Józsa története

Ezerkilencszázhuszonhárom március 29-én születtem, egy szabolcsi kis faluban, Laskodon.
Édesanyámat korán, négy hónapos koromban elveszítettem. Édesapám középparaszt, aranykalászos gazda ember volt. 6 éves koromig nagynénje, öreg nagynéném nevelt. Édesapám második házassága után visszakerültem a szülői házhoz. Az elemi iskola 6 osztályát szülőfalumban végeztem. Mint kitűnő tanulót a lelkipásztorom és tanítóm buzdítására édesapám nehezen engedett gimnáziumba. A Kisvárdai Állami Bessenyei György Gimnáziumban érettségiztem kitűnő eredménnyel. Az első években bejáró diák voltam, s napi 15 km-t gyalog, 40 km-t vonaton utazva tettem meg. Ezt a szükséges rosszat cseréltem fel a szintén nem könnyű, magántanítványok tanításával. Ellátást, kosztot kaptam, s némi zsebpénzt, de nem kis töredelemmel járt gyenge tanulókat tanítani. Voltak évek, különösen az utolsó évek, amikor négy tanítványom is volt. Egész délutánom késő estig foglalt volt. A nyári szünidőben a mezőgazdasági munkákban való segítés mellett a falum jó tanulóit összegyűjtöttem és a polgári iskolába való különbözeti vizsgára készítettem elő őket. Előbbiek közül vannak orvosok, mérnökök, tanárok stb. De utóbbiak közül is mentek tovább gimnáziumba, egyetemre, s közülük is lettek mérnökök, tanárok stb. Érettségi után a Debreceni Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Karára iratkoztam be. Jeles eredménnyel tettem le a papi vizsgát. Jelentkeztem az Orvosi Egyetemre, mivel orvosmisszionárius szerettem volna lenni. Nem vettek fel - a ma már köztudott ok miatt. így ez, s a körülmények az itthoni szolgálatra késztettek. Az Egyetemes Konvent alkalmazásában utazó ifjúsági lelkész lettem. Közben házasságot kötöttünk feleségemmel, Szécsi Emma Zsuzsannával. Feleségem egyházi iskolában tanított, s onnan Dr. Makai Sándor egyetemi tanár, az Országos Református Missziói Munkaközösség vezetője hívására konventi utazó leánytitkár lett. Sokszor szolgáltunk együtt a Tiszántúli Egyházkerület gyülekezeteiben, de külön is. Az egyházi missziói szolgálatok leállítása, megszüntetése után előbb én, majd ő is, megváltunk ettől a munkától. Őt a közben államosított iskolába nem vették vissza tanítóként. 1953-ban, mint debreceni segédlelkészt az egyik debreceni gyülekezet lelkipásztorául választott volna. Az egyházi és politikai felsőbbség jelöltje más volt. Mivel a választás nehezen ment, én lettem a bűnbak. Felfüggesztettek, rendelkezési állományba helyeztek. Fizetés nélkül voltunk. Majd egy nyírségi gyülekezetbe helyeztek segédlelkészként. S innen előbb egy szatmári gyülekezetbe azzal a tervvel, hogy végleges lelkész lehetek ott. De mert elődömet is “áthelyezték”, így a gyülekezet - szeretete mellett - sem fogadott lelkipásztorául. Innen egy másik szatmári gyülekezetbe kerültem, ahol megválasztottak. 19 évig voltunk ott, távol Debrecentől, s távol eredeti terveimtől, vágyaimtól. “Almás” lelkipásztornak kellett lennem, megélhetésünk biztosítására almát kellett a parókia kertjében termelnem, mint a falu népe. Emellett teológiailag képeztem magam tovább. Debrecenből a könyvtárból, szemináriumokból szakkönyveket hoztam. Egyik szakprofesszorommal doktori disszertációm témáját is megbeszéltem.
De erre nem kerülhetett sor. A “múlt” kisért tovább. A valamikor népi írók közösségében is részt vevő kisdiák, a falu, a nép szeretetétől áthatott és annak érdekében munkálkodó személy - az ifjúsági munkában való részvétel, s más ma már elfogadott és rehabilitált nézeteim miatt egyházi feletteseim nem járultak hozzá, hogy doktori disszertációm megírása után magasabb teológiai kvalifikációm legyen. Tetéztem azzal “bűnömet”, hogy egy olyan nyugati teológus könyvet fordítottam le, aki bírálója volt egyházunk akkori feletteseinek. Ennek ellenére több fórumon szolgáltam teológiai előadásokkal, de hiányzott a végső szó, amit vártak tőlem,Pedig segített volna készségesen unokatestvérem is, aki mint egyházügyi titkár befolyásos személy volt. Nem tudott szóra bírni. Közben feleségemet egy író barátunk közbenjárására kérésünk nélkül kinevezték a szomszéd faluban tanítóként. Egy “telefon” elég volt.
Gyermekeink a Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztek. Mind az öt képességei alapján, minden protekció igénybevétele nélkül került az egyetemre. Matematikus, orvos, lelkész, mérnök, tanár hasonló hivatású házastársat találtak. Jelenleg 11 unokánk van. Közben Debrecenhez közelebb kerültünk, de sohasem egy nagyobb gyülekezetbe. Mindenütt építkezések, renoválások közben tovább foglalkoztam teológiai tudományokkal. Különféle újságokban, egyházi és politikai lapokban kisebb írásaim jelentek meg. A Debrecen-Józsai Egyházközség történetét - ahol jelenleg szolgálok - megírtam. Feleségem abban a Református Nőszövetségben szolgál, mint annak titkára, melynek sok tagja annak idején, mint ifjúsági munkás az ő lelki indíttatására lettek egyházunk és népünk közösségében hívő élettel szolgáló emberek. Egyházi feletteseim által lelkésztársaim között ma is szívesen szolgálok. A gyülekezeti életben a lelki munkában való elsődleges szolgálata mellett településünk, a városrész tovább fejlődéséért is tiszta szívvel szolgálok.