Józsa története

Béresföldek és szőlőskertek Szentgyörgyön
(Az 1700-as évek)

A 18. század első felében a mai Józsa területe teljesen lakatlan volt, még tanyaszerű szállásokat sem emeltek rajta. Szentgyörgy-pusztát és a Tócó keleti partján elterülő erdőséget Debrecen és Hajdúböszörmény polgárai bérelték. A földet csak állatok legeltetésére használták, nem művelték. A debreceniek már 1578-ban bérbe vettek néhány teleknyi földterületet a Várdayaktól, majd a Várday család kihalása után az utánuk öröklő Nyáry, Jósa, illetve Melith és Esterházy családoktól szerezték meg rövidebb-hosszabb időre a zálogos részeket.
Az 1700-as évek elején Szentgyörgy déli negyede Jósa István szabolcsi nemes ember birtoka volt. Ezt a birtokrészt előbb „szentgyörgyi Jósa-rész”-nek, majd Józsa-Szentgyörgynek, végül egyszerűen csak Józsának nevezték. így szorította ki a használatból a Józsa név a több mint félezer éves Szentgyörgy elnevezést.
A Jósa-részt Debrecen bérelte, évente 500 magyar forintot fizetett érte Jósa Istvánnak. Az idő tájt ezen a területen sokkal több volt az erdő, mint napjainkban. Ahol ma a Kiserdő, Erdőhát, Monostorerdő, Szilas, Zsindely és Aranykapu utcák vannak, háromszáz évvel ezelőtt még tölgyerdők álltak.

A Jósa-résznél háromszor nagyobb Esterházy-részt a hajdúböszörményiek vették zálogba. 1703-ban azonban annyira szűkében voltak a pénznek, hogy kénytelenek voltak maguk is zálogba (illetve alzálogba) adni Esterházy-Szentgyörgyöt: Debrecen évente 2016 forintot fizetett érte. A város húsz éven át csak legelőként hasznosította a szentgyörgyi földet, 1723-ban azonban kiosztotta hat utca polgárai között szántásra-vetésre. A következő debreceni utcák lakosai kaptak szántóföldet Szentgyörgyön: Péterfia, Varga, Cegléd (ma Kossuth), Csapó, Hatvan és Mester utca. A kiosztott földek a mai Gönczy Pál utca és a zeleméri határárok között terültek el, tehát azon a környéken, ahol most a felsőjózsai iskola áll. A 2-3 nyilas nagyságú telkeken a debreceniek ideiglenes szállásokat (pajtákat, karámokat, ólakat) építettek, Hajdúböszörmény azonban 1742-ben visszakövetelte magának Szentgyörgy-pusztát, s az ott emelt építményeket a debrecenieknek le kellett bontaniuk.
Jó ha tudod, hogy egy nyilas telek szélessége kb. 17 lépés. Józsán a telkek általában egy nyilas területűek ma is.
Jósa István egyik leányát, Borbálát egy Erős István nevű nemes úr vette feleségül. Az ő leányuk volt Erős Katalin (Némethy Antalné), akinek a mai Józsa település lényegében a megszületését köszönheti. Némethy Antalné 1769-ben a Jósa-féle birtokrészt Debrecentől visszaváltotta és kiosztotta kisbérlők között, akik szerződésben vállalták, hogy az egész területet beültetik szőlővel.

A Józsáról szóló régi írásokban többször felbukkan az a téves állítás, hogy a “Józsa-Szentgyörgyi Szőlős Kertekben” valamiféle jöttment, kóbor népséget, “a polgári társaságon kívül álló egyéneket”, illetve “Jósa-jobbágyokat” telepítettek le. A tulajdonosok és a kisbérlők között megkötött szerződés ennek az ellenkezőjét bizonyítja: “Mi, alább is megírtak, Nemes Szabolts Vármegyében Ujj Fehértón lakók: Tekintetes Nemes Németi Antal úr és annak hites társa Erős Katalin bizonyítjuk, hogy Tekintetes Nemes Szabolcs Vármegyében Jósa Szent György nevű örökös pusztánkon engedtünk bizonyos lent megnevezett, Nemes Debreczen városában lakos betsületes embereknek bizonyos számból álló nyilas szőlőknek való földeket…”
Jó. ha tudod, hogy a szerződés szövegét a 18. századi, még kialakulatlan magyar helyesírás “szabályai” szerint írták, mely szabályokat csak idézés során kell követned.
A szerződés szövege - másolatban - ránk maradt, az első telepesek (kisbérlők) névsora azonban nem került elő. Ismerünk viszont három józsai kéziratos (kézzel rajzolt) térképet, egyet 1783-ból, kettőt pedig 1794-ből, amelyek alapján ma már biztosan állíthatjuk, hogy 1769-et követően nem az egész Jósa-részt telepítették be szőlővel, hanem csak az alsójózsai Vénkertet és a Kiskertet (Jósakertet). A két szőlőskert között vezető Tokaji út neve még a közelmúltban is Két kert köz volt. Ez a három földrajzi név szintén a beszélő helynevek közé tartozik. A Vénkertet azért nevezték “vén”-nek, mert ez volt a legelső kertség (a mai Óiskola, Templom és Nagyszentgyörgy utca telkei), a Kiskert azért “kicsi”, mert területileg a Vénkertnél jóval kisebb. (Később lett Unokakert is!) S a két legrégibb kert között vezető út neve lett Két kert kőz. Előbb az út volt meg, a kertségek az utak mentén alakultak ki. A térképek szerint a Tuskóskert (a Monostorerdő utca környéke) egy része is a Vénkerthez tartozott, az Alsójózsai utca még nem volt meg.

Megvolt viszont a Rózsás csárda és a szentgyörgy-pusztai Szil-völgyben a Lebuj csapszék. Az 1800-as évek elejéről már adatunk van a felsőjózsai Csillagos csárdáról is. (A mai Alkotás utca elején állt, a könyvtárral szemben.)
A szőlőskertekben megtermelt bor egy részét ebben a három csárdában értékesítették, így a bérlők és a földesurak jelentős jövedelemre tettek szert.
Milyen kötelezettségeik voltak a szőlőtelepítőknek? A szőlő beálltáig, azaz hat évig nem kellett bordézsmát (a bor tized részét) átadniuk a földesúrnak. Az első őt évben azonban minden nyilas után évenként négy garas adót kellett fizetniük. A hatodik esztendő adómentes volt. A hetedik évtől érvénybe lépett a bordézsma, (”tizedik része a mustnak”), minden más kötelezettség alól mentesek maradtak.
A szőlő az 1810-es években válójában már a kisbérlők (telepítők) tulajdona volt: örökölték és el is adhatták a kertjüket. A beleegyezésük nélkül sem a földesúrnak, sem az utódainak nem volt joguk visszaváltani a “szőlő örökséget”. Ha azonban a kertes gazda elhanyagolta a szőlőjét, vagy szőlő helyett más növényt akart termeszteni, a földesúrnak “szabad akaratjában állt”, vagyis joga volt a kertes gazdától elvenni a földet és másnak adni.

Honnan kapták a nevüket a józsa-szentgyörgyi csárdák?
A szájhagyomány szerint a Rózsás a cégérére festett rózsáról kapta a nevét. (A névadásban valószínűleg szerepet játszott a „rózsa”és a földbirtokos ‘Jósa’ család nevének hasonló hangzása.) A Csillagost szintén a cégéréről nevezték el, egyébként Vay csapszéknek hívták. A Lebuj csárda (másik nevén Szentgyörgyi csapszék) nevének eredetét a nóta örökítette meg. Azért Lebuj, mert “alacsony a mestergerendája”, le kell benne hajolni. A Lebuj csárda 1761-ben már állt.

Debrecen város vezetői sokáig ellenezték a bérlők letelepedését Józsa-Szentgyörgyön, szerették volna megakadályozni egy új település kialakulását, hiszen az mindenképpen rontotta a város bormérési jövedelmét. Ennek ellenére a józsa-szentgyörgyiek 1813-ban már arra is engedélyt kaptak, hogy a borukat Debrecenbe vigyék és ott árusítsák.

Helyesírás

Régi, rossz hagyománya van Józsán az utca és az át szavak összekeverésének. Az utak erdőkön, mezőkön vezetnek át egyik településről a másikra, az utcák belterületen vannak, két oldalukon házak állnak. Józsán mindössze egy út van, a Szentgyörgyfalvi út, a 35-ös országút józsai szakasza, a többi mind utca. Pl. Sillye Gábor utca, rövidítve: Sillye G. u. (nem Sillye G. ut!), Józsakert utca, rövidítve: Józsakert u. Az ott épült iskola neve: Józsakert Utcai (nem uti!) Általános Iskola. A magyar nyelvben nincs ‘uti’ szó, az utcának nincs „ut” rövidítése!

Kitekintés

1714-ben XII. Károly svéd király Bender városból hazafelé utazva néhány napot vendégként Diószegi Sámuel főbíró Német (ma Széchenyi) utcai házában töltött (a mai Régi Posta étterem). 1715-ben az országgyűlés befogadta Debrecent a királyi városok sorába. 1721-ben lerakták a Szent Anna-templom alapjait, az építkezés 24 évig tartott.
1773-ban született Csokonai Vitéz Mihály, a magyar felvilágosodás legnagyobb lírikusa. 1795-ben a Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlése kimondta, hogy az iskolákban minden tantárgyat magyarul kell tanítani. Ugyanebben az évben Bécsben megjelent a “Debreceni Gramatika”.