Józsa története

“Komapíz” a gyermekágyas asszony párnája alatt

Balogh János napszámos és Szilágyi Erzsébet István fia szerény, szegény életkörülmények között látta meg a napvilágot a Józsakertben. Bármilyen nehéz és küzdelmes is volt életük, mégis örömmel várták első gyermeküket. A tervezgetésük nem terjedt messzire jövőjét illetően. Csak a legközvetlenebb jövőre gondoltak. Keresztszülőként Kovács Sámuel csizmadiát hívják meg hitvestársával együtt, Szabó Zsuzsannával, aki igen jó barátságban van Erzsébet asszonnyal. A rokonságból nem hívnak keresztszülőt, hiszen a rokon úgyis rokon. A keresztapa pedig bizonyára gondoskodni fog keresztfia kis csizmáiról.
Jól benne voltak a télben. Karácsony előtt meg kellene keresztelni a kis Istvánt. December 2-án született. 1814. december 9-én Debrecenben a Hatvan utcán lakó sógornál, háznál Benedek Mihály püspök úr megkereszteli. A püspök úr életében, aki 1806-ban a kerületi főjegyzőség után kezdte meg püspöki szolgálatát, Franeker, Basel, külföldi egyetemek voltak a Debreceni Kollégium után a tudományában előrevivő intézmények. Az 1806-ban megjelent, s a négy egyházkerület által is használatba vett énekeskönyv szerkesztője és több tudományos cikk írója, híres prédikátor volt. Az énekeskönyv végén az imákat ő írta, s Erzsébet asszony betegágyában olvasgatta ezeket.
Estére hazajöttek. Itthon Erzsébet asszony testvére az elkészített ünnepi vacsorát feltálalhatta. Néhány kedves vendég, rokon, szomszéd a keresztelési vacsorán részt vett. Balogh János elővette az énekeskönyvet és a 127. zsoltárt énekli a kis gyülekezet: “Akinek gyermekei vannak, Szép ajándékkal láttatik, Mely az Istentől adatik, Kedves áldása az Úrnak…”. Hittel és buzgón énekelték. Majd elővette az öreg Károlit és felolvasta a Zsoltárok könyvéből a 127. részt. Az énekeskönyv végén Benedek Mihály püspök úr imáját vasárnap estére: “Oh dicsőséges Isten!

Mélységes alázatossággal imádandó felséges Úr. Atyám az Úr Jézus Krisztusban… Hirdetem és dicsőítem a te kegyelmedet, szeretetedet és irgalmasságodat…”
S amint a jó csigaleves és töltött káposzta illata, íze nemcsak messziről, hanem közvetlen közelről is részükké lett, az evés közti szünetekben és utána beszélgettek. Benedek Mihály püspök úr keresztelési beszéde is a beszélgetés tárgya volt. Püspök urunk erősen hangsúlyozta - mondotta Kovács Sámuel, a keresztapa - hogy a gyermekáldást Isten iránti hálával kell fogadni és szent felelősséggel kell a megkeresztelt gyermeket a Szentháromság Isten közösségében hitre vezetni, szent életre neveim. Mindenki helyeslően bólogatott és saját családjára gondolt.
Sámuel “miniszter uram” élete párjával megbeszélt módon egy óvatlan pillanatban a gyermekágyas asszony, Erzsébet párnája alá tette a “komapízt”. De egy másik kisebb összeget is tartogatott erre a célra, s azt pedig a kis újszülött dunnája alá tette. A pólya egy párna volt, amit “srégen”, az alsó csücsköt szépen felhajtva és a két oldalon a másik kettőt összehajtva és pántlikaszerű kötelékkel körülkötve, fent “masliszerű” kötéssel díszítve oly ügyesen készítettek el, hogy minden “módit” kielégített, A keresztelési vacsora elég hosszan tartott és a Balogh János 2 nyilas szőlőjének bora is oldotta a nyelveket.
Aztán másnap jöttek a hétköznapok. Az élet ment tovább. Balogh János napszámra ment, Kovács Sámuel pedig leült a “dikicsre”, a háromlábú kerekszékére és reparálta a kis csizmákat. A vendégmarasztaló sár egyik-másik helyen veszedelmes ellensége volt az ilyen kis csizmáknak és bár a Jósakert homokja nem mindenütt volt ilyen ellenséges. A komaasszony, a rokonok, szomszédok azonban még kötelességüknek tartották, hogy “komatálat” vigyenek a gyermekágyas asszonynak.

Általában igyekeztek beosztani, de mégis megtörtént, hogy egyszer egyszer két ebéd is volt Baloghéknál. S ha János hazajött, éhét csillapíthatta a finom falatokkal, sőt másnap az előző nap hozottakból még tarisznyázhatott is. Az asszonyok tudták, hogy mi kell a gyermekagyas asszonynak, hogy teje legyen bőségesen. De gondoltak ők a munkás kézre, a gazdára is. Még egyik másik a ház körül is lendített valamit. Kímélni kell a gyermekágyas asszonynak magát. Most télen meg is teheti. A kemencét az erdőről hozott rőzsével, a szőlővenyigével, a tengeri kóróval be is fűtötték.
A tapasztaltabb, idős és több gyermeket szülő asszonyok jó tanácsokat is adtak. Egyik hozott “szikfüvet, hogy ebben fürdesse a kicsit. Volt, aki csipkebogyót hozott - mondván - ez megelőzi a betegség kialakulását. Erzsébet asszony megjegyezte, hogy az ő férje-ura is gyűjtött az ősszel sok csipkebogyót, ő teaként is használja. Tréfásan megjegyezték, hogy a kicsinek még ne adjon belőle. De volt, aki szederlekvárt hozott. Bizony a szederszedés a szegény ember számára természetes volt. hiszen az erdő adta, s nem került “pízbe”, csak egy kis fáradság és a szúrós inda miatt kellemetlenséggel járó munka volt. Erzsébet asszony a bodzalekvárját dicsérte és kész volt cserébe adni. Az aszalmányokat a vadalmát, vadkörtét finom levesként hozták. Aztán elmúltak a “komahét’ napjai is. Erzsébet asszony a kis István mellett már elvégezhette a ház körüli munkát s saját főztjével várhatta élete párját.