Józsa története

Debreceni szállásföldek Szentgyörgyön (1703-1742)

A XVIII század elején a mai Józsa területe még teljesen lakatlan volt, a másfél százados török pusztítás után még a Debrecenbe vezető út melletti csárdák (Rózsás, Csillagos, Lebuj) sem épültek fel. A területet a két szomszédos város polgárai bérelték hol zálogjogon, hol haszonbérletben. A debreceniek már 1578-ban bérbe vettek néhány teleknyi földterületet Várday Miklóstól, majd a Várday család kihalása (1630) után a Várdayak után öröklő családoktól (Nyáry, Jósa, Melith, Esterházy) szerezték meg rövidebb-hosszabb időre a zálogos részeket.

Az 1700-as évek elején Szentgyörgy déli negyede Jósa István tulajdona volt. A Jósa-részt Debrecen, az északi (Esterházy-Melith) részt pedig Böszörmény bérelte. 1706-ig Debrecen város évi 500 magyar forint zálogdíjat fizetett Jósa Istvánnak. Egy, az említett év október 2-án kelt elismervény arról szól, hogy a Debrecen városánál “zálogban levő Szentgyörgyi birtokrészért eső 500 magyar forint zálogos összeget Maróthi György és Sárosi István debreceni küldöttek a földbirtokos kezébe lefizették”. 1728 elején Jósa István levelet küld Csanádi János debreceni erdőfelügyelőhöz, amelyben felszólítja, hogy “ha a városnak szüksége van az ő földjére, akkor annak haszonbéréért erről az évről küldje meg az 50 forintot”. Hogy miért az erdő felügyelőnek írt Jósa István, és miért csak 50 forintot kért haszonbérletbe? Talán azért, mert a mai Erdőhát, Monostorerdő és Zsindely utcák helyén akkor még erdő állt, s Debrecen város ezt az erdőséget is bérelte.

Böszörmény nagyon szűkében lehetett a pénznek, mert 1703-ban Kis- és Nagyszentgyörgy pusztát 2016 forintért alzálogba adta Debrecen városnak. Az új szerzeményt Debrecen előbb legelőként hasznosította, majd 1723 májusában kiosztotta hat debreceni utca polgárai között szántásra-vetésre. Hét dűlőt alakítottak ki, a dűlők észak-déli irányúak voltak, a Csegei-halom felől vezettek a mai Oncsa felé. Egy-egy dűlő szélessége 17 lépés volt. A Hatvan utcai bérlőknek általában egy-egy nyilas föld jutott, a Péterfia, Varga, Cegléd és Csapó utcaiaknak pedig 2-3 nyilas. A tehetősebb Piac utcaiak közül Tikos Jánosné fiaival 16 nyilast, Dómján István úr szintén 16 nyilast kapott. A zeleméri Nagy völgyre menő Zugot (ma Bogaras, új temető, Klastrom-part) pótlásra szánták. Ebből Komáromi György úr 40, Bárányi Mihály úr 20, Lévai István úr 6 és Pósalaki János úr 3 nyilast kapott.
A bérlők a bérelt földterületen ideiglenes szállásokat, karámokat emeltek. Ha 1742-ben Böszörmény városa nem köve telte volna vissza Debrecentől Szentgyörgyöt, akkor az új település a mostanitól északra, Zelemér határán alakult volna ki, és a neve sem Józsa lett volna. Böszörmény azonban kérte, hogy “azon debreceni polgárok, kik az említett birtokról még épületeiket vagy ahhoz tartozó vagyonaikat el nem szállították, mielőbb igyekezzenek azt végrehajtani”.

A déli, Jósa-féle részt negyedszázaddal később kezdték szőlőnek kiosztani miután tulajdonosa, Németi Antalné Erős Katalin 1769-ben örökségét Debrecentől visszaváltotta. A korábbi bérlők közül többen most is földet igényeltek, a Hatvan utcából pl. Radics György és talán Arany Sámuel, a Cegléd utcából Nagy György, a Varga utcából Kállai János és mások. Pontosabb adatokat egyelőre nem tudunk, mert az 1769. évi névjegyzéket a levéltárakban nem találtuk meg.