Józsa története

Az alsójózsai csillámpalaredetéről szóló első szakértői véleményt a Zelizy Dániel szerkesztésében megjelent Debreczen szabad királyi város egyetemes leírása című monográfiában találjuk: “Hogy a Tóczó hajdankorban csakugyan nagyszerű folyam volt, azt tanúsítja az a körülmény is, miszerint ezen mostan már sekély völgy partjain a Józsa nevű községhez tartozó szőlőültetvények vannak s ezekben a csillámpala nevű kőzet éles ormójú darabjai találtattak, melyek ide az ó alluviumi korszakban csak jég hátán juthattak és vándorolhattak s így némileg vándorkövek gyanánt tekinthetők.”
Török József mára már idejétmúlt magyarázatával kapcsolatban legalább három észrevételt szükséges tennünk:
1. A Tócó a zeleméri Mély-völgyet övező löszhátak vízfölöslegét gyűjti össze és vezeti el a Kösélybe. Bizonyítható, hogy az utolsó jégkorszak óta /kb. i.e. 10000-ben ért véget/ mindig náddal, sással, fűzfákkal benőtt ingoványos “sekély völgy” volt, nem lehetett “nagyszerű folyam”. A Tócó forrásvidékétől északra néhány száz méteren át még kissé emelkedik a térfelszín, de attól észak felé, egészen a Tiszáig /a Tisza és a Bodrog összefolyásáig/ lejt, következésképpen a jégkorszakban a jég nem görgethette felfelé a “vándorköveket”.
2. A szakemberek véleménye szerint az utolsó eljegesedés déli határa a Kárpátoktól északra, Krakkó környékén volt, a csillámpala darabjai tehát semmiképpen sem a “jég hátán juthattak és vándorolhattak a Tócó-völgyébe.”
3. Ha mégis elfogadjuk, hogy a jég sodorta vidékünkre ezt a kőzetet, felvetődik két további kérdés. Miért csak “éles ormojú/!/” csillámpalát görgetett magával a jég, miért nem sodort ide többféle, kevésbé mállékony kőzetet is? És csak a józsai Kiskert területére vándoroltak volna ezek a kövek? Másutt nem szóródtak szét?
A kőzet darabjait mindenütt a földfelszín közelében találták meg: a több méter vastag lösztakaró legfelső rétegeiben, gyakran a humuszban vagy éppen a talaj felszínén. Ez viszont azt bizonyítja, hogy a Tócó-völgyben a csillámpala nem helyi eredetű kőzet.
A kiskerti csillámpaláról Sőregi János is ír Régészeti ásatás, gyűjtés című dolgozatában: “Alsójózsán /Hajdú m./ kései népvándorláskori temetőben október 7-10-én feltárt 9 sírnak leletanyaga: 5 vascsat különféle formában, 2 vaskés… Továbbá felszínről 6 db középkori díszített cserép, s a temetőtől távolabb 1 db csillámpala.” (1931)
Csallány Dezső avar eredetűnek tartja a temető sírjaiban talált leleteket, a csillámpaláról azonban nem tesz említést. Mesterházy Károly sem foglalkozik vele, a temetőt viszont korai /X. századi/ magyar temetőnek véli.
Talán közelebb visz bennünket a csillámpala rejtélyének megfejtéséhez az a “leletegyüttes”, mely 1984 őszén véletlenül került felszínre a Kiskert utca 19. számú ház /Baranyiék telke/ udvarán. Szennyvízülepítő akna ásása közben - egy-másfél méter mélységben- egy ismeretlen korból származó kemenceszerű építmény maradványaira bukkantak. A gödörből kormos paticsdarabok /”füstös téglák”/, jól kiégett, kemény, cementszürke színű kerámiaedények töredékei és meglepően sok csillámpala került elő. A kerámiadarabokban a soványító anyag kristályai hasonlóan csillogtak, mint maga a csillámpala.
Dr. Szöőr Gyula egyetemi docens, a Kossuth Egyetem Ásvány-és Földtani Tanszékének vezetője felajánlotta, hogy a szegedi egyetem Ásványtani Intézetében, ahol megvannak a szükséges műszerek, megvizsgáltatja, hogy a Józsán talált csillámpala zúzaléka található-e a kerámiában, illetve honnan származik a csillámpala.
A vizsgálatok egyértelműen bebizonyították, hogy az egykori fazekasmester az agyagedények készítésekor a csillámpalát használta soványító anyagként. A csillámpala felhasználhatóságáról, illetve alkalmasságáról a szakirodalom így ír: “Soványító anyagnak használhatunk csillámot vagy a vulkáni hamu egyik formáját, de megfelelhet a homok vagy a kőzettörmelék is… A csillám, a vulkáni hamu a legjobbak, mert kémiai összetételük jól ellenáll a hőhatásoknak…”
A durva kerámiáról szóló szakirodalomban ismeretes, hogy a csillámpala finomra őrölt zúzalékának belekeverése az agyagmasszába kedvező tulajdonságokat biztosít a keveréknek. Egyrészt mint mázképző anyag tömörebbé, vízhatlanabbá teszi a kerámiát, másfelől pedig mint olvadékfázist elősegítő- alacsonyabb hőfokon való kiégetést biztosító- adalékanyagot alkalmazzák napjainkban is. /Szöőr Gyula szóbeli közlése./
Az elemzés arra is fényt derített , hogy - sajátos szerkezetét tekintve - a megvizsgált csillámpala kétséget kizáróan a Zempléni-hegységből származik. “Sátoraljaújhely közelében, Vilyvitánytól, illetve Felsőregmectől északra, közvetlenül a Csehszlovák határ közelében bukkannak felszínre apró kristályrögök… A Vilyvitánynál mélyített 3-as fúrásban azonban - mintegy 30-40 m-rel a felszín alatt - diszténtartalmú csillámpalát harántoltak…” A Vilyvitánytól északra, szlovák területen már a felszínen is található csillámpala.
A vizsgálatokból tehát az derült ki, hogy a csillámpala nem “vándorkőként”, nem “a jég hátán” került a hegyekből a Tócó vidékére, hanem “emberi úton”. Emberek szállították azon a régi kereskedelmi útvonalon, amely a Balti-tenger felől vezetett a Tiszántúlon át a dél-balkáni kikötővárosok felé.
Ha a kerámiatöredékek korát viszonylag pontosan sikerülne meghatároznunk, akkor arra is következtetni tudnánk, milyen régi ez a Kelet-Magyarországot átszelő észak-dél irányú kereskedelmi út. Sajnos, a kerámialeletek eléggé jellegtelenek. A régészek szerint az a legvalószínűbb, hogy bronzkoriak, de lehetnek későbbiek is. A csillámpala kiskerti lelőhelye közelében több helyről ismerünk bronzkori, de késő népvándorlás- és honfoglalás-kori településnyomokat is.