Józsa története

A templom előtt vezető út kezdetektől fogva fontos szerepet játszott a keleti országrész kereskedelmi és gazdasági életében, közlekedésében, jelentős mennyiségű terményt, nyersanyagot, árucikket szállíthattak rajta. Már a honfoglalás előtt ezen az útvonalon került Debrecen vidéké re az a két gepida lemezpénz (bracteate), amely 500 táján készült egy dél svédországi pénzverő műhelyben. Egy évezreddel később, a XV. század második felében ugyanezen az úton hozták Szentgyörgyre külföldi vagy külföldet járó magyar kereskedők azokat az ezüst svéd pénzeket, melyek az 1981. évi feltáráskor kerültek a Déri Múzeumba. A XIII. században épült vidi templom alapozásának termésköveit is bizonyosan ezen az úton szállították Bodrogkeresztúrról az építkezés helyszínére, de hasonló módon kerülhetett Szentgyörgyre az a riolit tufa kő tömb is, amelyből a templom szenteltvíz tartóját kifaragták. Az országútról az 1300-as évek elejéről már írott források is szólnak, Debrecenben feltehetően már akkor is Böszörményi útnak, Böszörményben pedig Debreceni útnak nevezték.

(1332: “iuxta quadam publicam viam”; 1415: “stratam publicam de possessione Bezermen ad oppidum Debrechen dirigentem…”)
A XV. sz. második felében igen élénk kereskedelmi élet folyt az út menti településeken. 1458-ban és 1461-ben az országút szentgyörgyi szakaszán (a mai Szentgyörgyfalvi úton) országos vásárt tartottak. Szentgyörgy abban az időben oppidum (mezőváros) volt. 1460. április 5-én kelt rendeletében Mátyás király a debreceni vámok és adók fizetése alól felmenti a szentgyörgyi népeket és jobbágyokat. Két évvel később Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet utasítja debreceni vámtisztjeit, hogy a Várday István szentgyörgyi birtokán élő népeket, jobbágyokat és szántóvetőket (”populos, jobbagiones et agricolas”) vámokkal ne terheljék. 1464-ben Mátyás “megerősíti az anyja, Erzsébet által a szentgyörgyi lakosoknak adott azon kiváltságlevelet, mely által ezek a debreceni vám fizetésétől felmentettek”. Elénk távolsági kereskedelemre utal Mátyás 1462. március 10-én kelt rendelete, melyben meghagyja a böszörményi és debreceni vámosoknak, hogy a harmincadmentességet élvező bártfai kereskedőktől ne szedjenek vámokat.

“Mint a Magyarország középkori úthálózatát feltüntető térkép is mutatja, az Alföld e vidékén két főirány halad keresztül. Az egyik az észak-déli irányban vezető, és már a bronzkor óta meghatározható útvonal, a Balti-tenger felől a Hernád majd a Körösök völgyén vezetett Erdély be, onnan a Havasalföldre. Az út Tiszalöknél, később Tokajnál kelt át a Ti szán és vonalán a következő jelentékeny települések sorakoztak: Tiszalök, Szentmihály. Nánás, Dorog, Böszörmény, Zelemér, Macs, Debrecen, Torna és Mikepércs…” Az egykori kereskedelmi út, melyet már a legrégibb magyar térképábrázolásokon is megtalálunk. Hajdúböszörmény és Debrecen között két nyomvonalon haladt. Az 1960-as évekig “vásáros út”-nak is nevezett Nagy út (vagy Telek út) a 35-ös sz. (miskolci) országúttól 1-2 kilométerrel keletebbre, a Tócó keleti partján vezet, a Böszörményi-, Rákóczi, Szentgyörgyi-, Monostori- és Nagyerdő közelében. Ez az út egykor bronzkori, szkíta, szarmata, avar-bolgár(?) és korai magyar telepeken át. illetve mellettük haladt el. A középkori Zelemér. Józsa-prédiuma (Mihálylaka) és Hosszúmacs településeknek is ez volt a fő útja. Az 1760-as években telepített két józsaszent-györgyi szőlőskert: a Vénkert és Kiskert is ennek az úrnak a két oldalán alakult ki. ezért nevezték és nevezik sokan ma is a Nagy utat Kétkert körnek. Ez a fő útja a múlt században telepített hajdúböszörményi Rákóczikertnek és az alig néhány évtizeddel ezelőtt létesült Hartsteinkertnek is. Az 1950-es években még ezen az úton hajtották a böszörményi kertségekből a gazdák lovaikat és marháikat a debreceni vásárba, de itt közelítették meg Alsójózsát Böszörmény felől a vándorkereskedők is: a Miskolc környéki meszesek (mészáru sok), a felvidéki fazekasok (cserépedény árusok), a drótos tótok és a nánási, dorogi dinnyések is. Ennek az ősi, egykor fontos kereskedelmi útnak a nyomvonalát bizonyára nem az erdők közelsége határozta meg, hanem mindenekelőtt az az egyszerű tény, hogy a keleti parton a Tócó mocsaras, sáros völgyét sehol sem kellett kereszteznie.