Józsa története

Egy különös végrendelet

Az udvaron levő nagy eperfa alatt oly sokszor üldögélt drága, megboldogult feleségével Arany Pál. Élete párja hűséges, szerető hitves, gondos, szorgos háziasszony volt. Varga Sára, ha kellett, segített urának nyáron és télen egyaránt. A szőlőmunkához úgy értett, hogy versenyre kelhetett volna bármelyik férfival. Ismerte annak minden csínját-bínját. De a háza tájuk, a ház kívül és belül a szorgalmas hozzáértő ember kezét dicsérte. Szerény bútoraik, minden különösebb dísz nélkül, szinte megszólaltak. Az aprójószág, disznó, tehén mind a közösen végzett munkával megadta, ami a szerény háztartáshoz szükséges volt. Piacolni nem járt ugyan Sára asszony. Mindig olyan törékeny teremtés volt, de akár a napszámba vállalt nyári munka, akár a télen végzett kiegészítő munka égett a keze alatt. A Tócó partján ősszel megszedték a jó gyékényt, fonnyasztották, s télen elővették, hogy kosarat készítsenek. De Arany Pál legjobban szeretett a gyékényből széket készíteni. A vázat adta az erdő. Nem kellett sok hozzá. A gyékény pedig kényelmes ülőszékhez szolgált anyagként. Különféle nagyságban készített székeket. Gyermekeknek kisebbet. Minden gyermek besegített. De Pali fiuk volt a legbuzgóbb, legszorgalmasabb. Mindet szerették, de talán a kedves ő volt.
Nem gondolták, hogy a közös munka ideje 1837-ben lejár. Nyáron a répaegyelés közben, be akarták fejezni aznap, hatalmas vihar közeledett. Csúnya fekete felhők tornyosultak a nyugati részen. Idejében megindultak ők hazafelé, de útközben mégis utolérte őket a hatalmas eső. Hazáig áztak. Többször is előfordult ez. Másokkal is. Mikor hazaértek, levetették a vizes ruhát, megmosdottak, jól átdörzsölték tagjaikat, s száraz ruhát vettek fel. Sára asszony nem jól érezte magát. Megállapították, hogy láza van. Forró tea, meleg bor, vizes ruha - ez a gyógyszer. Jól belebujt a dunnába. De láza nem múlt el. Férje azonnal orvost akart hívni. De lebeszélte. Drága az orvos. Bizony Dr. Szentgyörgyi József, a szegények orvosa 1832-ben meghalt. Ő a szegényeket ingyen gyógyította. Csak a zsoltároskönyvben levő négy éneke által gyógyulhattak ezután a betegek. Dr. Fáy Márk is jó orvos. Megérti a szegény embert. Nem ingyen, de szerény ellenszolgáltatás által gyógyítja ő is a szegényeket. Ránézésre is tudja, kitől mennyit kell kérni. De a patikus a gyógyszert nem adhatja ingyen. Meg is vizsgálta gondosan Sára asszonyt, aki erősen köhögött. Otthon vért hányt, amit nem mertek megmondani az orvosnak.
Arany Pál uram egymás után adta el a lábas jószágait. Gyógyítani kell, meg kell gyógyulnia Sárának. Ő olyan gyámoltalan lesz nélküle. Hiszen gyermekei közül a legnagyobb is alig múlt tízéves. 1837 őszén igen nehéz volt a munkában is helyt állni, gyermeket gondozni, feleségét is ápolni. Igaz, Sára testvére, Anna, a sógorasszony sokat segített. De nekik is megvan a gondjuk, bajuk. Egy szép október végi napon felesége elmegy a minden élők útján. Egyedül marad a szegény árvákkal. Az őszi napok még el is mennek, hiszen a temetés után nem lehetett sokáig gyászolni. Várta a munka, mert a kenyér kell a családnak. Téli tüzelőről is gondoskodnia kellett. Novemberben az erdőre járt fát vágni, kitermelni. A tuskó és a gally a munkásoké volt, sőt a vastagabból jutányos áron lehetett venni. A tél beálltával azonban egyre nehezebben teltek a napok. A jószág, ami megmaradt, nem sok dolgot adott. A szék készítéshez nem volt kedve egyedül vagy a gyerekekkel, akik olyan sokat nem tudtak lendíteni eddig sem a munkán. Nem lelte helyét. Minden az asszonyára, a szeretett feleségére emlékeztette. Ha a gyermekek nem lettek volna, sírt volna egész nap. Könnyeit visszatartotta, befelé könnyezett. Meg is jegyezték többen is, hogy ha így megy tovább, hamar elmegy a felesége után. A sárga föld neki könnyebbséget hozna, de a gyermekek akkor teljesen árvák maradnának.
Szomszédok, barátok el-elidőztek nála, vagy elcsalták magukhoz. Egy februári napon Pongor Istvánnal együtt ülnek a kényelmes, gyékény székben az asztal mellett. Pongor István jóval fiatalabb, de mindig közel álltak egymáshoz. A gyerekekről, a jövőről beszélgetnek. Arany Pál előhozza tervét. Szeretne egy végrendelethez hasonló szerződést csinálni Pali fiával. Tudja, hogy szeretik. A későbbiekben sem igen fog megváltozni iránta való szeretete, szinte látja szíve legmélyebb érzéseit is. De jó lenne írásban is rögzíteni, hogy öregségében ne maradjon támasz nélkül. Öreg Balogh István a kertgazda már jó ideje. Bölcs ember. Előtte meg lehetne csinálni ezt a szerződést. Bizonyára meg is fogalmazza István gazda. El is megy sógorával, Anna férjével és Pongor Istvánnal. Megírják a szerződést: “Én Arany Pál 2 azaz két nyilas Szőlőmet által adom fiamnak, Pálnak örökösöm Jussába, úgy és oly feltétel alatt, hogyha az Isten tetszése szerént ügyetlenségre jutok is, ő engemet táplálni fog, mint Attyát, általadtam neki minden hozzátartozóival. 1838-dik esztendőben Március 25-dik napján.” Még kiskorú a fia, de ennek a szerződésnek megírásával szinte visszajött életkedve és reménysége. Bizonyára megéri azt is, hogy Pali fia, leendő feleségével, majdani menyével gyermekkori ragaszkodását, fiatal korában, s mint férfi sem fogja megváltoztatni. Valahogy azt érzi, hogy Sára asszony szelleme lengi körül most és diktálta ezt, hogy életkedvét ne veszítse él. Ügyetlenségre jutni, legyen a végső dolog, ami el is maradhat, mert Isten “jótetszése” mást is végezhet vele.