Józsa története

Ismerték ezt a népi mondást nemcsak a Józsakertben, hanem Debrecenben is. Nemcsak abban az értelemben, hogy hasonló természetű, értékű emberek illenek egymáshoz, hanem abban az értelemben is, hogy a gazdaghoz gazdag, a szegényhez szegény élettárs illik. Szakál Ferenc Debrecenben a Cegléd utca 2408 sz. alatt lakott. Szegény ember volt. Legidősebb gyermeke, Ferenc nemcsak a nevét viselte, hanem a szegénységet is örökül kapta. Péter bátyjáék már a harmincas években kiköltöztek a Józsakertbe, s két nyilas szőlőföldjük volt. Ok maradtak. Napszámos ember a városban is kell. Fia is ezt a “hivatást” választotta. Életpálya. De mint vallásos emberek a Kistemplomba jártak istentiszteletre.
A Kistemplom lelkésze id. Révész Imre volt. Tudós, tanult ember. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a bécsi egyetemen teológiai fakultásának tiszteletbeli doktora. Sok tudományos cikk szerzője, de közéleti harcos is. A pátenssel szembeni küzdelemben vezető szerepe volt. 1848. március 19-én a pesti forradalom hírére tüzes prédikációjának textusa: “Ha elfelejtkezem rólad, óh Jeruzsálem (= a magyar haza), felejtkezzék meg magáról az én jobb kezem”. De nem csak a szavakban volt hazafi. A tettekben is. Politikai cikkeiben a polgári átalakulás lelkes híve, a diákok nemzetőrséghez való csatlakozását munkálta. Amikor az 1849. augusztus 2-i vesztes csata után a cári sereg megszállta Debrecent, a nagykönyvtárat szinte “testével” - hatalmas termetű, mennydörgő hangú ember lévén - védte. Határozott fellépésére, elszántságára meghátrálás lehetett a válasza a legelszántabb cári vitéznek is.
De háza népe nem kerülte el atyai gondoskodását. Gyermekei nevelése, a családban tartozó szolgák élete figyelemmel kísérése is gondja között volt. A Józsakertből Szabó József Mária leánya szolgált náluk. A nagytiszteletű asszony is nagyon szerette Marit. Bármennyire is szívesen látták volna házukban annak szolgálatát megbecsülő szeretettel életük végéig, mégis sokszor jött elő Mari férjhezmenetele is A Nagytiszteletű úr mindig mondogatta: “Mari, mi neked egy jólelkű, hívő. munkás embert szeretnénk élettársul”. Szakál Ferenc Cegléd utcai napszámos ember Ferenc fiára gondoltak. Az édesapa szegény ember létere a híres cívis családok között presbiteri tisztet visel. Éppen a nagytiszteletű úr javaslatára választották presbiterré, hogy ezzel is nyomatékot tegyenek a polgáriasodás eszméjére. S így kerülhetett sor 1867. január 9-én Szakái Ferenc és felesége Cegléd utcai lakos fia, Ferenc és a Józsakertben lakó Szabó József és felesége, Mária nevű leányukkal való házasságára. Annak rendje-módja szerint megkérték a lány kezét és kitűzték a templomi esküvő és a lakodalom idejét. Mari nehezen hagyja ott a nagytiszteletű úrék házát, de az élet rendje ez: házasság, család, gyermekek.
Révész Imre nagytiszteletű úrék sajnálták Marit, hogy elmegy, de örültek annak, hogy élete párját megtalálta. Szép és értékes ajándékokkal látták el. Az esketési szertartást a nagytiszteletű úr végezte a Kistemplomban. Nem rendezhettek “lovas-legényes lakodalmat”, mert sem a debreceni rokonok, sem a józsakertbeli rokonok nem rendelkeztek lovas fogattal. Csak egy néhány lovas fogatot tudtak erre az alkalomra állítani. A kora délelőtti órákban ez a néhány fogat Debrecenből jött és az itteniekkel együtt mentek Debrecenbe. Az első szekéren ült a “vőfi” és a legények, a másikon a fiatal pár, aztán a vendégek következtek. A nagytiszteletű úr szép esketési beszéde sokáig emlékezetben maradt. A vacsorára ők is hivatalosak voltak, s el is jöttek, mert szinte lányukként tartották Marit.
Szabó uramék a pajtát teljesen kiürítették, s asztalokkal, lócákkal berendezték a vacsorához. Az otthon maradottak a jó csigalevest, töltött káposztát a kemencében megfőzték. Igénybe kellett venni természetesen a szomszédok kemencéjét is. A jókedv határtalan volt. Oldotta a Szabó uram saját termésű bora is. A menyasszony sok ajándékot kapott. A komót, a ládás kanapé tele lett a sok ajándék ruhaféleségekkel, fehérneművel. Kellett az induláshoz. Igaz, hogy ha a fiú ment a lányos házhoz, akkor azt mondották, hogy a “férhe ment”. De ebben az esetben, hiszen Szakál Ferenc nagybátyja már itt lakott Józsakertben, s édesapja is erősen gondolkodott azon, hogy ő is kiköltözik, hátha könnyebb lesz a megélhetésük. De végül is letettek róla. De fiukat úgy engedték el, hogy együtt a nászuramékkal készítgették az új fészket számukra már régebben. Szakál Péter szomszédságában eladó volt egy nyilas szőlőföld, amit megvettek és a nyáron egy szoba-pitaros házacskát építettek is, ahova a fiatalok mehetnek. Nagytiszteletű Révész Imre is besegített, hogy Mari jól érezze magát a tőlük való elszakadás után. De Marit és Ferencet sok jó tanácsa, igei biztatása mellett arra is kérte, hogy első gyermekük keresztszülei ők lesznek, amit belső örömmel, de kifelé kevésbé mutatva, megígértek, hiszen hogy jöhetnek ők a tudós emberhez, aki jóval idősebb is náluk.
Ferenc és Mari megtalálták egymást. Az örökölt szegénység mellett az örökölt becsületesség, szorgalom, a Debrecenből hozott lelkület, a nagytiszteletű úréktól való el nem szakadás segítette őket. A nagytudású Kálmán fiuk is mindvégig jó emlékezetében és szeretetében hordozta őket. Még, amikor püspökké lett, s amikor ők már igen idősek voltak, akkor is. 1881. február 13-án, amikor a nagytiszteletű urat a Nagytemplomban hallgatták, nem tudták, hogy este már halott lesz. Csak másnap értesültek róla.