Józsa története

Varga György nem az első kitelepült szőlőtulajdonos. De 1825-ben már valószínű, hogy itt volt a 122 család között. Szíve nem szakadt még el teljesen Debrecentől. Rokonai ott vannak, s gyermekkori emlékei is odakötik. A Hatvan utcai házuk környéke még egyszer-egyszer megelevenedik álmában. S amikor csak teheti, nemcsak rokoni látogatásra megy “haza”, hanem a templomi istentiszteletekre is elmegy egész családjával. Szereti hallgatni Könyves Tóth Mihály kistemplomi, vagy Szoboszlai Papp István nagytemplomi lelkészt, a püspököt. Még mindig eleven élményként van szívében Könyves Tóth Mihály “Mi történt és mit kell tennünk?” 1848-ban mondott prédikációja. De nem felejtette el Szoboszlai Papp István püspök úr “Debrecen városa nemzet-újjászületési öröm- és hálaünnepe alkalmával” c. prédikációját sem. A szabadságharc szomorú emlékét, amikor a Józsakert lakói a cári sereg martalócai elől az erdőbe menekültek és menekítették szegényes értékeiket, ezek a beszédek feledtetik. De a szabadságharc lehanyatlását, s afelett való kesergését is enyhíti.
Május végi vasárnap. Jó idő mutatkozik. Készülődik most is az egész család a Nagytemplomba. Hat nyilas szőlőföldje van, a jobbmódúak közé tartozik. Van két lova, s így nem kell gyalog “megrúgni” Debrecent. A fogat számára van hely a Hatvan utcán, testvére portáján. Bálint fia feleségével, Sebestyén Juliannával és három gyermekével, az unokákkal együtt velük mennek. A testvérrel való néhány szó után velük együtt mennek a templomba. Ünnepi ruhában, ahogy dukál. Meg kell adni a tiszteletet Istennek külsőképpen is. Istentisztelet után nem sokat időznek a testvérnél. A földúton hazafelé a lovak lassan poroszkálnak, s ő pedig “elmélkedik” az igehirdetésen hallottakról. Püspök uram most is “kitett magáért”. Templom és iskola szoros egybefonódásáról beszélt. “Megismeritek az igazságot és az igazság szabadokká tesz titeket.” Újra és újra fülébe csengenek a dörgedelmes szavak szelíd, lágy hanggal való felváltásában. Szívében forgatja, mint Mária az angyal szavait. Alig várja, hogy szóljon róla itthon.
Ebéd után gondolatai tovább gomolyognak benne. Sem templom, sem iskola itt a kertben. Templomról álmodni sem lehet. Oly gyengék egy templom építésre, lelkész tartásra. Talán az iskola, az könnyebben menne. Molnár Mihály a Kollégium pedellusa elhintette a magot a szívében: “Komám, egy iskola kellene a kertben”. Sokszor meghányták vetették már, valahányszor találkoztak kint a szőlőben, vagy bent a Kollégiumban, a pedellusi lakásban. Ő is járt iskolába. Még pedig ő a Kollégiumba járt. Fia, Bálint a Péterfián levő iskolában tanult. Értelmes gyerek volt, de nem volt tehetsége ahhoz, hogy taníttassa.
Vasárnap délután, miközben a kitaposott dűlőutakon lányok, fiúk sétálgatnak fel, s alá, szinte cél nélkül, egymással évődve, az ablakon kinéz és rájuk gondol. Ilyenkor el-eljönnek szomszédai, komái, hogy megbeszéljék a nagyvilág dolgait. Szigeti Ferenc, Németi Sámuel szinte állandó vendégei. Ő tud legtöbb újságot Debrecenből, s őt szívesen hallgatják. Egyszer-egyszer ők is bemennek a templomba, de ők nem olyan gyakran. A rövid köszönés, az Adjon Isten után letelepednek az asztal körül. Varga György alig várja, hogy szóljon. Izgatottságát látják, s meg is kérdezik: “mi bántja, mi van a szívében?” S ő elmondja, kiönti mindazt, ami benne van. Beszél a püspök úr igehirdetéséről: Templom és iskola! Szól az előbbi élményéről, ahogy látta a “gyenge fiú- és leánynövendékeket”, akik a betű ismerete nélkül nőnek fel. A családi ház sok bölcsességre megtanítja őket. De mégis jó lenne, ha ezt iskolában is növelhetnék. Mély hallgatás, nehéz, a szív mélyéről feltörő igenlések. “Kendnek igaza van”. Tennünk kellene valamit.

“Határoznak”. Ok hárman az egész kert nevében és érdekében. Bizonyára senkinek sem lesz ellenvetése, ha összehívják a kertgyűlést. Ő a majdani leányegyház főgondnoka és leendő presbiterei megelőzik magukat. Molnár Mihály pedellus ajánlotta Bíró János böszörményi születésű a Debreceni Kollégiumban képezett, később katona, de Abschieddel szabadult fiatal, magános embert. Jó lelkiismerettel tudja őt ajánlani. Következő vasárnap, június első vasárnapjára összehívott kertgyűlés egyhangúlag elfogadja a javaslatot. Érzik, hogy szükség van erre. Nem fognak “kószálni”, ha nincs munka otthon, s ki tudja, még hasznát is vehetik “magasabb szinten” is. De ha nem is lesz mindenki pap, tanító, akkor is, amit megtanulnak, az javára lehet mindenkinek.
Kijelölnek egy delegátust, aki megkeresi nevezett fiatal embert és határozatukról értesítik, s ha elfogadja, már szeptemberben jöhet is tanítani. Addig elkészítik, s ha elfogadja már szeptemberben jöhet is tanítani. Addig elkészítik a lakását, ha egyszerű, szerény lakást is, de bizonyára jó lesz. Kosztolását pedig megoldják szeretettel. Sorkoszton lesz, s így legalább megismerkedik a kertség lakóival, a családokkal is. Az iskola számára is gondoskodnak megfelelő helyiségről. Valahogy berendezik, hogy gyermekeik jól érezzék magukat. A gyűlés után Varga György uram még néhány szóra behívja magához Szigeti Ferenc és Németi Sámuel uramékat. Az együttörvendezést megpecsételik egy-két pohár borral, ami a Vargáné sütötte fánkra igen “elmegy”. Szívükben a reménység, hogy nekik is lesz iskolájuk, tanítójuk.