett Simon feleségének, Keresztúri (de Kerezthur) Apay comes leányának: Erzsébetnek leánynegyedét illetően, e ezen egyezség szerint István fiai Anarcs, Benk, Mogyorós (Munuros) és Sza-lacsmonostora (sic!) (Zolathmunustura) birtokokból 40 márkát és a fenti birtokrészt adják át Orosi Simon fiainak.” Az éveken át tartó birtokperek feltehetően kisebb birtokháborításokkal jártak együtt, melyeknek következtében Monostor lakossága erősen megfogyatkozott. A békésebb időszak eljöttével azonban a népesség száma újra emelkedni kezdett. 1367-ben Lajos király elrendelte, hogy a Monostorra költöző jobbágyokat senki se tartsa vissza. 1375-ben már 23 jobbágycsalád élt a faluban, és volt három malmuk is. (A malmok száma feltűnően nagy a lakosság számához képest.)
A szakirodalomban korábban felvetődött egy olyan elképzelés is, amely szerint első pusztulása után a falu “valószínűleg nem a régi helyén épült fel, mert kőegyháza akkor (1375-ben) kinn a határban, egy mezőn omladozott.” Meglepő volna, ha kiderülne, hogy a Templom-hegyen álló parókiális egyházon, a Szent Pál-templomon és a “temetkezési helyül szolgáló monostoron” kívül Monostornak egy negyedik Árpád-kori temploma is lett volna! A török időkben elpusztult falu helyét a XVIII. századi térképek készítői “Monostori telek” néven a Templom-hegy környékére helyezik, mivel a középkori falu és egyháza azon a helyen állt. Az 1375-ben említett romos templom pedig vagy a Kőomladékos-dombon omladozó Szent Pál-templom vagy a régi monostor elhanyagolt épülete lehetett, melynek helyét még nem ismerjük. Elképzelhető persze, hogy a tatárjárás előtti falu a későbbi Telektől északabbra állt, a birtoktest központjában. Terepbejárásaink során azonban a Harasztos négy halmát, köztük a legmagasabbat, a térképeken 145 méter magasnak jelzett homokdombot is teljesen leletmentésnek találtuk. Nem voltak emberi településre utaló nyomok (sem középkori eredetű kerámiát töredékek, sem habarcsos téglatörmelék) a Molnár-laposon és a Biczótanya környékén sem. Ilyenekről sem a földrajzi nevek nem tanúskodnak, sem a szájhagyomány nem szól. Egyelőre tehát nincs okunk kétségbe vonni, hogy Monostor falu mindig is a Templom-hegy közvetlen környékén állt.
Először ez a délnyugati birtokrész került 1415 körül a Bácskaiakkal és Berencsiekkel rokonságban lévő Várdaiak kezére. Hamarosan kezdetét vette a középkorra oly jellemző birtokba borítások sorozata. Az említett évben Várdai Miklós és Pelbárt már panaszkodik Várdai Mihálynak azon károk miatt, amelyeket a Bihar megyei alispánok okoztak a monostori jobbágyoknak. Csáky Miklós erdélyi vajda elrendeli, hogy a fenti alispánok és szolgáik a monostori jobbágyoknak haladéktalanul szolgáltassanak elégtételt. Három évvel később Zsigmond király a leleszi konvent által Zeleméri Lászlót, a Várdai-birtok északi szomszédját (a Várdaiak rokonát) idézteti a királyi kúria elé a monostori birtokon elkövetett hatalmaskodásai miatt, Zleméri (litteratus) László ugyanis előbb a Monostoron lakó Kupa Jakab jobbágytól vette el erőszakkal a terményét, majd Kalmár György jobbágyot, akivel a mezőn találkozott össze, kezdte el dühösen verni “szörnyű ütlegekkel”, láthatólag “minden ok nélkül”.

Elképzelhető, hogy a tekintélyes uradalommal rendelkező, s egyre több zálogbirtokot szerző Várdaiak iránti ellenszenve, irigysége késztette a törvénysértésre. Meglehet. Ez azonban semmiképpen sem akadályozta meg a Várdaiakat abban, hogy tovább gyarapítsák vagyonukat Monostoron is. 1428-ban 33 forintért Anarcsi Thegzes Pétertől vették zálogba a birtok egy részét, majd 1440-ben jóval nagyobb összegért (90 forintért) Bácskai Benedek és Mátyás adta zálogba Várdai Miklósnak és rokonainak monostori birtokrészét.
A birtokháborítások továbbra is folytatódtak. A század közepén a debreceni polgárok kezdték elfoglalni a monostori határt. 1452-ben Hunyadi János kormányzó már tilalmazta őket a monostori föld használatától. A Várdaiaknak bizonyára nemesi udvarházuk is volt Monostoron. Ez az épület tágasabb, kényelmesebb volt a szentgyörgyi kúriáknál, ezzel magyarázható, hogy Várdai Miklósné (Perényi Katalin asszony), míg a kisvárdai várkastély bővítése és tatarozása folyt, egy időre a monostori birtokra költözött. Virágh Ferenc történetíró ezt írja róla: 1465 májusában “Az özvegy valószínűleg monostori kastélyában tartózkodott.” Majd így folytatja: “Úgy látszik, Katalin asszony a telet is kedvelt lakhelyén, Monostoron töltötte.”
A XVI. század közepén Monostort továbbra is az Anarcsiak, ill. egyes részeit már a Parlagiak kezén találjuk. A falu 1549—52 között kilenc porta után adózott. 1575-ben Anarcsi Thegzes László leánya, özvegy Szennyesi Mátyásné (Thegzes Kata) a leleszi konvent előtt bevallotta, hogy testvérbátyja, Thegzes Antal ellen a királyi táblán pert kezdeményezett az atyjuk vagyonából őt “illető részek ki hasítása eránt”. A szabolcsi birtokok között említik Monostort is. Miután azonban Antal kiadta neki a daróci, homoki és lázári birtokoknak őt illető részét, Kata asszony a többi szabolcsi birtokból neki egyébként nem járó leánynegyedet nagylelkűen “testvérjének és maradékinak örökre elengedte és az iránt megnyugtatta”. Tíz évvel később “néhai Thegzes másképpen Bachkay Simonnak a fia, Ferenc” hagyta leányaira — fiú örököse nem lévén — “minden Szabolch megyében, nevezetesen Kérch, N. Baka, Ladán, Mogyorós és Benk helységekben, úgy szinte Bihar megyében a Monostor pusztában levő nemesi birtokait”.
1588-ban özvegy Szennyesi Mátyásné (Thegzes Kata) kilenc rokonával összefogott és újabb pert kezdeményezett, ezúttal fivérének, Antalnak a menye, özvegy Thegzes Sándorné (Daróczi Borbála) ellen. Kata asszony “a Daróczy Borbála részére bizonyos summa erejéig által adott és hagyott jószágoknak — melyek között a monostori részbirtok is említtetik Bihar megyében, s melyek a törvény szerint őket illetnék — a feleség (Daróczi Borbála) általi elajándékozása, a végrendeletnek megerősítése, használata ellen protestál.” Kata asszony pere lényegében most is eredményes volt, ezt bizonyítja a leleszi konventnek 1588 “virágvasárnapján kelt bizonyságlevele arról, hogy megjelenvén egy részről előtte Bacskay Gáspár, Anarchy Péter és István, úgy szinte Szamosújlaki Újlaki Mihály — más részről pedig Daróczy Borbála, néhai Anarchy Thegzes Sándornak özvegye, most pedig Anarchy Istvánnak nője — néhai Thegzes Sándornak minden jószága Zemplén és Szabolts Megyékben, nevezetesen a Monostori pusztában levő eránt, melyek Néhai Thegzes Sándornak említett osztályos attyafijait illetik, de amelyeket Daróczy Borbála részint menyasszonyi ajádékul, részint pedig néhai férjétől 500 magyar forintért történt megvétele után bírt, ezen jószágokat Daróczy Borbála, miután neki az 500 forintot kifizették, örökösen kieresztette, a Bakai szőlő neki engedtetvén.”Az 1589-ben kelt oklevél a Parlagiak közötti vagyonmegosztásról szól, s érinti Monostort is. Parlagi IV. György veje, Dengelegi Miklós “nem akarván perlekedni, az atyafiúi szeretetei meggondolván, mindenütt való jószágoknak felét, a ki a Pallagi Györgyé volt”, Parlagi György három unokanővére: Parlagi Anna, Borbála és Erzsébet örököseinek adta, és “elnyilaltatta, és kezekbe bocsátotta mint véreknek, minden az ő részek és osztályok szerént való birodalmával, és azok is megelégedtek vele és kezekbe vették. . .” így nyertek birtokrészt Monostoron az’ Uraiak, Kékediek és Csapiak abból a vagyonból, amely “legelőször. . . Dengelegi Miklós úr kezében volt”.
1594 nyarán Huszton át tatár sereg tört be az Alföldre, s Debrecen, Kecskemét, sőt Győr vidékéig dúlta az országot. A támadásoknak több tucat település áldozatául esett Debrecen környékén is, többek között Monostor, Szentgyörgy, Hosszúmacs és Zelemér is. A lakosság egy része elmenekült, másik részét a támadók felkoncolták vagy rabságba hurcolták, a településeket pedig felperzselték. Monostoron ekkor pusztult el a Templom-hegyen álló parókiális egyház és valószínűleg a földesúri kúria (a kastély) is. A pusztává lett birtok zálogbavételéért, ill. megszerzéséért hosszú időn át “Böszörmény, Debrecen és Hadház vetélkedett”. A böszörményi vitézek a puszta egy részét (a Szordast) az Urai testvérektől vették zálogba 1620-ban 150 forintért. Ezt az akkor még erdős, ligetes területet Böszörmény nem sokáig mondhatta .1 magáénak. 1741-ben Böszörmény város jegyzőkönyve már csak így említi: “hallotta a Fatens, hogy Szurdoson is bizonyos jusst bírt Böszörmény városa. . . Szurdos nevű más darab Cseres Erdőtskét. . . annak előtte bizonyos Esztendőkkel Böszörmény városa bírt és usuált. . . ”
Egy 1757 szeptemberében kelt oklevél szerint 1633-ban Anarcsi János “Nemes Szabolcs Vármegyében Debreczen mellett Monostor nevű Praediumnak felét adta el zálogképpen Deb-rcezen várossának 900 Magyar forintokban.” Két évvel később, 1635-ben Szalontai Toldy (iyörgyné, Kun Kata asszony adja “értésére minden rendűeknek, akinek illik. . .: Mivel a mos-lani szükséges dolgaim kényszerítéséből az nemes Szabóles Vármegyében Szaláncz Monostor nevű puszta telek örökös jószághombeli részemet adtam ugyan azon meghnevezett Nemes Vármegyében Császár eő Felséghe. . . Plattház nevű szabad Hajdú Városban lakó vitézeknek, bizonyos úgy mint Száznegyven magyar forintban, Oly conditioval, hogy ha a meghnevezett pusztatelek részemet vagy magam személyem szerint, avagy Posteritásim házam népe. . . vagy penigh vér szerint való ágam ki akarnák az fellyűl meghnevezett vitézektől kezünkhöz váltani, különben ne cseleködhessünk, hanem leghelsőben az fellyűl meghirt summa pénzt azon vármegye egy Szolgabírája és egy Esküttye által kézhez adván tartozzanak viszont kezünkhöz bocsátani. Adom penigh minden erdeiével, szántóföldeivel, kaszáló rétivel, halászó vizeivel, malom helyeivel, és minden hozzá tartozó adpertinentiajival, és mind addig szabadosan és mindenek ellen bírhassák és bírják mint saiáttyokat, meddig azokat a megh irt mód és conditio szerint kezünkhöz nem válthattyuk. . . ”
A Kékedi-féle birtokrészt a debreceni Bornemisza István veszi zálogba öt évre 1649-ben. Kékedi Balázs a Parlagiaktól reá maradt örökséget, “mely Parlag, Monostor, Zelemér, Geszteréd, Acsád, Nádudvar, P. Ladány, Mártonfalva, Artánháza, Bozita és Sámson birtokrészekből áll.

, 500 császári tallérért adta zálogba. Károlyi Lászlóné, akinek Kékedi Balázs “anyai báttya” volt, rögtön tiltakozott “ezen eladás, ’s birtokba vezetés ellen.”
Egy másik Parlagi-örökös, Monaki István 1659-ben száz esztendőre a hadháziaknak adja zálogba “parlagi és monostori örökségét 400 forintért, 60 fejő juhért, Parlagon lakó Mészáros, Nagy, Oláh és Varga nevű jobbágyaival együtt. A Kékedi-féle örökséget még 1666-ban is a Bornemisza István kezén találjuk. Az említett évben pecsétes írással erősíti meg a zálogolt birtokokhoz való jogát: “Én Bornemisza István, adom tudtára és értésére mindeneknek, kiknek illik, ez levelemnek rendiben, hogy én Debreczen Várossá lakosinak a mely Puszta Prédiumokat, sessiokat és jobbágyokat birtam és zálogosítottam volt magam keresményeibül álló saját pénzemen, úgy mint Pallag, Monostor. . ., adtam és zálogosítottam azon jussal és igazsággal az mint én birtam, in Tall 600.” Ugyancsak 1666-ban kelt Keresi János Szabolcs megyei szolgabíró levele, melyben Nyakas Péter, Balku Pál, Kánási Mihály, Szalay Boldizsár, Komoróczy György, Barkóczy István és más birtokosok “folyamodványára kelt megyei kiküldésénél fogva meg inti ’s eltiltja Debrecent a’ Pallagi, Sámsoni, Zeleméri. . . ’s más Zabólch Megyei pusztáknak bírása ’s használatától.”
Bácskai-Újlaki György 1670-ben a maga örökségét, a monostori birtok háromegyedét zálogosította el Debrecennek, azt a részt, amelyből Debrecen “a hadháziakat kivetette”. Az elzálogosított terület határa “Napkeletről Pallagh, Napnyugatról Sz. György és Zelemér, Macz pusztahelyek, délről a debreceni Nagy Erdő, melly ugyan a Debreczeni Territóriumban vagyon, Északról a Hatházi határ.” A Szabolcs megyében fekvő “Szaláncz Monostor nevű puszta prédiumért” a hadháziak korábban ezerkétszáz forintot fizettek, a “Nemes Bihar Vármegyében levő böcsülletes Debreczen városa” viszont már ezernyolcszáz forintért kapta meg. Sőt, adnia kellett hozzá Újlaki úr számára egy kantáros paripát is “nyergestől, pokrócostól, sujtásostól inscribálván azon lovat is szerszámával száz forintokban.” így tehát a végső összeg 1900 forint lett. S ezért “a felyül specificalt Praediumot” Debrecen megkapta “cum omnibus perti-nentiis specifice Erdejével, Mezejével, Szántóföldeivel, Kaszálló réttyeivel, Halászó vizeivel, és minden névvel nevezendő pertinentiákkal.”53
A Monaki-féle rész, melyet Monaki István 1666-ban elvett a hadháziaktól és Debrecennek zálogosított el, időközben ismét a hadháziak zálogbirtoka lett, mert 1689-ben 260 forintért már ők ruházzák át Debrecenre: “Mi Hatház Várossának Hadnagya Hatházi János Nemes Tanácsával s minden lakosival együtt Adgyuk tudtára és értésére mindeneknek az kiknek illik, hogy az felső esztendőkben Szalancz Monostori Praediumban nemzetes Monaki István uram-mi, hasonlóképpen Todi (értsd Toldi) István de Szalonta vöttünk és zálogosítottunk volt bizonyos számú ház Telekeket bizonyos summa pénzen, melynek szabados birodalmában lévén, cum plenaria Evictionis Cantela, mostan pedig mi Városostul elkerülhetetlen szügségtől kén-szerítvén, meghatározott bizonyos summában nekünk inscribált fellyebb specificalt Szaláncz Monostor Praediumbeli minden jussunkat Portionkat azon jussal és igazsággal, mellyel mi is Városostul bírtunk és usualtunk minden pertinentiaival edgyütt, attuk, vallottuk és inscribáltuk Nemes Debreczen Várossának, s annak minden lakosival edgyütt in fl. 260 idest két száz hatvan magyar forintokban. . .” A prédiumért, amelynek “északrul hatházi csere a határa, napnyugatról a Templumnál lévő országúttya, délrül a Debreczeni Nagy Erdő, napkeletrül pedig a Pallaghi határ”, Debrecennek 1827-ben “még 500 rh. frt pótlékot” kellett fizetnie Kolosi [gnácnak és Józsefnek, 150-et Kelemen Bálint és Baloghfi Juliánná fiának, Gábornak, 48-at Vízkelcti Pál leányainak.
1808-ban a Bácskai-Újlaki rész zálog címén a többi kincstári birtokkal együtt 37919 forint értékben Debrecen város tulajdonába került, 1854-ben pedig örökös joggal a városra szállt. A középkori Monostor tehát két részre szakadt: az erdő és a puszta déli-délkeleti része Debrecen varosé, a puszta középső és északkeleti része pedig Hajdúhadházé lett. A XVIII. század végén Monostor egész kiterjedése 2529,4 hold volt, amelyből a tényleges erdő 675,7 hold (26,7%), a puszta pedig 1853,7 hold (73,3%). A XVIII. és XIX. századi kéziratos térképek általában nem jelölik a Debrecen és Hajdúhadház közötti területmegosztást, Monostorból egyébként is főként az erdős területrészt ábrázolják. Figyelemreméltó azonban, hogy a puszta északkeleti, majd délkeleti részét is “Pallag” néven jelölik. 1762: “Pallagi Csere” (ma a Hajdúhadházhoz tartozó Monostori-dűlő), 1842: “Hadházi Pallagrész” (ma hadházi Monostor-dűlő: Szordas és Dugó-Pallag). Ezzel a névcserével (Monostor — Pallag) magyarázható, hogy a múlt század Óta a puszta délkeleti részén kialakult tangazdaság, majd az egész lakott terület is, nem Monostor, hanem Pallag nevet visel, bár korábban ez a föld soha sem volt Parlag birtok és település része.