Józsa története

Böőr János felsőjózsai lelkipásztor Varga Gábor gondnok úrral beszélget. “Hát ezt is megértük”, szakad fel szíve mélyéről egy halk sóhaj. A kurátor úr mély megilletődöttséggel bólint és mond “igent”. Lehelyezik az új templom alapkövét. “Kurátor úr szóljon személyesen is minden presbiternek! “Nem kell azoknak szólni, alig várják ezt a pillanatot. “Szemük előtt a már felépült templom körvonalai jelennek meg. Megkezdődhetnek a munkálatok.
1895. ápr. 21-én az imaházban tartott ünnepi istentiszteleten Salamon templomszentelési imádsága alapján szól igehirdetésében. “Imé az ég, az egeknek egei be nem fogadhatnak Téged, mennyivel kevésbé ez a ház… De tekints szolgád imádságára… hallgasd meg néped könyörgését!” Szívbemarkoló szavak. Az új templom ezt és a következő nemzedékek sorát fogja befogadni. A szabad ég alatt folytatódik az ünnepség. Itt Nehemiás 5:3 alapján arról szól, hogy a pogányok gyalázkodását Isten népének Istent befogadó szent élete állíthatja meg. A megásott fundamentumban elhelyezi az “Emlékiratot”, mely későbbi nemzedékek számára beszédes bizonyság az Istent szívébe fogadó gyülekezetről, a templom küszöbét mindenkor átlépő gyülekezetnek. A gyülekezet tagjain - kicsiken és nagyokon - valami boldog hálaérzet látszik, arcuk derűs vidámsággal, reménységet sugárzó szemükből az öröm könnyei hullanak. E ház mindenkit befogad.
A serény, szorgos, lelkiismeretes építő munka eredménye napról-napra jobban látszik. Tóth István építész-ellenőrnek kevés dolga akad. Gombos József és Kerékgyártó Bálint építőmesterek jó munkát végeznek. A szent sátor építőit - Aholiábot és Bésaléelt”… betöltötte Isten lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománnyal… Hogy tudjon kigondolni mindent.”, s “mind, akinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot…” és “elég volt az adomány, még felesleges is.” De számadást nem kell tőlük venni… mert ők becsülettel végzik. Bibliai igék, melyek illenek rájuk is. Igaz, az áldozat jelen esetben nem volt elég. Kellett a testvéri segítség Debrecentől, más gyülekezetektől is. A számadást pedig egyes akadékoskodókkal szemben Varga Gábor, az iskolaépítő Varga György, s a templomépítés vágyát szívében dédelgető Varga Bálint rokona, netán leszármazottja nem vette volna szívére, hogy kezéhez az egyház pénzéből elvett tapadt volna. Tőle valóban nem kellett számadást “követelni”. Pontosan vezetett adatok naprakészen mindenkinek rendelkezésére állottak a betekintésre. Hiszen ő Isten felé számolt el.
1895. dec. 1 -ére, advent első vasárnapjára tűzték ki a templomszentelés ünnepélyes alkalmát. Hegymegi Kiss Áron püspököt hívják erre az alkalomra. A kiváló egyháztörténész, a pátens elleni harc egyik nagy egyénisége “történelmi esemény részese” Felsőjózsán. Némethy Lajos főjegyző úrral a “város fogatán” érkezik. Böőr János lelkipásztor úr az érkezés körülményei, a szolgálatok beosztása gondos előkészületei között egy különös megjegyzést is tesz. “…van egy pár kocsiban levő lóra istállónk a községházánál, de több nemigen található, különösen nagyobb lovaknak.” Benne van ezekben a sorokban az egyház és a politikai község egészséges összefonódása. Az ünnep az egész falu ünnepe. Az áldozathozatal közös. De van egy kis aggály is. Mi lesz, ha több fogat érkezik, s netán “nagyobb lovakkal”? Szegény felsőjózsai gazdáknak kicsiny istállóik vannak. Ilyen sem sok helyen. Azóta sem. Varga György kurátor úr ujján kezdi számolni a számba jöhető gazdákat, istállóikat. Veres Bálint az előző gondnok, Bíró István, Biri Mihály, Pásti György, Smiák Pál, Szabó János és Tóth János presbiterek jöhetnek számításba és még néhányan. De “nagyobb lovak” befogadására istállóik nem alkalmasak. Csorna János, Németi Gábor, Perge Gábor, Szűcs János volt presbiterek is számba jöhetnek. A lovak elhelyezésével nem volt probléma.
Zúgott a harang, hívogatott az ünnepségre mindenkit. Méltóságteljesen, nem olyan messze, a Hortobágyig is elhalló hangon, mint a Nagytemplom Rákóczi harangja. De az új, mész- és festékszagú templom zsúfolásig megtelt. A templom fogadta, befogadta őket. Őri Sándor kántor úr a “fiúk karzatán” nagyszámú fiatalokkal körülvéve szólaltatta meg a “fisz harmonikát”, aminek hangja a nagy gyülekezet érces és buzgó éneklése miatt kevésbé hallatszott. A kántorok szokása szerint a kezdő szótagot “szárazon” énekelte, s adta meg a hangot, s a véghangot pedig túlénekelve a gyülekezetet, megnyújtotta. De a 90. zsoltár: “Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlékunknak…” szárnyalt az ég felé és összefonódott Isten trónusa előtt az angyalok énekével. Aztán a templomszentelési dicséret, 233. ének: Nagy Isten téged az egeknek egei be nem foghatnak … Építettünk mi is hajlékot…Hogy dicsőséged lakozzék ott.” hangjain repült a szív Isten felé. Sajnos, Püspök úr igehirdetésének írásos nyomai nem maradtak fenn. De a hála és öröm kifejezése kicsendülhetett belőle, s a közebéd vendégszeretete arról szóltak, hogy az “Istent befogadó szív” Isten felé és emberek felé áldozatos. Ott nem kell aggódni, hogy nem fogadnak be valakit, ahol Istent befogadják a szívbe. Lehet aggály a “nagy lovak befogadására” alkalmas istállóval kapcsolatban, de nem a templommal, az élő templommal a gyülekezettel kapcsolatban.
S mint a bibliai macedóniai gyülekezetről írja Pál apostol: “…bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett” (2 Kor. 8:2). Örömben, jószívűségben gazdag józsai gyülekezet, a józsai nép ma is befogad és testvéri szívvel ölel keblére.