Józsa története

A Partium Irodalmi Társaság és a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Intézet közös 1993. évi mesepályázatán iskolánk két tanulója nyert díjazást. Szolnoki Imre 4. és Varga Levente 3. osztályos tanulók, íme
Szolnoki Imre díjnyertes meséje:

A PÁSZTOR ÉS A FIA

Egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurta farkú malac túr, vagy tán még azon is túl, élt egy pásztor és annak egy jóravaló, okos fia.
Ez a pásztor olyan ember volt, hogy minden nap más-más ember birkáját őrizte. Egyszer, mikor a földesúr állatait kellett volna vigyáznia, megbetegedett. Ezért a fiát küldte el. Elment hát a gyerek. Amint odaér, rákiált a gazda:
- Vigyázz a birkáimra, de főleg az aranyszőrűre!
Mert volt a birkák között egy aranyszőrű. Elindultak. Egyszer meglát a fiú egy öreganyót, aki rőzsét cipel.
- Adja ide, öreganyám, elviszem én, csak azt mondja meg, hogy hová kell vinnem!
- Amiért ilyen jó voltál hozzám, teljesítem egy kívánságodat.
- Nem kérek én egyebet, csak annyit, hogy gyógyítsd meg az édesapám!
- Nyugodt legyél, apád ép és egészséges lesz!
Azzal a fiú tovább ment. Elérte a legelőt, nyomban letelepedett a fűbe.
Már estefelé járt, mikor a pásztor észrevette, hogy hiányzik az aranyszőrű bárány. Annyira félt, hogy elindult az állat keresésére. Egy barlangból szörnyű ordítást hall. Benéz, hát látja, hogy a farkas fojtogatja a birkát. Egy ideig szomorkodik, aztán kipattan a fejéből egy ötlet. A barlang előtt ágaskodó fa legerősebb ágára kötött egy vastag kötelet, a másik végére hurkot rakott. Ezután így kiáltott:
- Hallod-e farkaskoma? Ki mersz állni velem verekedni?
- Ki hát! Ha meg akarsz halni! - válaszolt a farkas.
Azzal kirohant. De a hurokba megakadt és fölrepült a fára. A juhász pedig hazaterelte a báránykát.
Ahogy kiér a fiú a földesúr udvarából, éneklést hall a házuk felől. Amint benyitott az ajtón látta, hogy apja örömében az asztalon táncol. A fiú is megörült és követte apját.
Tán még ma is mulatnak, ha meg nem haltak.

Varga Levente 3. osztályos tanuló díjnyertes meséje

Csokoládévár

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény öreg ember. Annak volt két gyermeke: Vilmos és Anna. Mindketten álmodozóak voltak. Vilmos legtöbbször az édességre gondolt. Leginkább a csokira. Ő egy olyan világban szeretett volna élni, ahol minden csokiból van.
Anna is édességre vágyott, de ő a mogyorós csokiruhára. Azt gondolta, hogy ő a csokiruhás királynő, aki csupa bű-báj.
Már elég nagyok voltak, s az apjuk elküldte őket az erdőbe, hátha szerencsével járnak.
Mentek-mendegéltek, de semmi sem történt, csak a Füles nyuszi ugrált a fűben, a Breki béka pedig úszkált a friss vízben. Egyszer csak nagyon jó illatot éreztek, de nem akármilyen illatot. Egy csokivár illata vonzotta őket, nem tudtak ellenállni.
- De milyen finom is lehet - gondolták.
Jaj, mindjárt beugrók a mesébe, olyan finom.
A gyerekeket már odavonzotta a csodás illat. Hű, csak ámultak-bámultak. Aztán elkezdtek falatozni, nem is tudták abbahagyni addig, amíg jól nem laktak. A lakmározás után úgy elaludtak, hogy a Füles nyuszi és a Breki béka sem tudta őket felébreszteni. Pedig nagyon szerettek volna játszani velük. Egyszer csak a gyerekek ásítozni kezdtek és a nyuszika és a béka rájuk ugrált, nehogy megint elaludjanak. Nagy nehezen feltápászkodtak az álomszuszékok, s bementek a csokivárba. Ott minden csokiból volt, az utolsó mikromilliméterig.
Mintha most teljesült volna minden kívánságuk! Vilmosnak ez olyan furcsa volt, hogy égnek állt a haja és azt hitte, hogy csak álmodik. De nem volt valami szerencséjük, mert azonnal körbevették őket a csokikatonák. Fegyveres kísérettel odavezették őket a csokoládékirály elé. A felség haragosan megszólalt és ezt mondta:
- Büntetést kaptok, mert így berontottatok az én váramba! A büntetés pedig az lesz, hogy a holnapi csokikarneválon kiengedjük a Csokneszi szörnyet és meg kell küzdenetek vele.
- Aztán van-e utolsó kívánságotok? - kérdezte a király.
- Én csak azt kérem, hogy amikor delel a nap, akkor engedjék ki a szörnyet! - felelte Vilmos.
Az úr ezt megengedte. Másnap mindenki türelmetlenül várta a szörnyet. Mikor már magasanjárt a nap, a fenevad kilépett a barlangjából. Hatalmas ordítással támadt a szörny Vilmosra. A fiú gyorsan előkapta a nagyítóját és a napsugár segítségével elolvasztotta a félelmetes lényt. A csokikirály dühöngve parancsolta a népnek, hogy támadják meg a fiút, de a csokinép úgy eliramodott félelmében, hogy lábnyomot sem hagyott.
A csokikirály - nehogy ő is a Csokneszi szörny sorsára jusson - felajánlotta Vilmosnak és Annának fele királyságát és kincseit.
A fiatalok nagy boldogságban tértek haza szülőfalujukba. A kincsből építettek egy csoki-gyárat. Innen küldi Vilmos és Anna minden évben a Télapóval a sok finom édességet Nektek, gyerekek.
Ha nem hiszitek, járjatok utána!