Józsa története

A Debrecen északi szomszédságában fekvő Szentgyörgy /Józsa/ település a 14. század elejétől a kisvárdai uradalom tartozéka volt. A Várday család az 1500-as évek végén férfiágon kihalt, s a birtok déli részét leánynegyedként Várday Katalin második férjének, bedegi Nyáry Pál egri és váradi főkapitánynak a dédunokája, Nyáry Erzsébet örökölte. A férje Jósa Miklós volt. Róla és a fiáról, Jósa Istvánról nevezték el a birtokrészt Jósa-Szentgyörgynek.
A török által elpusztított Szentgyörgy két földrajzi tájegység: a homoki tölgyesekkel borított Nyírség és a termékeny talajú Hajdúhát találkozásánál, a Tócó-völgy teraszán alakult ki még az Árpád-korban. Örökösei a birtokmegosztás során szemmel láthatóan figyelembe vették a terület különböző részeinek eltérő természetföldrajzi adottságait: a Jósa család számára kihasított birtokrésznek is megvoltak azok a kedvező adottságai, amelyekkel az Esterházyak birtokába került északi terület rendelkezett. Volt erdeje, kiváló talajú szántóföldje, szőlője, legelője, a Tócó-völgyben pedig kaszálója, vízimalma és halasvize is.
A II. József-féle katonai térképen /1782-85/ a Telek út két oldalát már szőlőskertek szegélyezik, de a nevüket /Vénkert, Kiskert és Tuskóskert/ a térképen még nem jelölték. Felsőjózsa puszta. A mai Csúcs helyén akkortájt még összefüggő erdő állt. A Monostori- és Szentgyörgyi-erdő közé ékelődő Csúcs nevű szőlőskert /18,6 hold/ az 1800-as évek elején alakult ki, miután a Jósa-részen az erdő utolsó fáit is kiirtották. A Csúcs északkeleti határán nagy homokdomb áll, a Dinnyés-halom /tengerszint feletti magassága 142 méter/. Sajnos, déli részét már elhordták. A halomtól nyugatra széles völgyhajlat terül e, a Hatház utcai Medvés-alj, ettől nyugatra pedig a Dinnyés-halomnál valamivel alacsonyabb és laposabb Szőlő-hegy emelkedik.
A Csúcsnak két utcája van: a Dinnyés-halom nyugati lejtőjén és a Medvés-aljban a Csúcs utca /csak az északi oldalán vannak házak, délről a Monostori-erdő határolja/, a Szőlő-hegytől délnyugatra pedig a Szőlőhegy utca.
A Csúcs első lakosai - debreceni reformátusok - a 19. század elején költöztek Józsára. Eredetileg szőlőművelők voltak, de az erdők közelsége és a szűkös megélhetési viszonyok sajátos életmód kialakítására kényszerítették őket. Az erdőművelés, fakitermelés, a vákáncsos munka a férfiak kiegészítő foglakozása lett, a nők és gyermekek pedig gomba-, szeder- és szamócaszedéssel, rőzsegyűjtéssel és fahordással foglalkoztak.
Éltek a Csúcsban - nem is olyan régen - kosárkötők, vesszőseprű- és lábtörlőkészítők is. Szilágyi Istvánné tengericsuhéjból font és színes mintákkal díszített szatyrai és kosarai igen népszerűek és keresettek voltak Alsójózsán, de még a debreceni piacra is jutott belőlük. Janitor József vesszőkosarait és szilvaaszaló kosarait tartósságuk miatt vásárolták szívesen.
A Csúcsban lakók egy kicsit mindig “elütöttek” a többi alsójózsaitól. A saját törvényeik szerint éltek, kissé zárkózott, befelé forduló emberek voltak. Büszke, bátor kiállású emberek, akik néha hajlottak az önbíráskodásra, különösen akkor, ha az országos törvények erőtlennek, hatástalannak mutatkoztak. De a természet, a szőlőskertek, erdők szeretete számukra - mint minden józsai számára - mindig egyet jelentett a szülőföld, a haza szeretetével.