Józsa története

A hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium ebben az évben ünnepelte fennállásának 375. évfordulóját. Az iskola 1621-ben a debreceni Kollégium partikulája volt. De nem az évforduló miatt kell beszélnünk a partikuláris iskolarendszerről, hanem azért, mert az oktatásügy olyan mérvű átalakulása idején, mint amilyenben ma is élünk, szükséges újra, mai gondolkodással megvizsgálni hagyományainkat, s felhasználni belőlük azt, ami felhasználható.

A partikulák a nagy református kollégiumok körzetébe tartozó kissebb-nagyobb iskolák voltak, amelyek az anyaiskola tanterve, tankönyve szerint oktattak, a pedagógusokat is az anyaiskola biztosította, külföldi tanulmányaik előtt álló diákok mentek ki rektorkodni egy-egy partikulába, hogy ott előteremtsék az európai tanulmányúthoz szükséges pénzt vagy annak egy részét.
A partikula fontos szerepet játszott a magyar művelődés történetében. Karácsony Sándor úgy ír erről az oktatási formáról A magyar észjárás című munkájában.
„… a partikulákat nem előzetes keretnek találták fel, hanem az élet fejlesztette ki organikusan és igen egyszerűen rekonstruálható módon. Szervesen nőtt ki a magyar viszonyokból. Az akadémikus rektor -reprezentánsa és prófétája a teljes kultúrának - felhasználta a magától kínálkozó tudásvágyat, és ki bírta azt elégíteni. Helyébe ment a tehetségeknek.”
A partikuláris iskolákban követték, utánozták a nagy református kollégiumok szervezeti felépítését. És ezek a kollégiumok fejlett diákönkormányzattal rendelkeztek, a demokrácia iskolái voltak az alföldi városok polgárai számára.

A böszörményi iskolában is volt szenior, oeconomus, explorator, és szolgadiáákok, kalefaktor, lotor.
Az iskolák biztosították a szegény diákok számára a tanulást, ha volt hozzá megfelelő szorgalmuk és képességük.
Nem lenne szerencsés, ha megszépítenénk a múltat Bizonyára akkor is előfordult, hogy a nagyobb diákok hatalmaskodtak a kisebbekkel, különben nem tiltották volna az iskolai törvények a szolgadiákok bántalmazását
Ennek ellenére a partikuláris oktatás segítette a szegény tanulók felemelkedését magasabb társadalmi rétegekbe.
A rektor mellett segédtanítók, préceptorok is voltak, olyan nagyobb diákok, akik egy időre abbahagyták a tanulást, hogy pénzt keressenek. A partikuláris iskola rektorai külföldre készültek, hazajőve papként európai tudásanyaggal, európai gondolkodásmóddal vettek részt a város életében. Mondhatjuk azt, hogy a partikula talán erősebben kötődött kora Európájához, mint a legutóbbi időkig a XX. századi középiskolák.
A partikula azonban nemcsak az anyaiskolához kapcsolódott, hanem igen erősen a városhoz is. Böszörmény tartotta fenn a partikulát A diákok étkeztetéséről „sorba-főzéssel” gondoskodtak. Mindennap más család főzött a diákok számára. Az úgynevezett főzető ember osztotta be, hogy melyik nap melyik család készít ebédet a diákok számára. A. főzető ember együtt étkezett a tanulókkal, így biztosították, hogy megfelelő legyen a táplálék minősége, elegendő a mennyisége.
Más módon is gondoskodott a város a diákokról. A lakás és a fűtés is a város gondja volt. A harangozásért járt búza, aratáskor és szüretkor szintén kaptak a diákok gabonát, illetve bort. Havonként egyszer és úrvacsoraosztáskor a perselypénzt is a diákoknak adták. Jövedelmeztek a diákságnak a temetések, ahol a dalárdát a diákok adták, és a névnapi, lakodalmi köszöntések is. 1800-ban például Imre, Márton, Erzsébet, Kata és András napokon összesen 13 rhénes forint 14,5 krajcár folyt be a köszöntésekből.
Természetesen mai gondolkodásunktól idegen az, hogy a diákok névnapokon tiszteletre méltó polgárokat köszöntsenek, s a presbiteri jegyzőkönyvek tanulsága szerint ezek a köszöntések akkor se szolgálták egyértelműen a tanulmányi fegyelmet, mégis ezek jelzik, hogy abban az időben közvetlen, személyes kapcsolatok alakultak ki a helyi lakosság és a partikula idegenből ideszármazott diákjai között. Mindenesetre lényegesen szorosabb kapcsolat volt, mint a mai kollégisták és a mai böszörményiek között.

Néhány szót szeretnék szólni a rektorok társadalmi helyzetéről is. Fizetésük állandóan változott, ezért nem célszerű ezeket a változásokat nyomon követni, csak egy adatot, említek. 1789-ben a rektor fizetése a következő volt: az eklézsia részéről 52 forint, 25 köböl búza, a város részéről 51 forint, 25 font faggyú, elegendő tűzifa. Ehhez járultak a temetési díjak. Prédikációs halottért 48 dénárt, énekszós halottért 24 dénárt kapott. A diákok beiratkozási díjat is fizettek. Természetesen a rektorok sokszor nem tudtak beilleszkedni a vidéki város zárt társadalmába, és gyakran panaszkodtak a lakosság ridegségére, kevélységére.
Erről szól egy böszörményi rektor panaszos verse, amelyből szeretnék néhány versszakot idézni:
Mér nem lévén ideje,
Van három esztendeje,
Az miolta nekem
Nem ember a nevem,
csak mester.
Ebédre, vacsorára
Vagy csak egy kancsó borra
Fél esztendőben is
Nem hívják egyszer is
Sokan a bért fizetni,
Nem akarják megadni,
Noha olcsóbb szolga
Alig van világba
a mesternél.

Azt hiszem, ez utóbbi sorok máig sem veszítettek sokat időszerűségükből. Néhány szóban arról is meg kell emlékeznünk, hogy elődeink nagyon komolyan törődtek a partikuláris iskola színvonalával. Több intézkedés rögzítette például a pap és a presbitérium felügyeleti jogát. 1777-ből származik az alábbi rendelet „Visitatíonál a két pap ott legyen, vagy legalább az egyik. A profectusokat jegyezzék fel, hogy egyik visitatiótól a másikig mire mentek, megtudhassák.”

Későbbről való a következő utasítása:
„Minden prédikátor és Eklésiai elöljáró a helybeli iskolának egyben inspektora is. Eklésiában a prédikátorral együtt még két inspektor legyen, akiknek szoros kötelessége az oskolamesterre, annak tanítására és magaviseletére való vigyázás. A vigyázást úgy kell folytatni, hogy az ne legyen az oskolamester zaklatása, se becsületének tanítványai előtt való elvesztése.”

Nézzük meg egy kissé jobban a szöveget. Akkor a papok külföldi tanulmányút után szenteltettek fel, legalábbis a legtöbbje, a külföldi tanulmányutat pedig a rektoria előzte meg. A pap tehát több-kevesebb pedagógiai tapasztalattal rendelkezett, nem laikusként szólt hozzá az oktatás-nevelés kérdéséhez. Mellette ott voltak a város képviselői, az Eklézsia által kiküldött személyek, akik mai szóval élve a társadalmi kontrollt érvényesítették. Meg kellett nézniük, hogy mire mentek egyik visitatiótól a másikig. Mai szóval élve a kimeneti szabályozást figyelték. Ugyanakkor fontosnak tartották a tapintatot, nehogy megbántsák a pedagógust, nehogy lejárassák a tanítványai előtt.
Még sokat lehetne beszélni a partikula intézményéről, de ennyi is elég, hogy szerepét és helyét lássuk a társadalomban.
Úgy vélem, a hajdú hagyományok megteremtették egy szerves polgári fejlődés lehetőségeit városunkban, s ezt a fejlődést akasztotta meg a történelem. Ebben az öntudatlan polgári fejlődésbe szervesen simult bele a partikula, majd később a gimnázium, amely egyrészt kötődött a szellemi központhoz, Európához, másrészt szorosan kötődött a városhoz.
Ezt a hagyományt kell megőriznünk. A városnak óvnia, ápolnia kell iskoláját és annak diákjait, tanárait, az intézménynek pedig lehetőségei szerint be kell kapcsolódnia a város demokratikus életébe, s ugyanakkor nem szabad elfelejtkeznie a szellemi központokra való vigyázásról, hogy elkerüljük a provincializmus Szküláját és a kozmopolitizmus Karibdiszét egyaránt.