Józsa története

A Szőlőhegy (1981-ig Görbe) utca Alsójózsa északkeleti végén, a Csúcs nevű településrészen van, a Szőlő-hegytől délre.
Józsa történetében jelentős fordulópont az 1769. év: Németi Antalné (Erős Katalin) ekkor váltja vissza Debrecentől a város által zálogjogon bírt Jósa-Szentgyörgy nevű pusztát. Szentgyörgy a kisvárdai uradalom tartozékaként mint leánynegyed került Jósa Miklósnak, majd az unokájának, Jósa Borbálának (Erős Istvánnénak) a tulajdonába.
1770-ben a homoki tölgyerdők helyén elkezdődött a szőlőtelepítés. A mendemondáktól eltérően nem “Jósa jobbágyokat”, de nem is “polgári társaságon kívüli, tekergő rossz embereket” telepítettek le Józsán, hanem adófizetésre kötelezett tisztes debreceni polgárokat. Ezt egyértelműen bizonyítja az a szerződés, amelyet Erdődi Antal Szabolcs megyei törvénybíró előtt kötöttek a szerződő felek: “Mi alább is megírtak, Nemes Szabolcs Vármegyében, Ujj Fejértón lakók: Tekintetes Nemes Németi Antal uram annak hites társa Erős Katalin praesentibus attestáljuk, hogy … Szabolcs Vármegyében Jósa Szt. György nevű örökös pusztánkon engedtünk bizonyos alább subscribált, Nemes Debreczen városában lakos becsületes embereknek bizonyos számból álló nyilas szőlőknek való földeket…”
A szőlő beálltáig (7 évig) a szőlősgazdáknak nem kell bordézsmát fizetniük, ellenben minden nyilas szőlő után “tartoznak fizetni 4 azaz négy garasokat öt esztendeig, a hatodik esztendő pedig szabad lészen…” A hetedik évtől egyetlen tartozásuk a bordézsma (”tízedik része a mustnak”), minden más kötelezettség alól mentesek.
A szőlő a bérlők személyes tulajdona: utódaik öröklik és el is adhatják. A gazdák beleegyezése nélkül sem a földesúrnak, sem a fiának nincs joga visszaváltani a “szőlő örökséget”. Kötelessége viszont “minden impenditorok” (akadályozók) ellen a nevezett gazdákat ezen örökségnek békességes birodalmában és megmaradásában tulajdon költségével és fáradságaival mindenekben defendálni” (oltalmazni, védeni).
Ha valamelyik bérlő elhanyagolja a szőlőjét, vagy szőlő helyett mást akar termeszteni a telken, a földesúrnak “szabad akaratjában áll… az ilyen gazdáktól a nyilast elvenni, kézi munkáját megbecsültetvén másnak adni, őtet pedig letenni.”
Ezzel a szerződéssel kezdődött az alsójózsai szőlőskertek (Vénkert, Kiskert, Unokakert, Csúcs, Tuskóskert és részben a Rózsástelep) története. A kertek életét a múlt század elején már választott kerttanács irányította, amelynek jegyzőkönyvét a kertgazdák 1832-től vezették egészen az önálló községgé való szerveződésig (1872).
A múlt század elején a földtulajdonosok a felsőjózsai területet (a fekete földet) is beültették szőlővel, így ott is kialakultak a szőlőskertek (Eördögrész, Elekrész, Rózsarész és a Csillagos). A debreceni származású reformátusok mellett itt már katolikusok is letelepedtek, főként Balmazújvárosról és Böszörményből. Hozzájuk később több újvárosi német telepescsalád is csatlakozott, majd néhány szlovák (tót) és ruszin család is.
A mai Józsa tehát eredetileg két falunak született, amelynek lakóit nemcsak az eltérő életmód és különböző szokásvilág, hanem az eltérő származás tudata is elválasztja egymástól szinte napjainkig. Az összetartozás tudata főként a Debrecennel történt egyesítés eredményeként alakult ki.