Józsa története

A 15. századi Magyarország a feudális nagybirtokok országa volt, a század közepén a települések és pusztabirtokok negyven százalékát az ország hatvan leggazdagabb nagybirtokosa, bárója uralta. A Debrecen északi szomszédságában fekvő Szentgyörgy település az Árpád-kortól kezdődően évszázadokon át a Gutkeled nemzetségből származott Várdai-család hatalmas kiterjedésű szabolcsi uradalmához tartozott. E legdélibb fekvésű Várdai-birtok jelentőségét növelte, hogy fontos kereskedelmi út: a Debrecent Tokajjal és Kassával összekötő országút mentén terült el. Szentgyörgy az 1400-as évek közepére jelentős mezővárossá vált, ahol két ízben (1458, 1461) országos vásárt is tartottak. Az elmúlt évek régészeti feltárásai során az egykori Szent György-templom romjának környékén 15. századi, skandináv (svéd) eredetű pénzérméket találtak, amiből arra következtetünk, hogy a szentgyörgyi vásárokon külföldi kereskedők is megfordulhattak.
A hűbéri tulajdonban lévő föld túlnyomó részét a jobbágyok tartották közvetlen birtokukban: telküket életük végéig megtarthatták, átörökíthették és végrendelkezhettek róla. A mezőgazdasági nagybirtok tehát (nem mezőgazdasági nagyüzem, hanem túlnyomóan (vagy egészében) paraszti kisüzemek konglomerátuma, a paraszti szolgáltatások (feudális járadékok) nagy területről való behajtásának szervezete.” A szolgáltatásoknak három fajtája ismeretes: a munkajáradék, a terményjáradék és végül a legfejlettebb forma, a pénzjáradék (adó). Az utóbbi a paraszti áruteremlés viszonylag fejlett formájára vall: a paraszt csak a városi piacra, a vásárokra való termelés révén rendelkezhetett pénzzel. Így volt ez Szentgyörgyön is, országos vásárain és a debreceni vásárokon - a mezőgazdasági terményeken kívül - bizonyára gazdát cseréltek a kibontakozó helybeli kézműves ipar termékei is.
A korabeli urbáriumok rendszerint a pénztételekkel kezdik a jobbágyi szolgáltatások felsorolását. Szentgyörgyről három egymást követő év (1452, 1453 és 1454) névjegyzéke és adólajstroma maradt ránk. Az 1453. évi listát - a másik kettővel történő összehasonlítás végett - a 18-as számú tétellel kezdjük.
1452
1453
1454
1. Chala Máté
18. Chala Máté
1. Chala Máté
2. Péntek Imre

2. Péntek Imre
3. Bazsa Péter

3. Baroch Tamás
4. Vég Jakab

4. Vég Jakab
5. Baboli Bereck

5. Bíró Bereck
6. Bus István
6. Bus Péter

7. Bus Pál
7. Biró András
19. Baroch András
20. özv. Kerekes Béláné
21. Kerekes Bálint
8. Baroch András
8. /Bálint/ Péter

9. Bálint Péter
9. Ős János

10. Bus Tamás
10. Bori Péter
22. Bori Péter
23. Vég István
11. Bors Péter
11. Bador István

12. Kádár István
12. Éles István
24. Heles János
13. Heles János
14. Méhész István
13. Méhész István
25. Háló Balázs
15. Bori András
14. Sós Bálint
26. özv. Sósné
16. Sós Anna
17. Tóth Lőrinc
18. Kajdán Lukács

15. Kerekes Mátyás
1. Kerekes Mátyás
19. Kerekes Mátyás
16. Kutas Ferenc
2. Kutas Ferenc

20. Bado Mihály
17. Sós László
3. Sós László

18. Ős Bálint

21. Hws Bálint
19. Bajdán János

22. Kajdán János
20. Ős Sebestyén

4. Kozmai Jakab

23. Oláh Kálmán
21. Bertalan
5. özv. Bertalanné
24. Tar Jakab
22. Tar Jakab

25. Bertalan

6. Péntek Mátyás

26. Pásztor Imre
23. Csupa Ferenc
7. Csupa Ferenc
8. Kajdán István
9. Kajdán, az iskolázott
10. Kele István
11. Ibronyi Kálmán
27. Csupa Ferenc

12. Kajdán Antal
28. Faber Tamás
24. Réde Miklós
13. Réde Miklós

29. Tót Antal

14. Tarka Benedek
15. Bori János
16. Sartor György

25. Péntek Benedek

30. .Péntek Benedek

17. Marci Gergely

E három névjegyzék tételeinek összehasonlítása eredményeként több érdekes következtetést vonhatunk le egyfelől Szentgyörgy településszerkezetére és gazdasági viszonyaira vonatkozóan, másfelől a történeti névvizsgálat szempontjából.
Először vizsgáljuk meg a település szerkezetét. Szentgyörgy - eddigi ismereteink szerint - egyutcás település volt, házai a Debrecent Böszörménnyel összekötő Nagy út (ma Szentgyörgyfalvi út) két oldalán helyezkedtek el. A listák alapján rekonstruálható, amint a Kisvárda felől érkező adószedő házról házra járva összeírja az adófizető jobbágyok nevét, mégpedig úgy, hogy előbb az utca nyugati oldalán (Felsőjózsa felől) járja végig a házakat, majd a keleti (alsójózsai) oldalon visszatér. Ha a feltevésünk helyes, akkor az egymáshoz igen hasonló 1452. és 1454. évi lajstromok alapján arra a következtetésre jutunk, hogy Chala (Csala) Máté házával ’szemben’, ahol az összeírás kezdődött, az utca túlsó, keleti oldalán, ahol az összeírás befejeződött, Péntek Benedek háza állt.
Kik lakhattak az utca déli, Debrecen felé eső végén? Ha megfelezzük a listákat, hozzávetőleges választ kapunk a kérdésre. Ám ha egyértelmű, pontos válaszra törekszünk, tanácsos összevetni a fenti jegyzékeket az 1453. évivel, ahol a névsor Kerekes Mátyás nevével kezdődik és özvegy Sósné nevével végződik. A valószínűleg Monostor felől érkező adószedő az 1453-as lista szerint az utca déli végén, a keleti oldalon (a mai Rózsás csárda környékén) kezdte meg az összeírást, úgy haladt észak felé. Az utca közepe táján előbb a Szent György-kápolnához és a temetőhöz, majd a Szent György-templomhoz érkezett, ahol jegyzékbe vette a település feltehetően egyetlen iskolázott emberének (az írástudó Kajdán) nevét.
A templom környéke volt a település “központja”. Itt laktak a kézművesek is, akiknek foglalkozást jelölő vezetéknevét korabeli szokás szerint az adószedő nem magyarul, hanem latinul írta: faber ‘kovács’, sartor ’szabó’.

A település szerkezetének és az adószedő útjának a vázlata a következő:
1452 ÉNy /Mathe Chala/
DNy /Valentinus Zos/
ÉK /Benedictus Penteg/
Szent György-templom
DK /Mathias Kerekes/
1453 ÉNy /Mathe Chala/
DNy /relicta Sosne/
ÉK /Gregorius Marci/
Caydan litteratus /Deák/
DK /Mathias Kerekes/
1454 ÉNy /Mathe Chala/
DNy /Anna Sos/
ÉK /Benedictus Penteg/
Szent György-templom
DK/Mathias Kerekes/

Bár a listán csaknem azonos számú (25, 26 és 30) jobbágynevet olvashatunk, ez korántsem jelenti azt, hogy Szentgyörgyön az adózó porták száma csupán harminc körüli volt. Erről biztosat még a nevek elemzése, azonosítása után sem mondhatunk, hiszen másfél tucatnál is több azoknak a neveknek a száma, amelyek csak egyszer fordulnak elő, így jogosan tehetjük fel, hogy olyan jobbágyok is éltek Szentgyörgyön, akik 1452 és 1454 között nem fizettek adót, így a nevük sem szerepelhet a vizsgált jegyzékekben.

A 15-16. század a kételemű névrendszer kialakulásának és állandósulásának a kora. A jobbágyoknak vagyontárgyként való nyilvántartása szükségessé tette, hogy a személyneveket, amelyeknek a száma nem volt túlságosan nagy, megkülönböztető elemekkel lássák el. A hivatalos névadás latin mintára történt: a személynevet, amely mindig megelőzte a megkülönböztető névelemet (a későbbi családnevet), mindig igyekeztek lefordítani latinra, így lett Pálból Paulus, a Györgyből Georgius, a Bálintból Valentinus stb. A szentgyörgyi lajstromok is a szabályos latin minta alapján készültek, csupán néhány “hibát”, kivételt találunk bennük:
1.Baza (Bazsa vagy Kasza?) Péter nevét magyar sorrendben írták.
2.Méhész István (Stephanus Mehez) neve az 1454-es jegyzékbenhiányosan, személynév nélkül szerepel.
3.Hasonlóan hiányos az “írástudó, deák” Kajdán neve az 1453-as listán.
4.Bertalannak (mely lehet személy- és családnév is) hiányosan fordul elő a neve, később özvegy felesége (relicta) kerül a listára.
A jegyzékekben néhány apai keresztnévből lett vezetéknevet is olvashatunk, ezeket szintén latinra fordították és birtokos esetben (genitivusban)használták: Bálint (Vale, Valentini), Márk(us) /Marci, esetleg a Márton név beceneve). A Cosmay feltehetően a Kozma apai névből származott, megkapta “az -é birtokjelet, amely i-vé változott”, bár helynévből képzett alaknak is felfogható. A Bori családnév is valószínűleg személynévi eredetű: Bor a Barnabás régi becézett változata (Bori, Bors, mely valószínűleg elírás). Rokoni viszonyra utalhat a gyakran előforduló Ős név (Johannes Ews, Valentinus Ews stb). A Kele a Kelemen becézett változata lehet.
Szentgyörgy lakossága magyar volt, de néhány (valószínűleg már magyarrá vált) idegen nemzetiségre utaló vezetéknevet is találunk a lajstromokban: Tóth Lőrinc, Tót Antal, Kajdán János (1452-ben helytelenül Baydannak írva - ezen a listán a nagy B-t gyakran tévesztik a K-val), Kajdán István, Kajdán írástudó, Kajdán Antal és Kajdán Lukács. A Kajdán (Gajdán) név, amely Hajdúböszörményben napjainkban is eléggé elterjedt, feltehetően kun eredetű. A Kajdánok azoknak a kunoknak a megmagyarosodott leszármazottai lehettek, akik ezen a környéken a 14. században még szép számmal éltek. A Holach név valószínűleg Oláhnak olvasandó (esetleg Holács). (Vö. Eles ~ Heles.)
Az eredetileg foglalkozást jelölő vezetékneveket a listákon magyarul írták: Kádár István, Kerekes Mátyás, Kerekes Balázs özvegye, Méhész István, Pásztor Imre és talán Kutas Ferenc, illetve Bíró András, Bíró Bereck és Háló Balázs. E megkülönböztető nevek - a latinra fordított Szabó és Kovács nevektől eltérően - már bizonyosan állandósultak és családnevekké váltak, tehát már nem jelölték viselőjük foglalkozását.
A Sós név foglalkozásnév is lehetett: Sós László, Sós Bálint, Sós Anna. A három jegyzékben az Anna az egyetlen női név. A vezetéknevek egy része viselőjének külső tulajdonságára utal: Tar Jakab, Tarka Benedek, másik része pedig belső tulajdonságokat jelöl: Bús Péter és István.