Józsa története

“Szegény az eklézsia, maga harangoz a pap” ismert közmondás volt. Azt az anekdotát, miszerint a faluba érkező püspököt azzal köszönti a kurátor a falu végén, hogy “Ezer és egy oka van annak, hogy nem harangozunk”. Sorolná az okokat, s az első helyre teszi, hogy nincs harangunk. Mire a püspök gyorsan megjegyezte, “hagyja kurátor uram az ezret!” Ezt a közmondás nem őrzi. De hogy Alsó- és Felsőjózsa leányegyházainak két nagy szomszédja Debrecen és Böszörmény olyan harangokkal büszkélkedhetett, melyeknek hangjai messze a Hortobágyig elhallatszottak, tény volt. Alkalomról alkalomra hívogattak istentiszteletre, kikísérték a halottakat utolsó útjukon a temetőbe. Bizony a két leányegyházban ez az öröm, élmény nem tölthette be az egyháztagok szívét. Sem istentiszteletre, sem más alkalomra nem hívogattak harangok és a temetőbe sem kísértek ki senkit. A köznyelv tréfásan azt is megjegyezte, hogy “A debreceni harang azt mondja: búzakenyér sült hús, a böszörményi pedig úgy válaszol, hogy tyúkhús, kalács”. Vajon bosszantotta-e a józsai szegény embert, vagy szívének mélabús érzéseit kavarta fel ez a tény? Igaz, hogy ők, az első keresztyének utódai harangszó nélkül is mentek az istentiszteletre. Hiszen azoknak sem volt harangjuk, s mégis mentek. S ha lesz is harangjuk, hosszú ideig nem azt fogja kongatni, hogy búzakenyér sült hús, vagy tyúkhús és kalács. Hogy miképpen fogják szerény ételeiket harangjuk által a légbe messze hallatni, nem tudjuk. Imaházuk egyszer-egyszer úgy megtelt, hogy az alacsony helyiségben úgy megszorult a levegő, hogy egyesek elájultak, ami zavarta az istentiszteletre harangszó nélkül odasereglett gyülekezetet.
Lencsés Péter felsőjózsai, Varga Bálint alsójózsai főgondnok presbitertársaikkal együtt sokat töprengtek ezen. Egy-egy vásár, vagy egyéb alkalmakkor, ha találkozott a két leányegyház egy-egy tagja, nem maradt ki beszélgetésükből a harang. Mert imaházuk szerény, egyszerű, volt már, de harang… az egy távoli vágy. “Jól érzik kendtek magukat harang nélkül?” A torony, a harang a büszkeséget élesztette a gyülekezet tagjai keblében. Voltak már olyan helyek, ahol adományozók azon versengtek, hogy ki ad nagyobb harangot, a gyülekezetek pedig, hogy melyikőjük épít magasabb tornyot. A józsakerti szőlőskertek egyszerű lakói egyikkel sem büszkélkedhettek. Amikor a Nagytemplom Rákóczi-harangja megszólalt, számukra hangja szívük legmélyén a szomorúságot is növelte és vágyukat ébresztgette.
A macsi földesúr, Dragota Ignác nagyságos úr, aki nem a helvét hitvallású gyülekezet tagja, cselédeinek, munkásainak vallását tiszteletben tartotta Nem átallotta családjával együtt egyszer-egyszer a felsőjózsai imaházba menni istentiszteletre. Bár lovai kényelmes, rugalmas ülésekkel ellátott kocáján hamar beröpítették Debrecenbe, a Szent Anna-templomba. Szerette ezt az impozáns, 1721-1746 között épült templomot. De alattvalói hitének előmozdítására igyekezett mindent megtenni. Egy alkalommal magához hívatta a felsőjózsai leányegyház elöljáróit, Balogh József főgondnokot, Czecze István algondnokot és elmondotta nekik, hogy Ulrik Mátyás eperjesi harangöntő mestertől már levélben megrendelt egy 100 fontos harangot az egyházközség részére. Abbeli kétségeiket, hogy hova teszik, eloszlatta azáltal, hogy kész az imaház udvarán saját költségén egy haranglábat készíttetni. Örömtől dagadó keblekkel hagyták el a fényes udvarházat az elöljárók, s alig várták, hogy Bihari Gábor lelkésztanítónak és többeknek el ne mondják az örömteljes hírt.
Pünkösd szombatján Dragota Ignác nagyságos úr és családja, valamint nagy számmal egybegyűlt gyülekezeti tagok jelenlétében az imaház udvarán ünnepélyesen birtokba vették a csinos haranglábra deli legények által felemelt 100 fontos harangot. Megilletődötten hallgatták a megszólaltatott harang hangját. Büszkeség töltötte el a szíveket. Bihari Gábor lelkésztanító igehirdetése, Dragota Ignác nagyságos úr szavai mélyen szívükbe vésődtek. A hálanyilatkozatot a család erényes tettéért “magasztaló szózatokban nyilvánítják ki” többen is az alkalmi szónokok közül. A harang egyszerű felirata: “A Dragota család által emlékül Jósának” kifejezi hosszú időre: “Együtt, egymással, egymásért Isten előtt”. Hiszen az ajándékozási iratban az is rögzítve van, hogy a harang nemcsak a felsőjózsaiakat szolgálja, hanem az “alsójózsai halottakat is kikíséri utolsó útjukra”. Kiss József alsójózsai főgondnok és Bencze István algondnok kissé szomorkásán megjegyzik: “Lesz-e nekünk ilyen patrónusunk, vagy saját erőnkből mikor tudunk harangot öntetni?” A felsőjózsai leányegyháznak ajándékozott 2 q harangról az adományozó levél négy példányban beszél az utókornak önzetlen, lelki, szellemi jó ügyet pártoló patrónusokról, egy családról, mely a sokak között egy. A későbbi krónikás szomorú megjegyzése, hogy ezt a harangot, sok más társával együtt, az I. világháború szörnyű pokla elnyelte. Az emlék megmarad, s az új hirdeti a gonosz feletti győzelmet és reménységet táplál.
A felemelő ünnepség után, a pünkösd ünnepe elmúltával, Bihari Gábor lelkésztanító és Balogh József főgondnok, Czecze István algondnok kötelességüknek tartották, hogy még egyszer kinyilvánítsák hálás köszönetüket. Meghatódottságuk még nagyobb volt, amikor a nagyságos úr az imaháznak cseréppel való befedetéséhez támogatását ígérte. “Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!” /264.é./ Nagytemplom Rákóczi harangja és más harangok, szóljatok Isten dicsőségére!

Rajzolta:Kunkli Róza