Józsa története

Honismereti kirándulás
1993. november 6-án a Honismereti szakkör tagjai részére autóbuszos kirándulást szerveztünk Józsa-Erdőspuszta-Kisv árda-Va ja útvonalon. A kirándulás ingyenes volt a szakkörösöknek, ugyanúgy mint az 1993. június 20-tól 27-ig tartó honismereti tábor Kácsárdon. A költségeket pályázaton nyert összegből fedeztük.
A kirándulást a szakkörösök a következő foglalkozáson humorosan így örökítették meg:

Egy esős kirándulás

Már egy éve készültünk a kisvárdai vár megtekintésere, de az eső majdnem elmosta most is a kirándulásunkat. November eleje volt, ködös őszi reggel, amikor a távolban feltűnt Noé bárkája - egy rozoga autóbusz - amely Kisvárdáig zötyögtetett bennünket. A buszban iszonyatos benzingőz és füst terjengett. Óránként 40 km-es sebességgel száguldtunk, miközben a kilométeróra 140-et mutatott.
Rögtön éhesek lettünk és egészen Nyíregyházáig ettünk. Ekkor Bíró Jutka egy ronggyal letörölte az ablakot, mert a nagy gőzben egymáson kívül már nem láttunk semmit.
A táj mindenütt egyforma volt: lapos, szürke és homályos.
Kisvárdán alig találtuk meg a várat, pedig a sofőr háromszor is körüljárta velünk a várost. Igen meglepődtünk, mert a vár körül kerítést nem találtunk, de volt egy nagy nyitott kapu. Ezen bementünk, de a várba nem tudtunk bejutni, mert minden ajtó zárva volt.
A belvárosban a múzeumot akartuk megnézni, de októberben azt is bezárták és csak márciusban fogják kinyitni. Úgy döntöttünk, hogy nem várjuk meg a tavaszi nyitást, inkább elmegyünk hot-dogot enni. Itt másfél óráig várakoztunk, végül ránk került a sor. Mindenki evett valamit.
Kisvárdán venni akartunk képeslapokat, helytörténeti könyveket, a boltban azonban rágógumit ajánlottak. Csalódottan indultunk a vajai várkastély felé, ám a sofőr nagy bánatában hátramenetben nekiment egy villanyoszlopnak. Tanár úr nagynehezen arrébb tette a buszt és felszabadultan elindultunk a zuhogó esőben a vajai vár felé.
Mire Vajára értünk, itt-ott vizesek lettünk, mert “Noé bárkájába” becsurgott az esővíz.
Egy sártengeren át bevonultunk a múzeumba, ahol papi papucsot húztunk és a nyikorgó es csúszós falépcsőn felosontunk az emeletre. Dalmi Csaba minden kiállított tárgyat megtapogatott, Báthory Zsófia mellszobrát is. A szobor ijedten hátrált…
Itt végre vehettünk képeslapokat, prospektusokat és könyveket, pedig eredetileg nem is akartunk.
Kirándulásunk utolsó állomása Nyírbátor volt. A múzeumban nagyon sok történelmi ereklyét, kiállított tárgyat megnéztünk, de leginkább a riasztó berendezés nyerte el tetszésünkét. Lévai Dániel fedezte fel. és addig a múzeumból nem jöttünk ki, míg a riasztó berendezést mind a huszonötén meg nem szólaltattuk.
Nyírbátorban megnéztük a templomokat, Tinódi Lantos Sebestyén szobra mellett letelepedtünk és az esti félhomályban néhány felvételt készítettünk.
Noé bárkája már bemelegítve várt bennünket. Elindultunk. A távolban felvillantak Alsójózsa fényei, és mint az éjjeli lepkék mi is elindultunk a csillogó fények felé.
Néha énekeltünk is. de már nem emlékszünk, milyen dalokat. Itthon eső, köd és sötét fogadott bennünket, mi mégis vidámak, elégedettek voltunk, hiszen egy élményekben gazdag, hangulatos kirándulás állt mögöttünk.