Józsa története

A tanácshatalom (a direktóriumok) bukása után a közigazgatás visszatért a régi mederbe, a 20-as évek elejére konszolidálódott a háború előttihez hasonló képviselő-testületi tevékenység.
A nyomor, a nélkülözés azonban már-már elviselhetetlenné vált. Egyedüli megoldásnak a földreform (a szegény néprétegek földhöz juttatása) tűnt. Mindkét településen (Alsó- és Felsőjózsán) sor került bizonyos földosztásra, de végrehajtásának módja mind a lakosság, mind a képviselő-testületi tagok között nagy fölzúdulást váltott ki. A körjegyzőt azzal vádolták, hogy igazságtalanul jár el a földparcellák és házhelyek kiosztásakor, vagyis nem csak azok kaptak földet, akik valóban rászorultak!
A “földéhség” csillapítására a képviselő-testület szerződést kötött Hadházy Zsigmond főszolgabíróval, aki a macsi határúttói (a mai Sillye Gábor utcától) délre fekvő földterületéből százhúsz házteleknek elegendő földet adott a józsaiaknak. Az adományozás célja az volt, hogy 197 igénylőből 120 “teljesen vagyontalan földműves, hadirokkant és hadiözvegy minden ellenszolgáltatás nélkül családi otthonhoz, megélhetéshez” jusson. A szerződés 1925. április 25-én lépett érvénybe. Hasonlóan osztották ki a szegények között a Hadházyteleppel szomszédos Tóthtelepet, Tóth János földtulajdonos birtokát is. (A két telep 1953-ig közigazgatásilag Debrecenhez tartozott, a belügyminiszter csak akkor csatolta Józsához.)

Észrevetted-e. hogy az utcanevek a táj természetföldrajzi és történelmi múltját őrzik. Az Őrhegy utcában nem is olyan régen még egy ősi kunhalom állt. A Doboka utca környéke az Árpád-korban az erdélyi Doboka vár birtoka volt. Nyáry Pál egri kapitány Várday Katalin második férje volt, a Várdayak kihalása után Szentgyörgy déli negyede a Nyáryaké lett. 1849. augusztus 2-án Nagysándor József csapata a Tócó közelében szembeszállt a támadó cári sereggel. A csata emlékét több utcanév megörökítette Józsán.

Az első világháború után Alsójózsán újra napirendre került a Felsőjózsától való elszakadás, az önálló nagyközséggé válás gondolata. Az 1921. április 29-i képviselő-testületi ülésen megfogalmazták az összetartozás hátrányait: a két községet nem köti össze egyetlen járható út sem, az alsójózsaiaknak ezért a fuvardíj sokba kerül; a körjegyzőségi szervezet számukra hátrányos, mert lassítja az ügyek intézését: anyakönyvi ügyek, kihallgatások, adótárgyalások stb. esetén “az alsójózsaiak kénytelenek a több kilométeres távolságban levő Felsőjőzsára, a körjegyzőség székhelyére gyalogolni.”
A kormányzat és a megyei irányító szervek azonban gazdasági, pénzügyi és közigazgatási szempontból megalapozatlannak és indokolatlannak tartották a két kisközségnek a körjegyzőségből való kiválását és két, önálló nagyközséggé történő átszervezését. Különösen megalapozatlan volt ez Alsójózsa esetében, amely a lakott területen kívül sem szántófölddel, sem erdővel nem rendelkezett. (A Szentgyörgyi-erdő, Nagy- és Kisszentgyörgy-puszta közigazgatásilag Felsőjózsa része volt, egyébként az egész területet a Hartstein- és Halbrochr-család birtokolta.) Alsójózsa lakossága kb. 1250 fő volt, Felsőjózsáé 2150, külön-külön mindkettő (különösen Alsójózsa lélekszáma) kevés egy nagyközség létrehozására. A településeken nem működött sem termelő üzem, sem gyár, egyiknek sem voltak kiaknázható természeti forrásai (bányák, folyóvizek, tavak stb.), csak a mérhetetlen szegénység volt közös, és az óhaj a különválásra.
A két világháború között mindkét településrész lakossága igen nehéz körülmények között tengette életét. A nehéz helyzet ellenére élt az emberekben a művelődés iránti igény. Olvasókörök működtek, a megyei torna- és énekversenyeken a józsai iskolások mindig a legjobbak között szerepeltek. Alsójózsán - Sándor Imre, Barati Eszter, Sarkadi Erzsébet, Szabó Ilona és Nagy Antal vezetésével megalakult a “Műkedvelő Ifjúság” nevű öntevékeny csoport, amely előadások bevételéből harangokat vásárolt a templomba, telket vett az új iskola számára és segített berendezni a tantermeket.
Négy évnek kellet eltelnie ahhoz, hogy a kedélyek (a politikai nézeteltérések és a társadalmi szembenállások) lecsillapodjanak. 1927. augusztus 19-én a két Józsa egyesült, nagyközséggé alakult és megalkotta a nagyközség első szervezeti szabályrendeletét:

Megszüntették a korábbi körjegyzőséget, vele együtt felszámolták a régi képviselő-testületeket és az elöljáróságot.
Meghatározták azoknak a kötelezettségeknek és jogoknak a rendszerét, amelyek alapján a nagyközség működhetett:
30 tagú új képviselő-testületet választottak, amelynek fele a legtöbb adót fizetők közül került ki, másik felét pedig három évenként választották. Ez a képviselő-testület volt a jogalkotás forrása, ő volt az elöljáróság felügyeleti testülete. Ez a képviselő-testület rendelkezett mindazokkal a jogokkal, amelyek a községi vagyon, költségvetés, beruházás, hitelfelhasználás és kölcsönfelvétel kérdéseiben az önkormányzatot megillették.
A községi bíró helyettese a másodbíró volt, ők megőrizték korábbi vezetői hatáskörüket. A végrehajtó szolgálatot a főjegyző vezette, akinek munkáját a másodjegyző, az adóügyi jegyző, a hat tanácsbeli, a pénztáros és az írnok segítette. A községnek rendszeresített orvosi állása is volt.

KÉPVISELŐ-TESTÜLET
15 fő, akik a legtöbb adót fizetik + 15 fő, akiket 3 évenként választanak
KÖZSÉGI ELÖLJÁRÓSÁG
ELNÖK (bíró)
másodbíró I főjegyző I másodjegyző I adóügyi jegyző I 6 tanácsbeli
pénztáros I írnok 1 orvos

A bírót, a másodbírót és a 6 tanácsbelit (az esküdteket) a lakosság által kijelölt bizalmiak útján maga a választóközönség küldte az elöljáróságba. A jegyzőket, a pénztárost, az írnokot és az orvost a képviselő-testület választotta meg.
Az új nagyközségi irányító szervezet 1928. január 1-én kezdte meg működését. Az egyesített községek elnevezése Józsa lett, bár a gyakorlati életben a lakosság azóta is használja az Alsójózsa és Felsőjózsa elnevezéseket. Alsójózsa különválás! szándéka még 1928 februárjában is szóba került, sőt ebben a törekvésében Felsőjózsa is támogatta, abba azonban semmiképpen sem egyezett bele, hogy a Böszörményi országúttól keletre eső szántóföldeket és a Szentgyörgyi-erdőt Alsójózsához csatolják, mert ebben az esetben “Felsőjózsa jutott volna életképtelen, kritikus helyzetbe”. 1931-től a közgyűlési jegyzőkönyvekben már nincs többé szó a különválásról.

A nagyközségi önkormányzat összeállította első költségvetését, amelyben meghatározott pénzösszegeket (”alapokat”) különített el a különböző feladatok pénzügyi támogatására. így születtek meg a korra és a nagy ínségben élő községre oly jellemző “alapok” :
községi közmunka alap
iskolaalap
testnevelési alap
segélyalap
ínségakció-alap
árvaalap
koldusalap

Az önkormányzatnak azonban olyan kevés pénz állt rendelkezésére, hogy 1929-ben 80 %-os pőtadó kivetését irányozta elő. A lakosság azonban képtelen volt ezt az összeget kifizetni, mert egyszerűen nem volt miből. „A háromezer-hatszáz lelkes község halálra van ítélve” -hangzott el az 1928. október 13-i képviselő-testületi ülésen. Földre volt szükség, amelyet Józsa Debrecentől szeretett volna megszerezni. Felvetődött a községtől délre fekvő Tócó-parti legelő (városi kaszáló, ma természetvédelmi terület) házhelyeknek történő kiosztása. Debrecen önkormányzata azonban ettől mereven elzárkózott. A településnek nem volt üzeme, nem volt megfelelő nagyságú, mezőgazdasági szempontból hasznosítható földterülete sem. Az 1929-33. évi válság Józsa lakosságát különösen sújtotta. A főjegyző jelentése szerint “az egész község nyomortelepnek tekinthető, mert oly sok a szegény nincstelenek száma’1. Néhány száz ember a környező uradalmakban, gazdaságokban talált alkalmi munkát, mások nyakukba vették az országot (Szabolcstól-Baranyáig), hogy munkát keressenek. A munka nélkül maradók vasárnap délelőttönként a felsőjózsai községháza előtt az emberpiacon árulták magukat, s örültek, ha munkájukért némi fizetséget kaptak.

Kiegészítő olvasmányok

Nagy a nyomor az uradalmak cselédházaiban

Nem hiszem, hogy volna még az országban annak a szociális elnyomorodásnak hasonmása, mely a Debrecen szomszédságában fekvő Józsa községben található. A község lakói nagyrészt zsellér emberek, akik a falujukat körülölelő nagybirtokon szerzik meg szűkös megélhetésüket. S Józsán az élet egyaránt nehéz, akár a nagybirtok cselédházaiban, akár a falu rozzant viskóiban húzódik meg valaki…
A zsellérházakat állandóan terhes, áporodott levegő üli meg. Ahogy benyitunk az ajtón, a váratlan meglepetéstől majd hanyatt esünk: a szegényszag úgy homlokon üti az embert, mint a tagló… Nyolcan, tízen, sőt tizenketten is élnek egy szobában. Ember ember hátán. Csoda-e, ha itt minden megáporodik. Ha az izmok elernyednek, s a gondolat megdohosodik! … A cselédház ajtajában, az ajtófélfának dűlve fiatal, nagycsontú cselédasszony áll s áttüzesedett arccal beszél:
- Gyerekünk van bőven, csak a kenyerünk kevés. A fertálypénzt és búzát, amelyet hat hétre kapunk, két-három hét alatt feléljük, s aztán jön három-négyheti koplalás … Az a család, amelynek a kommenciós levelét nézem, kilenc tagból áll s évi járandósága a következő: 40 pengő készpénz, 420 liter búza, 1400 liter rozs, 60 liter bab, 20 kg szalonna és 20 kg só. Ezen kívül tarthatnak egy hasas kocát és ártánydisznót, s az uraságtól kapnak 1600 négyszögöl tengeri- és 300 négyszögöl krumpliföldet. A lakás minden zsellércsalád számára egy szoba és egy negyed konyha…
Könyvekhez, újságokhoz nem jutnak, s ha valakinek olvasni támad kedve, előszedi az iskolás gyermekek tankönyveit. Szellemiségük megrekedt az elemi iskolai fokon. Ezt a megállapítást szűröm le annak a 21 éves lánynak az elbeszéléséből, aki itt ül mellettem. Egész életében csak kisöccsei és húgai tankönyveit lapozgatta, a magasabb értelmiséget képviselő betű még nem jutott el hozzá. Mozgás nincs az életében. Az élet egyedüli hullámzását a vasárnapi ricsaj képezi. Hodály, tánc, citeraszó. Most is odakészül.Szegényes mulatság. Neki ünnep!
(Részlet Kállai Gyula újságíró – később vezető politikus – 1939.március 5.-én a Tiszántúli Független Újságban megjelent cikkéből.)

Sándor Imréné Barati Eszter: Visszaemlékezések (részlet)

1920 körül szerveztünk a férjemmel egy 20-25 tagból álló “Műkedvelő Ifjúság” nevű csoportot hűséges, ragaszkodó tanítványaink seregéből Az ő segítségükkel a háborúba elvitt harangok helyett - tisztán műkedvelő előadások bevételéből - 18 millió korona értékben az alsójózsai református egyház részére két harangot vásároltunk. A felíratok a harangok oldalán bizonyítják, kik voltak azok a fiatalok, akik hívó szavunkra olyan áldozatos munkát végeztek, folyamatosan, szinte pihenés nélkül, amit nekik elfelejteni nem lehet soha.
A Klebelsberg-féle iskolaépítési akcióból Alsójózsa kimaradt. A helyzet tarthatatlan volt. A régi iskola épülete, a tanítói lakás is megérett a lebontásra. Nyomorúságos helyiség volt mindkettő.
Sándor Imre kérvényt kérvény után írt, saját költségén háromszor ment fel Budapestre a minisztériumba, míg kiharcolta a három tantermes, két tanítói lakással ellátott iskola felépítését. Amely fel is épült, de hogyan!
Dr. Huszka miniszteri tanácsos személyesen eljött Józsára, hogy meggyőződjék arról, a kérvényben leírtak megfelelnek-e a valóságnak. A valóság megtekintése Huszka szerint még szomorúbb képet mutatott, mint Sándor Imre igazgató leírása. Itt Józsán ígéretet tett a miniszteri tanácsos, hogy az iskola felépítését biztosítja, de csak abban az esetben, ha a község központjában, és nem ott a faluszélen, megfelelő telket tudnak biztosítani. Az egyház azonban olyan szegény volt, hogy még a két tanítóját sem tudta rendesen fizetni! Miből vett volna telket?
Már majdnem dugába dőlt a sok szép terv, a sok fáradság és szép remény. Sok éjszakai és nappali gondolkodás, tépelődés után összehívtuk a Műkedvelő Ifjúságot, feltártuk a valóságos helyzetet, és ezek a nagyszerű fiatalok el merték vállalni a 18 millió koronás harangok után a több mint 17 milliós értékű telek megvételét.
“Újabb munkára fel!” - ez volt a jelszavunk, és az alsójózsaiak jelmondata: “Összetartásban az erő!”
A Horváth családtól megvettük 17 millió értékben a 600 négyszögöl területű telket. Ezt az összeget másfél év alatt műkedvelő előadások jövedelméből pontosan ki is fizettük. 1927-ben megkezdték a színpados iskola építését. 1928 őszén az új iskolában megindult a tanítás. 45 ezer pengő segítséget kaptunk az államtól. Ötezret a bankból vettünk fel kölcsönképpen. Ezt pontosan, határidőre ki is fizettük. Az iskola 53000 pengőbe került.
Az egyik előadás a másikat érte, nem volt szünet, kellett a pénz. Eljártunk Hajdúbőszörménybe, Debrecenbe, a Köntöskertbe, Pallagra és Felsőjózsára, és végül minden adósságot kifizettünk!
Itt ez a kép. Olyan csodálattal, szeretettel nézek ezekre a fiatalokra, hogy azt kimondani nem tudom, még ma sem!
Felépült az új, szép iskola, de minden tanterem üres volt. A gyerekek a padlón ülve tanultak, ölükben a palatáblával, a könyvekkel. Az ifjúság újabb munkát vállalt! Két év alatt a három tanterem padokkal, szekrényekkel, dobogókkal, asztalokkal, fogasokkal és sokféle szemléltető eszközzel lett felszerelve. Minden ablakra fehér rolót vettünk. Ebben már az egész falu segített.
A “Műkedvelő Ifjúság”, a társadalmi munkások és az önkéntes adakozók nevét, önzetlenül végzett nemes munkájuk minden eredményét Sándor Imre igazgató egy kb. 20 méter hosszú papírszalagra felírta, és saját termének falában elhelyezte egy bronz kazettában megörökítés végett. Sok tiszta, nemes szívű ember áldozatos munkája legyen példaképe minden fiatalnak!

Kitekintés

1920. május 8-án a debreceni egyetemi ifjúság az esti órákban a város utcáin felvonulva tüntet a trianoni “békeszerződés”, Magyarország feldarabolása ellen. 1921. június 6-án a debreceni egyetem ünnepség keretében felveszi a Tisza István Egyetem nevet.
1923-ban ünnepélyes keretek között került sor a Déri Múzeum alapkőletételére. 1924-ben a városi főreáliskola felvette a Fazekas Mihály Gimnázium nevet.
1927-től megjelent a Debreceni Szemle, a város tudományos folyóirata. Június 3-án nagyszabású ünnepség keretében helyezték el a debreceni egyetem központi épületének alapkövét. Az ünnepségen megjelent Horthy Miklós kormányzó. 1930-ban megnyílt a Déri Múzeum.
1937-ben az elszakított területekről 14.000 menekült érkezett városba.