Józsa története

Az alsójózsai műkedvelő ifjúsági mozgalom kibontakoztatása Szabó Ilona (Nagy Antalné) nevéhez kapcsolódik. Szabó Ilona 1904. április 26-án született Debrecenben. Az édesapja, Szabó József asztalosmester 1912-ben vásárolta meg a józsai Kiskert 713-as számú telket egy régi, nádfedeles házzal, annak helyén építette fel a jelenleg is meglevő épületet, ahol az alsójózsai műkedvelők tevékenysége elkezdődött.

Szabó Ilona lelkes társakra talált Nagy Antal, Nagy Imre, Kádár Julianna, Szabóné Sarkadi Erzsébet és Szabó István személyében. Az első próbákra 1922-ben gyűltek össze a kiskerti házban, de még az első két előadásra is ott került sor.

A második előadáson már szűknek bizonyult a Szabó-lakás, olyan nagy volt az érdeklődők száma. A csoportnak tágasabb helyiségre volt szüksége, ezért megkérték Sándor Imre tanítót, hogy az iskolában tarthassák a próbákat. Ekkor kapcsolódott be a “Műkedvelő Ifjúság” tevékenységébe a Sándor házaspár, akik később tapasztalatukkal és tudásukkal a mozgalom irányítóivá váltak. Az előadásokat a falu egyetlen “nagyobb” helyiségében, a Szentgyörgy utcai táncteremben tartották. Újabb darabokra is szükségük volt, ezért Nagy Antal Budapestre utazott műsorfüzetekért.
Mivel a táncteremben nem volt színpad, alkalmi emelvényt kellett felállítaniuk. Nagy Antal cséplőgép-tulajdonos ötletét valósították meg: a cséplőgép deszkaalkatrészeiből nagy, szétszedhető színpadot emeltek. A jelmezeket mindenki maga készítette el otthon, de a díszletek tervezését és festését Farkas Eszterre, egyik tehetséges társukra bízták. Nyomdai meghívókat rendeltek, és szétküldték őket az ismerősöknek, barátoknak.

Már az első nyilvános előadásnak is hatalmas sikere volt. A falu apraja-nagyja ott tolongott a táncterem bejáratánál és az ablakoknál, a műsort többször is meg kellett ismételniük. A “szerep” állandó beszédtéma lett a faluban. “Ki hogyan alakított?” “Kinek milyen szerep állt jól?” “Miért volt érdekes és tanulságos a műsor?” És mindenki türelmetlenül várta az újabb és újabb előadásokat. A mozgalom ezáltal nemcsak a szereplő fiatalokat hozta közelebb egymáshoz - közösségalakító ereje hamarosan érződött az egész falu magatartásán. Vasárnap délutánonként már nem a kocsmai verekedők, nem a részegek hangoskodása verte fel a falu csendjét, hanem az előadásra indulók hívogatták egymást: “Gyertek, szerep van!”

A műkedvelő ifjak népszerűségével együtt növekedett bevételük is, néhány előadás után már jelentős pénzösszeggel rendelkeztek. Sajnos, a pénz felhasználását illetően megkezdődött közöttük a bomlasztó vita is. Két összeegyeztethetetlen álláspont alakult ki, végül aztán a csoport is két részre szakadt. Az egyiknek Szabó Ilona és Nagy Antal volt a szószólója: ők egy könyvtár megnyitását szorgalmazták, egy olyan helyiségét, ahol a könyvekkel folyó iratokkal nem rendelkező nincstelen lakosság művelődhetett volna. Néhány könyv volt a faluban, még Böőr János lelkész gyűjtötte össze őket a múlt század végén, ezek azonban időközben nyomtalanul el kallódtak. Megfelelő épület is akadt: a táncteremmel szemben levő kis ház. Ezt bérbe vették, két újságot (Hajdúföld és Debrecen) megrendeltek, az első látogatók ezeket olvasgatták.
Végül mégiscsak Sándor Imréék elképzelése valósult meg. Nemcsak azért, mert ők voltak a tanítók, és az egyszerű emberek rájuk jobban hallgattak, hanem azért is, mert mögöttük ott állt a református egyház, amelynek harangokra volt szüksége. így aztán a közös pénzből két új harangot rendeltek a háború idején beöntött harangok helyébe.

A két alsójózsai harangot 1925 nyarán ünnepélyes keretek között fogadták a szentgyörgyi állomáson. A nemzetiszínű zászlóval, címerrel és virágokkal díszített asztal mögött felsorakozott a “Műkedvelő Ifjúság”: Enyedi Béla, Szabóné Sarkadi Erzsébet, Szabó István, Kádár Julianna, Juhász Imre, Sándor Imre, Nagy Antal, Szabó Ilona, Nagy Imre, Horváth Julianna, Sándorné Barati Eszter, Horváth Imre és Kálmánchelyi László.

Ezt követően a “Műkedvelő Ifjúság” tevékenységében rövid megtorpanás következett. Újabb fellendülésre csak Dr. Huszka miniszteri tanácsos józsai látogatása után került sor. Alsójózsán ugyanis új iskolára volt szükség, mert az elavult vályogépületekben már lehetetlen volt az oktatás. A tanácsos ígéretet tett, hogy a minisztérium kölcsönnel fogja támogatni az iskola felépítését, ha a község megfelelő telket biztosít. A községnek azonban nem volt sem telke, sem pénze, de az egyház is olyan szegény volt, hogy még a két tanítót sem tudta rendszeresen fizetni.
Sok tépelődés, gyötrődés után Sándor Imre igazgató ismét összehívta a “Műkedvelő Ifjúságot”, de ekkor már csak a harangpártiak jelentek meg, ezért új Tagokat kellett toborozni.
Az elkövetkező években a “Mű kedvelő Ifjúság” a Sándor házaspár vezetésével a község történetében addig meg soha nem látott fáradságos és áldozatos munkába kezdett. Józsán kívül előadásokat tartottak a környék különböző településein, többek között Debrecenben és Hajdú böszörményben is. Néhány év alatt annyi pénzt kerestek, hogy már nemcsak a telek megvásárlására jutott belőle, hanem a szép. új iskola berendezésére is. A gyerekek szorgalmas, lelkes tanulással hálálták meg tanítóik és idősebb társaik segítségét. Éve ken át a legjobb helyezéseket szereztek meg iskolájuk és községük számára a tanulmányi és tornaversenyen.
Ez a páratlan közösségi légkör összetartás, tenniakarás aztán több mint fel évszázadon át meghatározta Józsa szellemi életét. A “Műkedvelő Ifjúság” szellemében nőttek fel azok a fiatalok, akik 1945 után önként segítettek az írástudatlanság fel számolásában, hónapokon át ingyen tanítottak az iskolákban és sok-sok tízezer óra társadalmi munkát végeztek. Ok voltak azok, akik újjáélesztették a műkedvelő hagyományokat, a negyvenes évek végén pedig tevékeny munkát vállaltak a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Magyar Dolgozók Pártja helyi szervezeteinek megalakításában. Évtizedeken át ők tevékenykedtek az énekkarban, a nőtanácsban a Hazafias Népfrontban, és a járásszerte híres kézimunka szakkörben és számtalan más területen. Oklevelek, kitüntetések és jutalomüdülések százai bizonyítják mennyire meghatározó volt a község szellem: életében a “Műkedvelő Ifjúság” tevékenysége.

Szabó Hona, aki ezt a mozgalmat társaival elindította, és aki az elmúlt viharos évtizedek alatt féltve őrizgette a dokumentumokat - az első műsorfüzeteket, a nyomdában előállított meghívókat és a fényképeket -, ma már hetvenhat éves. Törékeny kis öregasszony, aki reggelente nehéz kosarakban gyümölcsöt cipel a debreceni piacra, hogy férjének nyugdíját né hány forinttal pótolja. Csak a szomszédai és az ismerősei tudják, hogy nem minden napi ember. Az elmúlt ötven év alatt sem oklevelet, sem kitüntetést nem kapott, de még jó szóval sem emlékeztek meg róla! Pedig falujában annak az ötven évnek pénzben, kitüntetésben ki nem fejezhető, felbecsülhetetlen értéket, tartalmat adott…

(Megjelent a Hajdú-bihari Napló 1981. július 15-i számának 5. lapján.)