Józsa története

Sok vitára ad alkalmat a honfoglaló magyarok helyi megtelepedésének rekonstruálása, ugyanis egymástól alig egy-két kilométer távolságban három korai magyar telephelyet is ismerünk: egyet a Tócó nyugati partján, a Klastrom-part környékén, kettet pedig a keleti, erdős parton /egyet a Kiskertben, a régi Jósa-féle prédiumon, egy másikat pedig az Alsójózsai utca, a Krajcáros kapu környékén/.
Az utóbbinak a legkevesebb az irodalma, ez ideig csupán egyetlen szakember foglalkozott vele /Mesterházy Károly/ : “A honfoglaló magyarok megtelepedésének jelenleg legfontosabb régészeti forrásai a temetők…Jelenleg a következő X-XI. századi…temetőket ismerjük: 1. Alsójózsa, Gyökös Lajos telke /X-XI. sz./…” Mesterházynak csak a temető elhelyezkedéséről és a szegényes sírmellékletről volt tudomása. Időközben azonban a kerámialeletek alapján sikerült lokalizálni a régi telephelyet is. Egyértelműen kora Árpád-korinak minősíthető / szürke és feketés-szürke, kvarctól csillogó, hullámvonal-köteggel díszített/ kerámiatöredékek kerültek elő a temetőtől északra az Alsójózsai utca mindkét oldalán, a Krajcáros kapun túli homokgödörben /a Tábor környékén/, Kállai Lajos telkétől északra, azon a homokháton, ahol a kertészet van, a Monostorerdő utca eleje és a Hatház utca eleje közötti szőlőskertekben /Székelyék, Kerekék, Balogh Imréék kertje környékén/. E telepről egyetlen írott forrással sem rendelkezünk, joggal gyanítható, hogy csak egy-két emberöltőn át létezett, lakói a közeli /kiskerti/ telepre költözhettek át. A telepnek idegen /nem magyar/ előzményei nem voltak. Sajnos,régész szakember nem vizsgálta meg azokat az ember- és lócsontokat, amelyek Kiss Lajosék háza mögött a domboldalból előkerültek. Ugyanígy szétszóródott a számtalan edénytöredék is, amelyeket a homokgödörből szedtek ki évtizedek során. A környéken a korai szőlőtermelés nyomaival is találkozunk. Az a homokhát, amelyen ma a kertészet áll, évszázadokkal korábban “szőlőhegy” volt.
A “magyar eredetet” nem állíthatjuk ilyen egyértelműen a kiskerti temetőről és telepről. A telep az emeletes iskolától keletre és délre, a temető annak a lapos halomnak a déli, délkeleti lejtőjén feküdt, amelynek legmagasabb pontján most “úri” Szabóék háza áll. Az 1931. évi ásatás során-amelynek leleteit értékelve Mesterházy X. századinak tartja a temetőt és a települést-Sőregi mindössze kilenc sírt tárt fel, azokat is csupán a mai Józsakert utca egyik telkén /akkori száma 686./. A szegényes leletekből pontos következtetést nem sikerült levonnia a temető korát és jellegét illetően. Az elmúlt másfél, két évtized nagyszabású /”földet felforgató”/ építkezései során nyilvánvalóvá vált, hogy itt, a Józsa-ér két ága között elterülő földháton nagy temetővel kell számolnunk. Csak a régi, honfoglalók sírjára épített, megrepedt falú lakóházak száma megközelíti a tízet /tíz telek!/. A temető nagysága kizárja azt a feltételezést, hogy a telep lakói a Józsa-ér túlsó partján, az Unoka-parton temetkeztek volna. Ugyanazon a dombháton /”két víz között”/ volt a telep is, a temető is: a telep /az edénytöredékek alapján/ a dombhát középső és északi részén, a temető pedig a “vízre hajló” déli lejtőn.
Az 1950-es években soros temetkezés sírjaira bukkantak a Kiskerti utca elején is / Váradiék háza előtt/ és az iskolai gyakorlókert előtti útszakaszon, ill. a kertben is. A temetők kora ismeretlen. Egy bizonyos: a temetők 1769 előttiek. Az akkor kiosztott szőlőskertek tulajdonosai aligha temetkeztek a keskeny dűlőutak alá. 1769 előtt pedig legalább két évszázadon át lakatlan volt a környék. Ha magyar a temető, akkor csak a török pusztítás előtti lehet.
Az 1981. évi klastrom-parti ásatás eredményeit minden részletre kiterjedő, színvonalas, Szentgyörgy /Józsa/ Árpád-kori története szempontjából alapvető jelentőségű tanulmányban dolgozta fel Módy György és M. Nepper Ibolya.
A feltárás második napján /1981 szept. 15-én/ a 2-es számú kutatóárok középső részén kiásott erőteljes férfi csontváz és a lábai mellé helyezett lókoponya és a két patás lábszár, valamint a megtalált kengyeldarab egy jelképes lovastemetkezés maradványai, s lényegesen korábbiak a többi sírleletnél. Erre utalt a csontváz /többitől eltérő/ helyzete is: legalább 30-35 fokkal eltért a templomhoz igazított sírok irányától.
Szeptember 22-én az ÉNy-i támpillértől kb. 2 méterre keletre DDNy-ÉÉK-i fekvésű csontvázat ástunk ki, melynek- a feje kivételével- az egész teste a templom északi fala alatt volt. Ez ismét arra utal, hogy a Klastrom-parton már a Szent György-templom felépítése előtt is temetkezőhely volt.
Hasonlóan DDNy-i-ÉÉK-i fekvésű volt az a férfi csontváz is, amely mellől 1989.márc. 12-én egy övgarnitúra került elő. A csontváz felső részét még a feltárás során megbolygatták, csak a medence bal oldala ás a lábcsontok voltak a földben. Ez a sír sem a “templom körüli temetőhöz” tartozott.
Megmagyarázhatatlan számomra az a jelenség is, amelyet 1983. március 14-én, az alapfalak restaurálásakor tapasztaltam: a szentély keleti felében 22 darab, több rétegben és meglehetősen összezsúfolt helyzetben fekvő csontváz hevert. A vázak egy része a szentély keleti fala alatt helyezkedett el, ami azt sejteti, hogy a temetkezés kelet felé folytatódott, természetesen még a templom felépítése előtt. /A templomról az első írásos adatunk 1234-ből van./ A sírok csak hozzávetőlegesen voltak keletelve, mellékletet nem találtunk. Valamennyi csontváz törmelékmentes, tiszta fekete földben feküdt, másfél-két méter mélységben. Érdekes volt a temetkezés rendje is: az északi oldalon csak gyermekcsontvázak voltak, tőlük délre pedig csak felnőtteké. Az egész “csontvázhalomtól” nyugatra, szabályosan keletelve, erőteljes, jó megtartású férfi csontváz feküdt. Látható volt, hogy koporsóban és csizmástul temették el, a feldúlt sírnak melléklete már nem volt.
A templom építésekor- a nem egészen szabályos keletelésből arra következtetünk - az építők már figyelembe vették az országútra merőleges telkek irányát, a templomot kissé a település főutcájához “igazították”.
Az út kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a keleti országrész kereskedelmi, gazdasági és katonai életében, jelentős tömegű építőanyagot, terményt, árucikket szállítottak rajta. Már a magyarok honfoglalása /896/ előtt ezen az útvonalon került Debrecen vidékére az a két gepida lemezpénz, amely 500 körül készült egy dél-skandináviai pénzverő műhelyben. Egy évezreddel később, a XV. század második felében ugyanezen az úton hozták Szentgyörgyre külföldi vagy külföldön járt magyar kereskedők azokat az ezüst svéd pénzérméket, amelyek az 1981. évi feltárás során kerültek felszínre.
A XIII. században épített vidi templom alapozásának termésköveit is bizonyosan ezen az úton szállították Bodrogkeresztúrról az építkezés helyszínére, de hasonló módon kerülhetett Szentgyörgyre az a riolit tufa kőtömb is, amelyből a Szent György-templom szenteltvíz-tartóját kifaragták. /Ez ma a Déri Múzeumban megtekinthető/
Az egykori kereskedelmi út, melyet már a legrégebbi magyar térképábrázolásokon is megtalálunk, Hajdúböszörmény és Debrecen között két nyomvonalon vezet: az egyik a 35-ös sz. országút, a másik az erdők mellett haladó Telek út.
Lévai Béla: Józsai krónika. Alsójózsa, 1990.