Józsa története

Öreg Balogh István kertgazda intézkedik

Ezemyolcszázharminchatot írunk. Június 1-én egész nap a perzselő, forró nap sugarai forrósították fel az alsójózsai homokot. A Jóska gyerek igen-igen kapkodta lábait kapálás közben és sűrűn ment a nagy diófa alá egy kis hűsölésre. A nap melegét minden átvette és visszasugározta. A kicsiny házak, pajták nád- és szalmatetői átforrósodtak, de a padláson mégis hűvös volt. Szinte kínálták magukat meggyújtásra. És éjszaka a Radits György uram pajtája a lángok martaléka lett.
Honnan, hogyan érkezett a tűzkígyó ? - nem tudja senki. Terca néni bár tudni véli, hogy ő látott egy alakot a pajta körül ólálkodni, mikor este kiment az udvarra. Esküszik rá, hogy haragosa volt Radits Györgynek. De ő nem mondott semmit - csak … Hiába volt a kertség összefogása, minden bennégett a pajtában. A családnak sikerült kimenekülni a lángok közül. A három gyermek megrémültén a félelemtől teljesen letaglózva, egész nap sírt-rítt. Az anyjuk hiába próbálta őket vigasztalni. De a szíve mélyén neki is ott volt a szorongás, a jövő reménytelensége miatti aggódás. Ám könnyek nem jöttek a szemébe. Ne lássák gyermekei.
2-án este öreg Balogh István házában egymás után jelennek meg Borsi Imre, Nyíri Mihály, Szakál Péter, Molnár Bálint, Nagy István, Iván András, Vétsei Mihály, Burai Mihály. Csendben, megilletődötten köszöntik egymást. Szájukon nehezen jön ki az “Adjon Isten”. A mécses gyér világa mellett körülülik az asztalt. Öreg Balogh István kertgazda méltóságteljesen áll fel és elcsukló hangon beszélni kezd… Bizonyára tudják kendtek, miért hívtam össze a kerttanácsot ?
- Hát iszen tudjuk, ha megmondja kelmed - tör fel a szó Borsi Imre ajkán, szeme az asztalra mered. Szakál Péter a sógora öreg Balogh Istvánnak s megszólal ő is. - Hát sejtjük azt mindnyájan, sógor.
- Hát… tudják kendtek, ami történt Radits György urammal. Felesége, a három gyerek a szabad ég alatt fog ma éjszakázni. Még jó, hogy jó idő van. Takarókat adtunk össze nekik. De valami mást is kellene tennünk. í
Szakál sógor kap a szón. - Én amondó vagyok, hogy ki kell vizsgálni az ügyet. Ki a gyújtogató ? Vagy gondatlanságból történtek a dolgok. - Csak nem gondolja kend, - szólal meg Nyíri Mihály - hogy a dolgot jelentsük a csendőrségnek. Igaz, hogy én is hallottam, úgy beszélik, hogy ismert a gyújtogató. Vétsei Mihály uram megjegyzi, hogy ő úgy gondolja, nincs itt szándékos gyújtogatásról szó. Ebben a forróságban egy pipából kipattanó tűzszikra is elég volt, hogy nappal lappangjon és éjjel fellobbanjon.
Öreg Balogh István újra felemelkedik. Azonnal csend lesz, a vitatkozók elhallgatnak. - Kendteknek, mindnyájuknak igaza van. Annak is, aki keresi a bűnöst. Annak is, aki azon a véleményen van, hogy nem kell azt a dolgot tovább vinni illetéktelenekhez. Mi vagyunk az illetékesek, nekünk kell döntenünk. En szavazásra bocsátom a dolgot. Ki az, aki a bíróság által akar igazságot szerezni ? Hosszú hallgatás után a másikra vár mindenki. Amellett szavaznak, hogy nem kellene a bíróságra vinni a dolgot. Szakál Péter egyedül marad s morgolódik ugyan, de a többség akaratát elfogadja.
- De mit tegyünk tovább ? - teszi fel a kérdést István gazda. Ennek a szerencsétlennek kárát valahogyan ki kellene pótolni. Én azt javaslom, hogy ki-ki jószívűségből ezen szerencsétlennek kára kipótlására, amit elszánt, adakozzon. A kerttanács egyhangúan elfogadja a javaslatot. Megbízza öreg Balogh István uramat, hogy a kertség minden tagjához juttassa el a határozatukat, mely szerint mindenkit kérnek segítségre. Öreg Balogh István megállapítja, hogy végtelenül örül ennek a határozatnak, amelyet a kerttanács jegyzőkönyvében megörökíteni kér. Egyhangúan elfogadják ezt a javaslatot is.
Még egy dolog van hátra. Mielőbb értesítenünk kell határozatunkról Radits György uramat. Az éjszakájuk ne legyen olyan nyugtalan. Erezze meg, hogy velük vagyunk. Megbízzák Molnár Bálintot, aki sógora, Nagy Istvánt, Iván Andrást, hogy ezt a határozatot még most minél előbb közöljék vele, bizonyára fent vannak még. A mécs kanóca közben körmölni kezd.
Balogh István közben megjegyzi: Látják kentek, nekem egész este az járt az eszemben, hogy van egy ige, mely szerint “a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki … ” /Ézsaiás 42/ Az elégett, megrepedt nád helyett hozunk a Tócó partjáról ép, egészséges nádat és újra fedjük Radits uram pajtáját. Lámpát is veszünk és meggyújtjuk, hogy világoljon újra nekik. A kormozó gyertyabelet levágni rájuk bízzuk - azt Raditsné is megteheti. S van egy zsoltárunk is, mely így kezdődik: ” Boldog, aki a nyavalyást Szánja ínségében …” Talán el is énekelhetnénk. És a kicsiny házból az ének hangjai szűrődnek ki. Bele a sötét éjszakában