Amikor az 1876 : XXXIII. törvénycikkel különböző területű és korábban eltérő jogállású részekből megalakult Hajdu-vármegye, a Szabolcs megyéből idecsatolt kilenc község mellett szintén Hajdú megye közigazgatási egységébe került a már korábban községgé szervezett Alsó- és Felső-Józsa, vagy más néven Józsa-Szentgyörgy puszta és
szőlőskert. Amíg az említett kilenc Szabolcs megyei községnek ki­ vétel nélkül az Árpád korra visszanyúló történeti múltja volt, addig Józsa-Szentgyörgynek mint közigazgatásilag szervezett falunak folyamatos településtörténeti előzményei mutathatók ki. Ennek ellenére nem vétünk a történelmi hűség ellen, ha az Árpád-kori Szabolcs vármegyéhez tartozó Macs / Kismacs, Egyházas Macs, Szentgyörgy / faluban keressük - legalább is területileg - Józsa településtörténeti előzményét.
A valamikor erdőkkel még gazdagon borított, tájilag a Dél Nyírség homokterületéhez tartozó vidék, melynek a középkor során víz gazdag klímája volt, az ember megtelepedésére több alkalmas részből állt, mint ahogy ma a táj felszíni viszonyait tekintve gondolnánk. Erről a területről a korai bronzkortól szinte folyamatosan kerülnek elő régészeti leletek, melyek tanúsítják, hogy e környék évezredeken keresztül hosszabb-rövidebb ideig, de emberi közösségeknek mindenképpen telephelye volt. Honfoglaláskori és kora Árpád-kori régészeti lelet, melyet a későbbi Macshoz, illetve Szentgyörgyhöz kapcsolhatnánk, eddig ugyan­ úgy nem került elő, mint ahogy a
falunak nincs korai okleveles említése sem. A környező terület tatárjárás előtti településtörténeti viszonyainak vizsgálatából viszont arra következtethetünk, hogy Macs, vagy későbbi nevén Kismacs, melyben a Szent György vértanú tiszteletére emelt temp­lom állott, a XII- XIII. században már megtelepedett volt. Ezt azon kívül, hogy a falu neve is korai puszta személynévből vált helynévvé az támasztja alá, hogy a mellette fekvő másik Macs / később Nagy macs, Hosszumacs / 1219-ben már
említve van, amikor is dobokai várnépek laktak benne. Itt a Mihály arkangyalnak szentelt templom állott. Bizonyos­ra vehetjük, hogy ez a Macs volt a korábbi település és a XIII. szá­zadban falukettőződéssel jött létre a Tócó jobb partján a mi Kismacs, később Szentgyörgy egyháza nevü falunk,A Bihar megyében fekvő és a váradi püspökséghez tartozó Nagymacsot a XIII. század végén Debrecen egyik részbirtokosa, Rofoin bán szerzi meg, és sorsa ettől kezdve a Debreceni Dózsa család, Illetve annak leányági örökösei kezén lévő hatalmas kiterjedésű debreceni uradalomhoz kapcsolódott. Szentgyörgy - hogy megkülönböztetésül ne Kismacsként emlegessük - egészen bizonyosan már a XIII. században, a Dél-Nyirségen nagy kiterjedésű összefüggő birtokokkal rendelkező Gutkeled nemzetségbeliek faluja volt, ha egyenesen nem éppen az ő birtoklásuk alatt keletkezett. A. Szentgyörgy mellett fekvő összes falvak a XI. század végén már erre a tájra került idegen eredetű nemzetség leszármazottéinak kezén voltak a tatárjárás idején, hogy csak Zelemért, Szólátmonostorát. Parlagot, Szentdemetert és Cégényt említsük. /2/
XIV. században Szentgyörgyegyháza a Gutkeled nemzetség Sárvármonostori főágából származott Várdai családé volt.
Várdai Aladár fia Pelbardus és Váradi László fia János viszont 1322-ben a falut Dózsa nádornak zálogosította el azzal, hogy ha nem váltják vissza egy éven belül, akkor 80 márkáért a nádoré lesz. Dózsa halála után fiai 1323-ban oklevelet is állítottak ki arról, hogy a Várdaiak nem fizették meg a zálogot. A zálogkiváltási pereskedés nyilván évekig tartott, mert csak 1335-ből tudjuk, hogy a Várdaiak ténylegesen lemondtak a faluról Dózsa nádor fiai részére, 50 márka fejében. Ekkor elrendelték a falu határainak szokásos megjárását és a régi határjelek visszaállítását. Egy év múlva a felek ténylegesen meg is egyeztek a váradi káptalan előtt. Ebből az oklevélből azonban kitűnik, hogy az
egyik Egyházasmaccsal szomszédos Gutkeled nembeli birtokos, Apajfia
István / Monostor földesura / a Dózsák beiktatásának ellentmondott. ‘ ‘ A falu birtoklásának ügye ezzel sem került nyugvópontra, hiszen 1340-ből tudjuk, hogy a még életében Dózsa nádorral, az ő halála után fiaival egyezkedő Várdai László fia János kiskorú fia Miklós, apját és nagybátyját a nagyváradi, leleszi és jászói konventek előtt egyaránt el tiltotta “ősi birtokuk: Egyházasmacs” eladásától. ‘ ‘
A fent vázolt zálog-kiváltási, illetve birtokeladási per kitűnően mutatja azt a folyamatot, amelynek során 1310 körültől a nagyhatalmú nádor, a debreceni uradalom tényleges megszervezője : Dózsa, majd fiai rendre megszerezték az egy nemzedékkel korábban még a Gutkeled nembeli családok kezén lévő majdnem összes Debrecen környéki
falut / Hatház, Téglás, Cégény, Demeter, Poroszló emelhető ki /. Egyházas­ macs vagy különösen ettől a kortól kezdve Egyházasszentgyörgy nem lehetett amúgy sem jelentéktelen kis település. Már az első okleveles említésekor is “kőből készült” templomát írják, fekvése pedig a Debrecénből kivezető egyik fontosabb út mellett különösen is növelte értékét. Megtartásáért a Várdaiak mindent megtettek, több évtizedes per folyt már akkor is, amikor 1367-ben a Várdai Miklós és Debreceni István / már az unokája Dózsa nádornak / közötti ügy elintézését a nádor elhalasztotta. Tizenhárom év múlva újra fellobban a per, amikor is a nádor határnapot tűz ki az
oklevelek bemutatására, de sorozatosan elhalasztja az Ítéleteid A falu egész, de legalább is részbirtoka ezen évtizedek alatt mindenképpen a Várdaiaké maradt, hiszen 1389-ből tudjuk, hogy a leleszi konvent vizsgálatot tartott
Várdai Domokos panaszára, mert az ő egyik szentgyörgyi /már csak így! / jobbágyától Bilgezi János két lovat elrabolt. 1394-ben pedig Kisvárdai Zsigmond szentgyörgyi birtokos panaszát vizsgálta ki Szabolcs vármegye alispánja és bírótársai, ugyanis a Zelemériek részeket foglaltak el Szentgyörgy falu határából. Tudunk később is a Kisvárdaiak, úgy látszik a Debreceni család kihalása után már zavartalan, itteni
birtoklásáról, hiszen 1406-ban Berendi Ferenc panaszolja, hogy nagyanyja, Várdai Aladár Margit nevű lánya után neki járó leánynegyedi örökségét a Kisvárdai Domokos fiai több Szabolcs.Bereg és Bihar vármegyei birtok után nem adták ki. Ezek között szerepel Szentgyörgy is, de érdekes módon, mint Bihar megyei település, —’ bár korábban mindig Szabolcs vármegyéhez sorolták, A két Macs - pontosabb megkülönböztetésül most már használjuk csak a Hosszumacs és Szentgyörgy neveket - két megyébe — Bihar és Szabolcs - való tartozását és két püspökséghez való adózását - váradi illetve egri számtalanszor felhozták a szemben álló felek egy nagy perben, mely 1394 körül vagy valamivel előtte indult a Hosszumacsot birtokló Debreceni családi leányági leszármazottak és a Szentgyörgyön birtokos “kisvárdai nemesek” között. Mondottuk korábban, hogy a két falut, s így a két egyházmegyét, csak a Tócó patak választotta el. A jobb parton állott Szent György temploma, a bal parton Szent Mihály temploma. A Várdaiak a hosszumacsi jobbágyokat, de még földesúrnőiket is, Debreceni László és Sandrin özvegyeit, - az egri püspök támogatásában bízva - a maguk szentgyörgyi papja alá tartozónak rendelték, s az egyházi jövedelmeket oda is fizettették. Harminc éven át kísérhetnénk részletesen is figyelemmel ezt a korántsem csak egyházmegyei határ ügyében folyt pereskedést, de elég itt annyi, hogy végül 14 24-ben úgy tűnik, hogy a Kisvárdaiak illetve az egri püspök aratott győzelmet, legalább is a 1510-es évektől mindkét Macs neki fizette a püspöki tizedet. Valamikor a XV. század elején a birtokháborgatási perekből már ismert Zelemériek kétszáz forintért zálogba vették Szentgyörgyöt Kisvárdai Domokos fiaitól. 1411-ből már arról értesülünk, hogy a falut százötven forintért a zálogból azoknak újból kezére bocsájtják. Sajnos, adatok hiányában nem kísérhető figyelemmel, a falu birtoklástörténetének minden mozzanata, de annyi bizonyos, hogy a Zelemériek ténylegesen bennmaradtak a falu birtokában, különben 1414-ben nem kellett volna Kisvárdai Mihálynak a leleszi konvent előtt eltiltania Zeleméri Lászlót földesúri ház építésétől. Egy ugyancsak 1414-ből való adat világit rá arra, hogy a két Macs földesurai közötti per nem tisztán egyházjogi vonatkozású volt, hiszen Kisvárdai Mihály szintén a leleszi konvent előtt tiltja el a “részben Szabolcs, részben Bihar vármegyében fekvő” Macs birtok elfoglalásától Debreceni László özvegyét és leányait. ‘
Hogy az oklevélben újra a Macs nevet használták, holott már évtizedek óta következetesen Szentgyörgy elnevezéssel találkozunk, nem lehet véletlen. A. két falu birtoklásának nyilván voltak olyan, még Dózsa nádor első birtokszerzési éveire visszanyúló, adatok híján eddig felderítetlen elemei, melyekre vonatkozóan viszont akkor még - a XV. század elején - a Gutkeled nemből leszármazott Várdaiak oklevelekkel rendelkezhettek. A különböző Gutkelednembeli családok valamikori egymás kö­ zötti ősi osztályának meglétét kell feltételeznünk abból, hogy amikor 1415-ben a Szentgyörgy falu és a mellette fekvő Mihálylaka prédium ha­ tárát a leleszi konvent kisvárdai Domokos fiai részére megjáratta, Zeleméri László a határjelek megújításának ellentmondott, majd egy évvel később az újabb határjárásnak ismét ellenállt. ‘ Ebben a megvilágításban már a Zelemériek Szentgyörgyre vonatkozó zálogjoga, illetve az ottani birtokháborításaik is más értelmezést kaphatnak. Az is igaz, hogy a Zelemériek valamilyen “ősi joga” ekkor már bizonyításra szorult, hiszen Zsigmond király szólítja fel őket, hogy Zelemér, Szentgyörgy és Mihálylaka birtokokra okirataikat mutassak be. A XV. század második felében is hosszú pereskedés folyt még a Zelemériek és a Kisvárdaiak között Mihálylaka prédiumnak Zelemérhez vagy Szentgyörgyhöz való tartozása felett, de magának Szentgyörgynek a birtoklásában a Kisvárdaiak, akiket a XVI. század elején újból egyszerűen Várdaiaknak is neveznek, háborítatlanok voltak. A falu váltakozó porta számmal - 14 - 12 - 10 jobbágyporta - a XVI. század első felében Is a Várdaiaké volt: 1549-ben, közvetlenül a töröknek való behódolás előtt is volt még benne tíz porta. A. század derekán még jó néptartó hely, s amikor a Várdai család férfi ágon kihalt, Szentgyörgy több más birtokkal együtt leánynegyedként Várdai Kata férjére, bedegi Nyári Pál egri kapitányra szállt. A Nyáriakon kivül velük egyszerre részbirtokosokként vagy utánuk egészbirtokosként a Becskyekkel, Melithekkel és a Jósa családdal találkozunk, mint szentgyörgyi földesurakkal. Erre a korra nyúlik vissza a még az 1866-ig is itt részbirtokos Eszterházyak megjelenése, ugyanis a Nyáriak kisvárdai uradalmának tartozékaként házasság révén a falu portáinak nagy részét ők bírták. Debrecen környékére az első komolyabb törökkori csapást a gyulai bég 1573. évi pusztító, sarcoló hadjárata hozta. Szentgyörgy is ekkor kezdett lassan elnéptelenedni, 1594-ben pedig a török oldalán harcoló krimi tatárok pusztították el a környéket. Ekkor lett néptelen Macs, Téglás, Hatház, Parlag, Monostor, Zelemér is Szentgyörggyel együtt, s még közel tíz közelebb-távolabb fekvő település. Néhány jobbágycsalád nyilvánvalóan évekig eltengődött még ősei földjén, de adózás szempont­jából a fent sorolt falvakat 1598-ban is elhagyottnak, néptelennek írták. Szentgyörgy, Macs, Monostor és Zelemér nem is települtek újra. A szá­zad utolsó harmadában Szentgyörgy birtokosaként ismerhetjük meg az Eszterházyak mellett Nyári Pál dédunokájának, Erzsébetnek a férjét Józsa Miklóst, aki szintén leánynegyedként kapott itt néhány telket. A falu elnéptelenedése után sokáig nem tudjuk figyelemmel kisérni a terület történetét, az bizonyos, hogy a pusztabirtokot tulajdonosai - amennyiben ezt az általános politikai és katonai helyzet megengedte - zálogbaadással
/ igyekeztek hasznosítani. Így került 1647-től Szentgyörgypuszta egyrésze évi bérért Debrecen város kezére. Ehhez később sorra szerezték a debreceniek a zálogos részeket, amire “történeti joguk” úgy volt, hogy néhány teleknyi részt 1578-ban még Várdai Miklóstól száz forintért bérbe vettek / a falu első pusztulása után/. 1649-től kezdődően 500 forintos zálogjogon Debrecen a Nyári, Becsky és
Melith családok részeit is magához váltotta. Később a szintén terjeszkedni óhajtó, már hajdúváros Böszörmény magasabb összeggel magának szerezte meg a szentgyörgypusztai részeket. Ezeket azután 1703-ban alzálogként 2016 forintért visszaadta Debrecen városának.
Az alzálogos szerződés a következőket is kimondta: “… Szent György egész mezejét, valamely cserén kívül úgy, hogy hasznát, gyapját vévén, marhájával jártathassa, füvét használhassa, vassal szántva élni azonban szabad ne legyen.” Tehát a debreceniek ezt a részt is, mint sok-sok más elpusztult hortobágyi falu határát, a nagyarányú jószagtartásukhoz hasznosítottak. A. “Böszörmény Városa birodalmában lévő Praediumokk és Praediumbeli Portiokk …. Specificatiója” címet viselő összeírás szerint 17 23-ban a következő részekre oszt­ ja a böszörményiek által zálogolt Szent Györgyöt: Melith Pétertől ugyan­ attól kezdve ugyanannyit, Melith Katától 1650-től kezdve ugyancsak
500 forintot, Eszterhazy Lászlótól 1651-től 2400 forintot és végül Debrecen városától 1723-ban 3900 forintot tüntet fel zálogsummaként. ‘ ‘ A város a szentgyörgyi puszta másik, kisebbik részét a már említett Nyári-leszármazott Jósa családtól szerezte meg, 1716-ig 500 forint évi zálogdíj fejében, azután pedig haszonbérbe. Debrecen a Böszörménytől és a Jósa családtól zálogolt illetve bérelt területeket a saját földhasználati rendszerében, a többi béres földekhez hasonlóan nyilasonként osztotta fel meghatározott időszakokra, három -öt majd hét évre. Az 1730as években már nemcsak állattartásra, hanem szántás-vetésre is hasznosítottak és tanyaszerű szállásokat is emeltek itt a debreceni gazdák. 1724-1755 között 75 nyilas béresföldről tudunk.
174 2-ben Hajdúböszörmény felemelte az évi zálogösszeget 4000 forintra, amit a debreceniek sokalltak és lemondtak a böszörményi rész további zálogbavételéröl. A Jósa féle részek azonban továbbra is használatukban maradtak, de kizárólagosan szántás-vetésre, 1749-ig haszonbérként, attól kezdve 1769-ig megint zálogjogon. Ekkor az egyik kései Jósa utód, Némethi Andrásné, Erős Kata visszaváltotta a szentgyögyi Józsa reszt.Vizsgált területünkön a mai Józsa közvetlen településtörténeti előzménye kapcsán a Debrecen várostól való visszaváltás idejétől be­ szélhetünk. Debrecen ugyanis gondosan vigyázott arra, hogy a zálogos­ pusztákat állandó letelepedéssel senki ne népesítse be. Sokáig még a nyugati béresföldeken és a keleti erdőspusztákon is tilalmazták épületek
emelését és az állandó ott élést. ‘ Az 1770-es évek végétől azonban az addig legelőnek vagy szántásra használt részeket kezdték beültetni, szőlővel. Igy alakult ki a józsaszentgyörgyi szőlőskert, melyet rövidesen állandó kitelepedés által hasznosítottak. 1795-ben Debrecen városa már kérte Szabolcs vármegye közgyűlését, hogy megfogathassa a szentgyörgyi szőlőskert pajtáiban, sőt a földesúr épületeiben is meghúzódó “gonosztevőket”. A tiltakozás mögött jogosan érezhető a városnak az a törekvése, hogy megakadályozza a város határán egy új, állandó lakossággal feltöltődő szőlőskert megszüntetését, hiszen az a város bormérési jövedelmét is csökkentette volna.
Az 1810-es években már a józsai szőlőt, mely természete­ sen tulajdonjogilag továbbra is a földesuraságé, szabályos kiosztásban kisbérlök kezére juttatták. 1813-ban még arra is engedélyt kaptak, hogy a borukat behozzák Debrecenbe, bár ezt a város évekig tilalmazta.’
1825-ből adatunk van arra, hogy sok olyan debreceni is kiköltözött a józsai szőlőskertbe, akinek háza volt bent a városban. Ez a 122 családot feltüntető összeírás azt is mutatja, hogy a “telepesek” nagyobb része 6-12 éve már kint él. ‘Ettől kezdve nyomon lehet kis érni egy falu település lassú megszületését. 1828-ban még így írnak a debreceniek: “A Józsa Szent­ györgyi praediumokon törvénytelenül magokat lakásképpen megvont gyülevész lakosok … ” . Más adat szerint 1834-ben Szabolcs megye akar­ ja kitelepíteni azokat, akik a “Jósa Szentgyörgyi szőlőskertekben mint pusztás és csaknem erdős helyeken többen megtelepedtek.
184 2-ben is még így irt a debreceni tanács Szabolcs vármegyének: Józsa nevü szőlőskertekben szőlővel bíró számos debreceni és másunnan való emberek többnyire télen s nyáron a nevezett kertekben tartózkodván, a monostori erdőt pusztítják; a rajtakapott debreceni lakosokat a törvényszék megbüntette.” Ezeket az embereket olyanokként
jellemzik, mint akik “a polgári társaságon kívül élnek”, adót nem fizetnek. A debreceni tanács kéri Szabolcs megyét, hogy ellenőrizze ezeket, majd a szüret idejét kivéve, származási helyükre “hajtassanak vissza. De a település állandósulását az ilyen intézkedésekkel megakadályozni nem lehetett, miután az élet, a terület adottságainak kihasználása köve­ telte meg a folyamatos megtelepedést. 1853-ban már 326 lakosa volt a józsai kerteknek, akik közül 170-en 1848 előtt, 156-an pedig 1849-től költöztek be. Foglalkozásukat tekintve 80 %-uk napszámos volt. A tizenkét Józsa-Szentgyörgyi járás /Alsó és Felső Józsa/ népessége egy másik, szintén 1853. évi kimutatás szerint 318 családban 1028 személy.’ ‘ Ez a népesség 1876-ra mintegy kétezerre gyarapodott, és Debrecen városának, bár kérte, hogy a józsa-szentgyörgyi szőlőskertek területét jog­ hatósága alól kivegyék, mégis egészen 1876-ig a város adókötelékében maradt annak ellenére, hogy 187 2-ben Szabolcsmegyéhez kapcsolt ön­ álló község lett. Közigazgatásilag 1813-tól egészen önálló községgé alakulásáig Hajdúböszörményhez tartozott. A fentiekben vázlatosan mutattuk be a középkori és újkori fejlődést azon a területen, ahol településtörténetileg Józsa kialakult. Egyes részletesebb tanulmányozást igénylő kérdések, például a közigazgatás, a gazdálkodás, társadalmi helyzet alakulása a jelen kötetben külön tanulmányok tárgyát képezik.