Józsa története

Az Iskola utcán lévő mindkét tanterem s a tanítói lakás is nyomorúságos épület volt. A tantermek alkalmatlanok voltak a megnövekedett létszámú ifjúság oktatására-nevelésére.
A tanítás egésznapos volt. Délben egy órás szünetet tartottak. Nyolcvan tanulónál kevesebb szinte soha nem volt egy csoportban, de annál több gyakran jutott egy tanítóra. Volt olyan iskolai év, hogy Sándor Imréné tanítónő 72 első osztályost tanított délelőtt, 57 második és harmadik osztályos tanulót pedig délután.
A tanulók fele ült, fele állt, váltva, mert nem volt annyi hely a templomi padokban, hogy mind egyszerre üljön.
Nehezítette a helyzetet az is, hogy a hajdúszentgyörgyi cselédek, béresek, dohányosok, kocsisok gyermekeit is itt kellett tanítani.
Nem volt szabad szombat, de még szabad vasárnap sem. Szombaton délután az ismétlő iskolások oktatása folyt, azoké, akik csak 1-2 osztályt tudtak korábban elvégezni. Vasárnap délelőtt a gyermekeket kellett templomba vezetni, délután vallásos összejövetelek voltak s gazdasági vagy más jellegű, kötelező előadások. És szereppróbák. Hétköznap estenként volt az analfabéta- tanfolyam. Ide azok jártak, akik tanköteles korukban nem tudták elvégezni a negyedik osztályt, mert már 8-10 éves korukban munkára fogták őket. Simon János a feleségével, és még nagyon sokan, így végezték el az ötödik osztályt jeles eredménnyel. Estenként 8-9 óráig tanultak a napi nehéz munka után.
A Klebelsberg-féle iskolaépítési akcióból Alsójózsa kimaradt.
Sándor Imre az 1914-es világháborúból való hazatérése után lépéseket tett egy új iskola építése érdekében. Egymás után írta a kérvényeket a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumba, fel is utazott háromszor Budapestre.
A Minisztériumból dr. Huszka miniszteri tanácsos személyesen jött le Alsójózsára meggyőződni arról, hogy a kérvényben leírtak megfelelnek-e a valóságnak. Huszka szerint a valóság még szomorúbb képet mutatott, mint Sándor Imre leírása.
A miniszteri tanácsos éppen tanítás közben érkezett meg és belépve láthatta, hogy a tanulók egy része 8 hosszú, valamelyik templomból kiselejtezett padban szorongott. A többiek pedig a fal mellett tégla köveken ültek, s az ölükben lévő palatáblára rótták a betűket. A helyszíni szemle után azt a fontos kijelentést tette, hogy a látottakat jelenti a legilletékesebb helyen, s kezeskedik róla, hogy a legközelebbi állami költségvetésbe fel lesz véve Alsójózsára egy három tantermes és két tanítói lakásos épület felépítése, de csak abban az esetben, ha az iskolát fenntartó egyház a 3,5 km hosszú község központjában megfelelő nagyságú telekről gondoskodik. Az iskola két rozoga épülete ugyanis a község délnyugati szélén volt, távol a lakosság nagyobb részétől.
Az iskolát fenntartó egyháznak azonban sem ingatlan földbirtoka, sem pénze nem volt megfelelő telek vásárlására.
Sándor Imre feleségével, Baráti Eszterrel összehívta az akkor Műkedvelő Ifjúság néven már évek óta szereplő volt tanítványait, elmondta nekik, hogy iskolatelket kell vásárolni, mert különben talán évekig nem épül iskola a faluban. Az ifjúság ezt megértette, jóindulatukat, támogatásukat nem tagadták meg. Egyik színdarab a másik után került a közönség elé és alig másfél év alatt együtt volt a 16 millió korona, a község központjában egy 800 öles telek ára.
Sándor Imre jelentette dr. Huszka miniszteri tanácsos úrnak, hogy megvan a telek, s pár hónap után az egyház és a tanfelügyelőség megkapta a hivatalos végzést az iskola felépítéséről. Az állam 45 000 pengő segélyt és 5 000 pengő kölcsönt biztosított. A református egyház nem tudta a kölcsönt törleszteni, ezért dollárkölcsönt vettek fel. A dollárkölcsönt szintén nem tudták visszafizetni, emiatt 1933-ban el akarták árverezni az iskolát. Újabb kölcsönök felvétele mentette meg az iskolát.
1928 őszén beköltöztek az új épületbe, mely végeredményben 53 000 pengő költséggel épült fel. Az 5 000 pengőt később - mivel az egyház éveken keresztül még csak törleszteni sem tudta - az állam törölte, 3 000 pengőt pedig a minisztérium fizetett ki a vállalkozónak.
Kész volt a 3 tanterem, a két tanítói lakás, de nem volt sem pad, sem bútorzat, sem szemléltető eszköz.
Újabb munkára fel! Ez volt a jelmondatuk. Néhány éven belül pótolták a legszükségesebbeket. A régi rozoga bútorzatot és padokat Szabó István, a helybeli asztalos mester javította meg. Az előadások árából szemléltető eszközöket, mértékeket, a 3 tanterem 15 ablakára fehér rolót vásároltak. Vettek az előadáshoz szükséges színpadi függönyt, a szétszedhető s összerakható színpadhoz anyagot.
A Műkedvelő Ifjúságnak nagy szerepe volt az iskola fejlődésében.
Tagjai: Horváth József és felesége. Nagy Margit, Nagy Pálné született Kardos Irénke, özv. Váradi József né Arany Irénke, Kokas Antalné szül. Szálai Esztike, Szabó István, a Gyökös testvérek: Lajos, József és Ferenc, Rácz Sándorné szül. Arany Juliánna, Nagy Ferenc és felesége szül. Nagy Eszter, Arany Gyula, Kállai Lajos, Dobiné, Montai Eszter, Bodor Piroska, Gyökös Sándor, Váradi József, Juhász Imre, Szabó Istvánné, Szabados István, Arany Ilona. Nagy Antal, Nagy Imre, Szabó Ilona és Sarkadi Erzsébet.
A szereplő gárda igen lelkes volt. Lelkesedésük jutalma egy-egy, előadás utáni , szerény, közös vacsora és a rendezvényekre a szülők részére 2 db tiszteletjegy.
Sándor Imre állítása szerint az iskola épületében, az iroda feletti részen, felesége Baráti Eszter állítása szerint pedig az irodától bal kéz felé eső tanterem közfalában, a falba beépítve, egy rézdobozban, egy 3 méter hosszú papíron van leírva az iskola története. Ez az emlékirat őrzi azoknak a nevét is, akik hozzájárultak az iskola felépítéséhez és működéséhez.