Józsa története

“Gazdag ember bódog ember”

Satmárban, egykori szolgálati helyemen így fogalmaztak az emberek az életről: “Gazdag ember bódog ember”. Móricz Zsigmondnak, a nagy magyar regényírónak egyik könyve: “Boldog emberiének főhőse nem teljesen és nem így boldog. Mennyi boldogtalan gazdag és boldog szegény! Nem önmaguk vagy mások által szegénnyé tett emberek, akikről a Biblia is szól Jézus nyolc boldogságmondása egyikében: “Boldogok vagytok szegények, mert tiétek az Isten országa” /Lukács 6:20/. A boldogság nem a körülményektől függ. A lét nem meghatározója a tudatnak, hanem a tudat formálja a létet-hitünk szerint. A Józsakertben tudták ezt a szegény emberek minden filozófiai képzettség nélkül. Nem azt jelentette ez, hogy ne vágytak volna életkörülményeik jobbá tételére. Sőt, törekedtek is erre. De bölcs életszemléletük nem irigységre, kiegyensúlyozott gondolkodásuk nem haragra, “józan paraszti eszük” nem erőszakos harcra késztette őket. Felül-, sőt túlemelkedtek az életkörülményeik miatt elbizakodott gazdagok gondolkodásán, magatartásán.
Így írhatta a (szinte páratlan dokumentumában) életüknek, a protokollum, hogy az ” 1859-ik esztendőben Sánta Gábor kertgazda Ivány Isvány kollégájával a csőszház tetejét megjavították, s amit a becsületes kertség adakozott, mind egy utolsó krajcárig ráköltöttek”. De Varga György 1849-ben a Verécés kaput csináltatta meg és az anyag- és munkabér pontos elszámolásáról kimutatást közöl. Az 1835-ik esztendőről pedig öreg Balogh István kertgazda elszámolásában a pontos maradvány feltüntetése is megvan. A köz vagyona éppen úgy nem gazdagított senkit, mint ahogyan a másikéból sem akart senki sem meggazdagodni. Az időközben változtatásokon keresztülment mai énekeskönyvünk 269-éneke “Istenre bízom magamat” a múlt században “Istenre, s nem tanácsomra építem szerencsémet…” egyik sorát hittel énekelték: “Lelked boldog állapotja Nem a földi jókon áll…”. Mostani énekeskönyvünket megelőzőben: “Van jó lelkiismereted, Elég, ezzel beérheted”. S ez a jó lelkiismeret kísérte életüket.
1864 februárjában, egy téli napon gróf Esterházy szentgyörgy-pusztai haszonbérlője Kökény esi Imre úr, gazdatiszt magához hívatta Kulcsár Mihály gondnok urat és Körösi Károly tanító urat. Gorombán “kendteknek nevezte” őket és 25 botütéssel fenyegette meg az egyház elöljáróit. Nagy János bíró és Antal János által még azt is üzente, hogy “többre nézi csizmáját és kapcáját, mint a presbitériumot” (csizma kapcáját). Bizony, a szegény ember sok gazdag szemében kevesebb volt, mint a gazdag “csizmakapcája”. Ez a belső megkisebbítés haragra, dühre, erőszakra ingerelhette volna őket. De bölcsebbek voltak, mintsem hogy indulataiknak szabad folyást engedtek volna szívükben. Nem a megalázkodás, meghunyászkodás diktálta ezt, hanem az erkölcsi fölény “Szegény gazdagokkal” szemben a “gazdag szegények” voltak ők Jókai Mór egyik regénye szerint is.
1865-ben, januárban Antal János esküdt némi kis kaján örömmel újságolta Kulcsár Mihály gondnok komájának: Tudja-e koma, hogy Kökényesi Imre gazdatisztet elmozdították állásából? Valami nem volt rendjén a számadásában. Kulcsár Mihály most értesült róla és megjegyezte bölcsen: “Úgy látszik, nemcsak emberséget kellett volna tanulnia tőlünk, hanem számolni is. Mert hogy a jó számoláshoz nemcsak fej kell, hanem szív is. Az önző, mások kárát munkáló számadás sohasem vezet jóra. Meg is jegyezték, hogy éppen a legutóbbi vasárnap hallgatták a Nagytemplomban a nagytiszteletű úr igehirdetését az év első vasárnapján Lukács 16:1-2 alapján: “Adj számot a te sáfárságodról, mert nem lehetsz többé sáfár…”. Ki tudja, Kökényesi úr miért nem tudott elszámolni! De szívükben nem volt nagy káröröm. Inkább amiatt örvendeztek, hogy a szegény szentgyörgy-pusztai cselédek sem szenvedik tovább ennek az izgága embernek a hóbortos, erőszakos magatartását. Ok ugyan nem szentgyörgy-pusztaiak, de sorstársaknak érezték azokat. Mert a szegény ember szívében legalább az egy közös sorsban való együttérzés megvan. Akik az elnyomó, vérszopó ispányok, gazdatisztek szegényt nyomorító intézkedései miatt legalábbis belül a szívükben nem lázadnak, nemigen értékelik. Azt sem tudják, hogy a herceg mennyire tud alattvalójának erőszakos cselekedeteiről. Mindenesetre elégtétellel vették tudomásul egyházi és nem egyházi berkekben egyaránt. Hiszen a nagy parancsolat második része éppen olyan hangsúllyal szól a felebarát szeretetéről, mint az első rész Isten iránti szeretetünkről. A második pecsétje az elsőnek - toldotta meg Nagy János bíró uram is, aki a közös beszélgetésnek eddig néma hallgatója volt. Nem Istent akarják ők saját igazuk, igazságuk mellé állítani, hanem ők állanak Isten igazsága mellé, aki minden hamisságot, hamis embert igazságos ítéletével sújt. Egyszer-egyszer örömmel látják az isteni igazság érvényesülését. De ez a bennük levő lelkiismeretes felebarát szerető érzést növeli tovább. Kulcsár Mihály uram otthon élete párjának is elmondotta az új hírt, aki már tudott róla, hiszen az asszonyok postája mindig gyorsabb, mint a férfiaké. Csak szerényen nem kürtölik a hírt. Sokszor hordozzák sokáig magukban, mikor aztán belőlük is kiömlik.