Józsa története

Józsa területén már a XIV. században volt település. E század közepe táján a Kismacs nevű egyházas falu volt a helyén, amely a Tócó jobb partján terült el, temploma a nemrég lebontott Csillagos csárda közelében állt, vagyis a hajdúböszörményi út mellett, a mai Pásti utca táján. Ebben az időben a debreceni Dózsa család birtoka volt. Szent György vértanú tiszteletére épült templomáról később Szentgyörgynek vagy Egyházasszentgyörgynek hívták.
A XV. században (1439-ben) a Telekdy család a földesura Szentgyörgynek. 1448-ban az egyik oklevél szerint Telekdy Ferencné panaszkodik, hogy fia, Ferenc kizárta őt Szoboszló, Macs, Hatház stb. birtokaiból. Szentgyörgynek ebben az időben mezővárosi rangja volt. 1458-ban és 1461-ben országos vásárát említik az oklevelek.
1549-ben tíz portát számlált és egészben a Gút-Keled nemzetségből való Várdai család birtoka volt. Ennek kihaltával egymást követve vagy egymás mellett a bedegi Nyáriak, Becskeiek, Melithek és Jósak voltak a birtokosai. Sőt a Nyáriak révén, mint a kisvárdai uradalom tartozéka, a herceg Esterházy családé is volt egy része még a múlt század hatvanas éveiben is.
A XVI. század végén (1594-ben), amikor Huszt felől kegyetlen tatárhordák ereszkedtek alá az Alföldre és végigdúlták, pusztították, gyilkolták a Tiszántúlt, a Debrecen körüli, mintegy félszáz községgel együtt Szentgyörgy is eltűnt, pusztává lett.
Ettől kezdve hosszú időn keresztül puszta volt. 1647-től kezdve Debrecen évi bérért kezdte használni egy részét, más részét pedig 500 forintért, zálogjogon szerezte meg a Nyári, Becskei és Melith családtól. Azonban Böszörmény később többet ígérve kivetette Debrecent zálogbirtokából, de 1703-ban 2016 forintért visszaadta alzálogba azzal a kikötéssel, hogy “Szentgyörgy egész mezejét, valamely cserén kívül úgy, hogy hasznát, gyapját vévén, marhájával járathassa, füvét használhassa, vassal szántva élni azonban szabad ne légyen.”
A Böszörménnyel való zálogszerződés 1742-ig tartott. Ekkor ugyanis a böszörményiek felemelték a zálogsummát 4000 forintra, Debrecen azonban ezt sokallva inkább lemondott Szentgyörgy további zálogbavételéről. Kisebb részét a Jósa családtól ezután is megtartotta, mégpedig 1749-1769 között megint zálogjogon. (Ezt a részt 1716-ig 500 forint zálogsumma fejében, majd haszonbér címén birta.) Ekkor Némethi Andrásné Erős Kata visszaváltotta a szentgyörgyi Józsa-részt. A Jósa családtól bírt részt a debreceniek, miként a többi zálogos puszták jórészét “szántással is élték”. 1724-1755 között 75 nyilas béres földjük volt Szentgyörgyön. Ebben az időben csak ideiglenes szállásokat építettek a debreceniek, melyek a legkezdetlegesebb épületekből állottak.
Hogy Józsa területén ez időben állandó település nem keletkezett, annak oka az, hogy Szentgyörgy-puszta — éppen úgy, mint Debrecen többi pusztáinak jórésze — a város ideiglenes zálogos birtoka volt. Ezért ezeknek értékét telepítéssel, építkezéssel növelni a városi tanács nem látta célszerűnek, mivel attól tartott, hogy azokat úgy talán hamarabb kiváltják, és ennek következtében a közpénztár is, a polgárok is elveszítik a puszták bírásából eredő hasznukat és jövedelmüket.
Csak 1770 körül kezdték megszállni szegény emberek, zsellérek állandó lakóhelyül a puszta Jósa részét, amikor arra szőlőskertet ültettek.
Debrecen azonban ebben is érdekeinek és jogainak megsértését látta, ezért azt híresztelte, hogy az új kertség rontja bormérési jövedelmét és veszedelmes “dologkerülők”, “tolvajok” búvóhelye. Sikerült is kivinnie 1795-ben, hogy az ott megbúvó rossz embereket és szökött katonákat a vármegye és a földesúr törvényes jussának megsértése nélkül elfogathassa. Sőt 1825-ben Szabolcs vármegye Debrecen kívánságára “az adót csonkító, közbiztonságot veszélyeztető lakosokat onnan kíméletlenül kizavarta.”
Ennek ellenére a település növekedését megakadályozni nem lehetett.
25 év múlva már annyian voltak, hogy a Szentgyörgy-Felsőjózsa-kertheli lakosok 1852-ben iskolát kértek a debreceni egyháztól, amit meg is kaptak. 1862-ben pedig Szent-györgy-Felso- és Alsójózsa kertbéli lakosok azzal a kéréssel fordulnak a debreceni református egyházhoz, hogy mivel ők mindnyájan debreceni születésűek, továbbá, mivel már 1515 főt számláló gyülekezetük van, s így pap nélkül nem élhetnek, vegyék be őket mint leánygyülekezetet az anyaegyház kebelébe. Kérésüket teljesítették is, ugyanezen időben kaptak iskolát az alsójózsaiak is. 1880-ban a két józsai leányegyházat anyaegyházzá egyesítették.
Mint látható, abban az időben a két Józsa szőlőskert és puszta volt. Lakosai, valamint a környék lakossága szentgyörgyi Alsó- és Felsőjózsa-kertnek hívta. Az 1850-es és 1860-as helységnévtárakban azonban még mindig Szentgyörgypuszta néven szerepelnek. Hajdú megye kialakulásakor 1876-ban aztán Alsó- és Felsőjózsa néven külön községgé alakulnak. 1929-ben pedig Józsa néven nagyközséggé egyesítették őket.