Józsa története

A 19. század elejére a szőlőtelepítők a szentgyörgyi Jósa-birtok nagy részét beültették szőlővel, csupán a Tócó-völgyet hagyták meg kaszálónak és a Rózsás dűlőt szántóföldnek. Az alsójózsai kertségeket kerteknek, a felsőjózsaiakat pedig részeknek nevezték. Egy-egy kertség részbirtokát látusnak hívták. Az alsójózsai kertek a következők voltak: Vénkert, Kiskert, Unokakert, Rózsástelep, Tuskóskert és Csúcs, a felsőjózsaiak pedig Eördöghrész, Elekrész, Rózsarész és Csillagos. A Rózsás csárda az alsójózsai kertségekhez tartozott, a Csillagos csárda (Vay csapszék) pedig Felsőjózsához.

A kertségeket kertgazdák (kertbírók) irányították, akiket kertgyüléseken választottak meg a kertes gazdák. A kertgazdák jegyzőkönyvet vezettek az adásvételi és örökösödési szerződésekről, kimutatásokat állítottak össze a bevételekről és kiadásokról. Munkájukat tizedesek segítették, a dézsma beszedése az ő feladatuk volt. A rendre, fegyelemre évenként választott csőszök (őrök) vigyáztak. Munkájukért csekély juttatást is kaptak. Minden éjjel végigjárták a kertek alját, a fűaljat és a csőszfokossal egy X jelet húztak a földön, így jelezték, ha mindent rendben találtak. Szigorúan megbüntették a káromkodókat, még a „feneszót” sem lehetett büntetés nélkül kiejteni. Büntetés járt az éjszakai hangoskodásért, a pipázásért, a szőlőskert kerítésének (gyepű, gerádja) elhanyagolásáért. Meg azért is, ha valakinek „kínt járt a tyúkja, kutyája”.

Az első józsai szőlősgazdák eredetileg református vallása városlakók voltak, csak a kertek megművelésére és szüretre jártak ki a városból Hasonlóan művelték kertjüket, mint a mai városiak, akiknek víkendtelkük, hobbikertjük van valahol a városhatáron túl. Apró présházakat, pajtákat építettek a telkeken, ahol a szőlőtermesztéshez szükséges eszközöket (szerszámokat, boroshordókat, préseket, puttonyokat stb.) tárolták. A pajtát mindig a dűlőút legszélére építették, hogy minél kisebb helyet foglaljon el az értékes szőlőskertből Az utak így olyan keskenyek lettek, hogy a venyigével, szalmával megrakott szekerek éppen csak elfértek rajtuk.

A 19. század elején egyre több bérlő (kertes gazda) végleg letelepedett Józsán. A pajtákat kibővítették, átalakították lakóházakká. Előbb kétosztatú (szobából és főzőkonyhából, pitvarból álló) házakat építettek, majd a házak végében éléskamrát alakítottak ki, A házak előtt faoszlopokon álló tornácot építettek. A ház udvar felőli végében sok helyen istálló épült a lovaknak, teheneknek.
A házak faiát kezdetben sárból építették, a teteje pedig nád volt. A szobákat kemencével fűtötték, melynek a szája a konyhából nyílt. Á konyha (pitvar) szabad kéményű volt, az edényeket a falra akasztották. A szobák berendezése igen egyszerű volt. Általában két ágyat állítottak be és egy kisebb heverőszerű tákolmányt (dikót) a fiúknak. Egy ágyban ketten, néha hárman is aludtak, a kisebb gyerekek “lábtul háltak”. A ruhaféléket ládában (tulipános láda) tartották, a század második felében megjelentek a sifonok (szekrények) is. Az ablakokra firhangot (függönyt) akasztottak, a bibliát és más könyvféléket a mestergerendán tartották, A legtöbb szobában volt komót is (nagy, fiókos szekrény), a tetejére fíndzsákat (csuprokat, csészéket), poharakat, tányérokat, lámpát és órát raktak, a fiókjaiba pedig fehérneműt. Az ülőalkalmatosságok közül a legelterjedtebb a lóca és a támlás szék volt, a gyerekek és az öregek gyalogszéken kuporogtak.

A régi józsaiak mosásra és fürdésre nagy deszkateknőt, ritkán dézsát használtak.
Nyári időben a felsőtestüket és a lábukat mindennap megmosták, a nagy tisztálkodás ideje azonban a szombat este volt, amikor a heti munka véget ért. Vasárnap délelőtt illett tisztán menni az imaházba, majd amikor a század vége felé a templomok megépültek, a templomba.

Az étkezés - mai szemmel nézve - a hétköznapokon meglehetősen egyhangú volt. A szokásos „parasztételeket” ették: pergelt levest vagy pirított tészta levest (lebbencs- és tarhonyaleves), paprikás krumplit, krumplisgaluskát, főzelékféléket, ciberelevest, babot, ünnepnapokon pedig hűslevest, gulyáslevest, töltött káposztát és különböző húsféléket Á földeken dolgozó munkások eledele igen gyakran kenyér és szalonna volt. Á kenyeret kemencében sütötték minden háznál, a gyerekek számára ilyenkor finom lángos készült, melyet zsírral kentek meg. Ünnepnapokra pitét, lekváros kiflit, dübbencset és pogácsát sütöttek. És házi bort ittak hozzá, karcos, részegítő józsai bort.

A bérlők állandó letelepedése az 1800-as évek elején felgyorsult. 1825-ben 122 családot írtak össze Józsa-Szentgyörgyön, amelyeknek többsége 1810-1815 között költözött ki Debrecenből a szőlőskertbe. A lakosság lélekszámáról a század közepétől pontos adataink vannak, 1853-ban a 12 józsai “járásban” (kéltségben, látuson) 318 család élt, összesen 1028 személy. A népesség 1876-ra megkétszereződött, tehát az önálló községgé alakulás idején Józsán kb. 2000 ember élt.

Nyelvi érdekességek.

Régen a józsai szőlőskertek alján mindig szabadon hagytak egy kb. méternyi széles föidsávot, amelyet gyalogos közlekedésre használtak. A csősz is ezen a füves területen járt, úgy húzta meg a kertek végében az X jelet. A régi józsaiak ezt a füves sávot fűaljnak nevezték, általában fühajnak ejtették. Magyarországon máshol nem használják, nem is ismerik ezt a szót, csak Józsán. A szomszédos Bodaszőlőn vakútnak hívják, és ott csak a csősz járhatott rajta.
Az alsó- és felsőjózsaiak nyelvhasználatta között is volt néha különbség. A kerteket körülvevő védőároknak Alsójózsán gyepű, Felsőjózsán pedig gerággya volt a neve. A gyepű ősi magyar szó, valószínűleg a gyep (füves hely, fűalj) szóval lehet kapcsolatban. A gerád, garád viszont szláv eredetű, az erődítés, védősánc jelentésű grád szóból származik.

Vigyázz, ne téveszd össze a kertgazda és kertes gazda szavakat! Minden szőlőfölddel rendelkező személy kertes gazda volt; kertgazdát, kertbírót viszont minden kertségben csak egyet választottak, ő volt a kertség irányítója, vezetője, aki aláírásával hitelesítette a hivatalos okmányokat.

Az erdőszélen növő galagonyát a józsaiak jól ismerték, de nem galagonyának hanem csipkének nevezték. (Egyetlen település hazánkban Józsa , ahol ennek a bokornak csipke a neve.)
Gyakran használják télen a józsaiak a „pustol” szót is, de a két településen eltérő a szó jelentése. Felsőjózsán: „hordja, kotorja a lehulló havat a heves szél”, Alsójózsán: „ sűrű, hatalmas pelyhekben csendesen esik a hó”.

Kitekintés

1802-ben leégett a debreceni Nagytemplom, a Veres torony, a Református Kollégium
nagy része és 1500 lakóház. Péchy Mihály tervei alapján hamarosan hozzákezdtek a Nagytemplom és a Kollégium újjáépítéséhez. 1804-ben megnyílt a városban az első állandó könyvesbolt. 1807-ben kiadták Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály közös munkáját, a “Magyar Füvészkönyv”-et. 1820-22 között Simonyi József óbester kettős akácfasort telepített a Nagyerdőig (Simonyi út). 183 l-ben súlyos kolerajárvány pusztított Debrecenben, több mint 2000 ember halt meg. 1833-ban felépült a hortobágyi Kilenclyukú híd. A kővetkező évben nagy földrengés pusztított a városban, megsérült a Nagytemplom, a városháza és 350 épület. 1841-ben megjelent Debrecen első magyarnyelvű hírlapja, a”Debrecen-Nagyvárad Értesítő”. 1844-ben befejeződött az új városháza építése.
1849 január elsején Kossuth Lajos, a Honvédelmi Bizottmány elnöke nyílt levélben közölte Debrecen város közönségével, hogy az országgyűlés és a kormány Debrecenbe teszi át a székhelyét. Január 7-én Debrecenbe érkezett Kossuth Lajos, lakását és hivatalát a városházán rendezték be. A magyar szent koronát az épületben levő titkos levéltárban őrizték.
1849. április 14-én a Nagytemplomban kimondták Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuth Lajost kormányzóelnökké választották.
Július 3-án a cári csapatok megszállták Debrecent, három napig sanyargatták a város népét. 1849. augusztus 2-a a debreceni csata napja: Nagysándor József tábornok I. hadteste vereséget szenvedett a cári túlerőtől.
Ha Hajdúböszörményben jártok, feltétlenül nézzétek meg a Polgári utcai népi műemléki együttest (a gondosan ápolt régi nádfedeles házakat, faragott kapukat), ezekhez a megmentett és védett épületekhez hasonló házak álltak régen Józsán is. A nyugati temetőben, ahol ma is csak hagyományos módon lehet temetkezni, szép kopjafákat, faragott fej fákat fogtok látni. (Néhány csónak alakú fej fát még a régi józsai temetőkben is találtok.)