Józsa története

A történeti kutatások szerint Zelemér falu már közvetlenül a magyar honfoglalás után, tehát a X. században létezett.
Birtokosa az 1100-as évek elejétől az a svábföldi Gutkeled nemből származó nemes család volt, amely Zelemér faluról Zelemérynek nevezte magát. Sajnos, az írásos emlékekben meglehetősen későn bukkan fel mind a település elnevezése, mind a Zeleméry család tagjainak a neve.

Elfoglalták a földbirtokokat

Az első perirat abból az időből származik, amikor a Tócó forrás vidékétől keletre, egy nagy kun halom (halomsír) tetején éppen befejezték a - romjaiban még ma is látható - késő gótikus stílusú templom építését. A latin nyelvű okiratot a nagyváradi káptalan állította ki 1323-ban Fülöp nádor részére: jelentették neki, hogy egy bizonyos földbirtok elfoglalása miatt Zeleméry Mihály három fiát, Jánost, Mihályt és Tamást Váradra idézték.
Ki ellen pereskedett a három Zeleméry örökös? A Zelemérrel dél felől határos Mihálylaka (Myhalloka, ma Alsójózsa) birtokot, vagyis a Kisvárdán élő Várday Pelbárt nemes úr szántó földjeit és erdejét szerették volna megszerezni.
A vitatott birtokot egy 1234-ben kelt oklevél józsa prédiuma-ként említette, s a prédium (majorság, mezőgazdaság termelő üzem) mellett az idő tájt a Klastrom-parton már ott állt Szent György vértanú kőtemploma. A tatárjárás során elpusztult Józsa prédium 1270-1280 körül szerveződött újjá, s e földesura és újjászervezője az a Várday Mihály lehetett, akinek kiskerti kúriájáról (udvarház, lak) a birtokot Mihálylakának nevezték el.
1285-ben Debreceni Rofoin ispán, Macs falu új földesura is igényt formál Mihálylakára, és IV. László királlyal ki is állíttatott magának egy adománylevelet, a birtok azonban mégsem - lett a övé.

Az ítélet

Mihálylaka jövedelmező birtoknak számított: volt nagy erdeje, vízimalmot működtető folyó vize, halastava, termékeny szán tóföldje, a Tócó völgyében pedig kövér füvű legelője, rétje. Ráadásul két országút is áthaladt rajta: a Tokaji (másképpen Telek) út és Böszörményi út! Különösen fontos volt a Tokaj felé vezető kereskedelmi út, ez volt Zelemér főútja is. A templom és Tócó között vezetett Böszörmény, Tokaj, Kassa és Eperjes felé. Ez volt a Debreceniek tulajdonába került Hosszúmacs íalu főutcája is. Az út a macsi Szent Mihály-templom közelében haladt el Debrecen, Nagyvárad, Arad és Temesvár felé.
A Várdayak régibb, hitelesebb birtokleveleket őriztek. S miután Miklós alnádor áttanulmányozta őket, 1324-ben két döntő fontosságú határozatot hozott Mihálylaka ügyében. Az egyikben a Zeleméry János, Mihály és Tamás részére korábban kiállított birtok leveleket érvénytelenítette, a másikban meg Debreceni Rofoin örökösét, Jakabot marasztalta el a Várdayak ellen folytatott perben. Mihálylaka így a Várdayak tulajdonában maradt.
A Várdayak beiktatási ceremóniájára - a per lezárását és a bírósági határozat érvényességét igazolandó - 1325-ben került sor. A Zeleméryek első nyilvános szereplése, mint láttuk, lényegében sikertelen volt. Mégsem volt hiábavaló, mert a 670 éves periratok megőrizték számunkra a Zeleméry család néhány akkori tagjának a nevét, így a családfá ukat vissza tudjuk vezetni a XIII. század végéig. S közben egy kicsit bepillanthattunk pereskedésekkel színesített, mozgalmas életükbe is.A Zelemértől délre fekvő Mihálylaka (ma Alsójózsa) birtok megszerzéséért folytatott pereskedést (1323-25) megelőzően a Zeleméryek neve már előfordul oklevélben. A Gutkeledek 1310. évi nagy osztozkodásakor ugyan is a többi rokon családhoz hasonlóan a Zeleméryek is megkapták az őket illető birtokrészeket. Az ősi föld, Zelemér, amely akkor már több mint kétszáz éve (a XI-XII. század fordulója óta) a család osztatlan tulajdona volt, továbbra is az övék maradt. A Nyírségben azonban további földbirtokokhoz jutottak.

Az új szerzemények

A Nyírbátortól délnyugatra fekvő Gelse (1310: Geelse) erdőspuszta és falu a XIV. század elején Bátori Bereck és rokonai kezén volt. 1310-ben Bereck és társai átengedik a birtokot Zeleméry Mihály ispánnak és rokonainak. A Zeleméryek Gelsével együtt meg kapják a településtől keletre fekvő Szalmád (1310: Zolmad) falut és a Szalmád déli szomszédságában elterülő Újlak (Wylok) falut is. Az utóbbi két elpusztásodott település idővel beolvadt Nyírgelse határába, de a nevüket a legutóbbi időkig megőrizték. 1967: Szalmadpuszta, 1860: Újlak. A Nánás melletti Tedej (1310: Tegey) is egész birtokként lett a Zeleméry családé.
1310-ben részbirtokot is szereztek a Zeleméryek. Bátori Bereck és rokona, Lőrinc, illetve Zeleméry Mihály fele-fele arányban osztozott még a Nyíregyháza és Új fehértó között elterülő Szilas (1310: Zylos) falu földjén. A pusztává vált település Új fehértó határába olvadt be.

Új templom épül Zeleméren

Hajdúböszörmény mai területén az 1241. évi tatárjárás előtt kilenc állandó faluhelyként azonosított település volt: Bagota, Böszörmény, Hetven, Pród, Salamon, Süldős, Szil, Vid és Zelemér.
E falvak “XIII. századi életét korai okleveles anyag hiányában még nagy vonalakban sem tudjuk rekonstruálni - írja Módy György történész -, hiszen a teljesértékű temető-, templom- és település feltárások hiányoznak. Temploma feltehetően mindegyiknek volt már a tatárjárás előtt; tehát egyházas helyek voltak.” Az volt bizonyára Zelemér is.
A romjaiban ma is látható nagyméretű templomot a legkorábbra datálva is az 1300-as évek elején (1314-1320 között?) emelték, annak a korábbi kisebb templomnak a helyén, amely feltehetően 1241-42-ben pusztult el. Az új templom késő gótikus stílusban épült, de alig 300 évig állt. (Pusztulása - Zelemér falu hanyatlásával egy időben - az 1594. évi krími tatár támadással kezdődött, és több évtizeden át tartott. Nyakas Miklós történész kutatásai szerint Zeleméren még 1608-ban is lakott hat jobbágy család, tehát a falu nem volt teljesen lakatlan.)

A Salamoni határper

Zelemértől északra, a nyírségi erdőktől körülvéve kisebb település húzódott meg, Salamon falu. 1332-ben ennek egyik birtokosa Csele fia Sándor perbe keveredett Zeleméry Mihállyal a határok kijelölése miatt. A határperről egy egri káptalani jelentés szól, mely az Országos Levéltárban található.
Zeleméry Mihály szertartásos esküvel védte meg Zelemér falunak Salamon felőli határát. A határjárás (az érvényes határok helyszíni igazolása) a Debrecenből Tokaj felé vezető Nagy út mellett (iuxta quadam publicam viam) emelkedő Nagy-halomnál (Széchenyi-halom) kezdődött és kelet felé haladván szántóföldek között és erdőszélen ment tovább. Az 1332-ben megállapított határokat Zeleméry Mihály unokái (László, János, Mihály és Péter) magukra nézve kötelezőknek ismerik el.
A zeleméri templom papja 1332-37 között hat garas pápai tizedet fizetett.
A 14. század elejétől a zeleméry család tagjai már megyei közjogi méltóságot is viseltek. Mihálynak a fia Mihály 1333-ban Szabolcs megye alispánja volt: május 29-én Nyakas Miklós mácsikszegi és Lengyel János kiskércsedi nemesek birtokcseréjének az ügyében intézkedett.
Korabeli oklevelek említik, hogy a Zeleméryek ősi birtokukat, a Sopron megyei Kőhídpordány egyharmad részét megtartották, a másik kétharmad rész a közeli rokonok (Báthoryak és Szakolyi-ak) kezén volt. Zeleméry János zálogban bírta Püspökladány és Bajom egy részét is, de a fiától, Pétertől a tulajdonosok a birtokot visszaváltották. Ugyanerről a Péterről jegyezték fel, hogy 1342-ben tanúként jelent meg a háromezer tanút felvonultató csanálosi perben.
Zelemér az idő tájt már nagy település volt, a lelkésze 1338-ban 18 garas pápai tizedet fizetett. Péter nevű plébánosa esperes lett, és János borsodi főesperes utasítására Miklós kallói papot arra kötelezte, hogy Peres Péter telepesnek kártérítés címén 4 márkát fizessen. Péter zeleméri esperes ugyanabban az évben jelentette egyházi felettesének, hogy parancsára a nagykállói, tótkállói és nagysemjéni telepeseket egyházi átok alá vetette.

Tengeren túl

Az 1340-es években a Zeleméryek sokat pereskedtek rakamazi rokonukkal, Póccsal. Ebben a birtokperben két Zeleméry család is részt vett: Zeleméry János fiai, László, Mihály, János és Péter, illetve Mihály fia Mihály. Érdekes adatra derül fény az egyébként szokványos, érdektelen per kapcsán. Az 1348. évi júniusi pert el kellett halasztani, mert Zeleméry László tengeren túl, azaz Itáliában volt. I. Nagy Lajos király 1347. november 11-én indult Visegrádról nápolyi hadjáratára, és Zeleméry László ebben a hadban szolgált. A király 1348 májusának végén érkezett haza. Mivel Zeleméry László júniusban még “tengeren túl” volt, bizonyos, hogy a magyar királyi csapatok által megszállt erődben maradt. Nem tudjuk, hogy haza tért-e. 1351-ben már azt írták róla, hogy nem él. Itthon közben tovább folyt az ellenségeskedés a rokonság tagjai között. Rakamazi László fiai, János és István, akik az egri iskola növendékei voltak, megsebesítették Lengyel János nagysemjéni nemes János nevű jobbágyát. 1348-ban, a Szent Márton napja utáni nyolcadik napon “a zeleméri temetőben a helybeli plébános és Péter böszörményi pap előtt kellett bizonyítaniuk, hogy a jobbágyot önvédelemből sebesítették meg, és nem követtek el semmiféle jogtalanságot’. Hogy miért a temetőben igazolták a tettüket? Miért nem a templomban? Talán mert a romjaiban ma is látható templom 1348-ban még nemigen volt meg?

A gelsei birtokper

Rakamazi Pócs birtokpere, amelyet a rokonai (Zeleméryek, Szakolyiak, Szalmadyak, Encsencsyek stb.) ellen folytatott, 1352-ben Pócs számára kedvező fordulatot vett. Miklós nádor, a kunok bírája neki adott igazat és megengedte, hogy rokonaitól, továbbá Báthory Bereck utódaitól az őt megillető birtokrészt elvegye.
Másfél évtized múlva (1367-ben), miután az egyik alperes: az egyházasgelsei Jánosnak az özvegye elhunyt, a gelsei birtok miatt az alperesek között keletkezett viszály. Zeleméry Péter és Szalmady András közösen indították pert Szakolyi György és társai ellen, mert nevezett személyek “meghallván rokonuk, János özvegyének halálhírét, a megboldogult egyházasgelsei birtokának két részét elfoglalták, jóllehet az a Zeleméryeket és társaikat illette volna”. A pert azonban elhalasztották, mert Szakolyi László, az egyik alperes “a királyi haddal Brünnbe készült elvonulni”. A per végül a Zeleméryek és Szalmadyak javára dőlt el. 1372-ben a váradi káptalan előtt Zeleméry Pétert és Szalmady András fiát Egyházasgelse birtok “keleti kétharmad részének és északi kétharmad részének a felébe a nádor ítélete alapján” beiktatták.

Birtokfoglalás Szentgyörgyön

A Zeleméryek továbbra sem mondtak le a falujukkal szomszédos Szentgyörgy bizonyos részeinek az elfoglalásáról. Sza bolcs vármegye alispánja 1394-ben vizsgálta ki Várday Zsigmond panaszát, melyet a felperes Várday úr Zeleméry László és Mihály szentgyörgyi birtokfoglalása miatt nyújtott be.
Az idő tájt újra fontos egyházi ügyben intézkedett a zeleméri plébános, Balázs. Miklós hadházi plébánossal Hadházról jelentették János hevesi főesperesnek és egri vikáriusnak: “midőn a Moch (Macs, Hosszúmacs) nevű falu bíróját és másokat a Tócón innen Hadházra idézték, ők a megjelenést (Debreceni) Sandrin özvegyének, a falu földesúrnőjének a tanácsára megtagadták.” Sandrin özvegye Szentgyörgy földesuraival, a Várdayakkal pereskedett évtizedeken át a macs-várföldi jobbágyok egyházi hovatartozásának ügyében.
Valamikor az 1400-as évek elején a Zeleméryek 200 forintért zálogba vették Szentgyörgyöt Várday Domokos fiaitól, s a visszaváltás miatt újra hosszú perlekedés kezdődött a két család között.
A 14-15. század fordulóján a zeleméri uradalom tekintélyes földterülettel rendelkezett. 1413-ban hozzá tartozott az 1394-ből már ismert Szilegyház, Csegetelke, Etelaka, Füzes, Maladon és Tegye prédium, melyek a településtől nyugatra, Böszörmény és Újváros között terültek el. Szilegyház (a tatárjárás előtt Szil néven említik) korábban önálló, templomos falu volt.
A Zelemérrel szomszédos Szentgyörgy zálogba vétele meglehetősen sok bonyodalmat okozott a Várday és a Zeleméry család között. Egy 1406. évi oklevél arról tudósít, hogy a Várdayakat tartozásuk megfizetésére kötelezték: öt új aranyforintot és egy arany gyűrűt kellett átadniuk Zeleméry Mihálynak. A kor szemléletére, a jobbágy falvak kiszolgáltatottságára jellemző az ítélet kiegészítése: ha a Várdayak a tartozásukat nem adnák meg, Zeleméry Mihály a szentgyörgyi jobbágyokon is behajthatja azt. 1411-ben a zálogszerződés lejárt, augusztus 3-án a leleszi konvent előtt Várday fiai 150 forintért visszaváltották Szentgyörgyöt Zeleméry Lászlótól.
A viszálykodás azonban a zálogvisszaváltás után sem szűnt meg, mivel a Zeleméryek a Várdayak rovására szerették volna megváltoztatni a zeleméri szentgyörgyi határt. Az 1410-es években Zeleméry László és Mihály mesterek hosszasan pereskedtek a Várdayakkal a szentgyörgyi és mihálylaki határ miatt. Zeleméry László, aki már végleg magáénak tekintette a Várday-aktól elorozott földet, 1414-ben -valahol a mai szentgyörgyi állomás környékén - földesúri ház (majorság) építésébe kezdett. Várday Mihálynak a leleszi konvent előtt kellett eltiltania betolakodó szomszédját a földesúri ház építésétől és az új jobbágytelkek kialakításától.

Határviták, birtokperek

Az 1400-as évek elején a Geszterédy családnak is volt bizonyos részbirtoka Zeleméren. 1414-ben azonban Zsigmond király - miután Geszterédy Lénárd, János és Mihály hűtlenné váltak hozzá - elkobozta tőlük a birtok részt és Parlaghy Kun János, László és Simon nemes uraknak adományozta. Ugyanazon év októberétől újra hallunk a zeleméri plébánosról, Balázsról: János hevesi főesperes őt és monostori, illetve nagykállói társát, Benedeket küldte ki, hogy tartsanak vizsgálatot abban az ügyben, mely szerint a Hosszúmacson birtokos Debreceni László és Sandrin özvegyei tényleg jogtalanul vonják-e meg hosszúmacsi jobbágyaik papi adózását a szentgyörgyi egyháztól? November elsején kelt a válasz, a “jelentés”: Benedek és Balázs (akik egy személyben plébánosok, szónokok és káplánok voltak) nem tudták teljesíteni a vizsgálatot, mert Debreceni Sandrin özvegye megfenyegette őket. Az özvegyet ezért megidézték János hevesi főesperes és egri vikárius elé, ám nem jelent meg. A főesperes nem tehetett mást, december 7-én Várday Mihály és Pelbárt, valamint a hosszúmacsi Debreceni Sandrin özvegyének perét elhalasztotta.1415-ben Várday Domokos fiai kérésére a leleszi konvent megjá ratta a zeleméri- szentgyörgyi határt, szerette volna a határjeleket (földhányásokat, árkokat) meg újíttatni, Zeleméry László azonban ezt megakadályozta. Nem csak ő volt ellene a határjelek megújításának, hanem a veje, Genewi László deák (Literati Lász ló) is, akit ellenmondásának igazolása végett apósával együtt a királyi kúriára idéztek. Ott azonban a kitűzött határnapon nem jelentek meg, ezért a király felkérte a leleszi konventet a másodszori megidéztetésre. 1416-ban a távolmaradás miatt a király Zeleméry Lászlót megbírságolta, és régi határlevelei bemutatására kötelezte őt és Mihály nevű fivérét is.

Családi torzsalkodások

A Zeleméry családon belül nem volt háborítatlan a béke. 1416-ban Zeleméry Lászlót, a debreceni sókamara igazgatóját a testvére, Mihály eltiltotta zeleméri részbirtokának használatától. Érdekes fejlemény a Várdayak és Zeleméryek közötti határviszályban, hogy 1417-ben már csak Mihály pereskedik, pedig éppen az ő birtokrésze nem volt határos a Várdayak szentgyörgyi földjével. Egy másik oklevélből fény derül arra is, hogy a bezerédi Kántor családnak is volt részbirtoka Zeleméren. 1417. szeptember 16-án Kántor Mihály fiai (Dávid, Domokos és János) a leleszi konvent előtt megnyugtatták Bacskay Miklós fiait a leánynegyed kiadása ügyében, mely őket Zelemér, Monostor, Ladány, Hímes stb. jószágokból megilleti.
Zeleméry László királyi sókamarai igazgatónak két gyermekéről tudunk: Antalról és Annáról. Annának lehetett a férje Genewi Literati László alkamarás, akinek apósa Zeleméren részbirtokot adományozott; 1420-ban, a birtok átadásakor érte őket Csaholyi László és Telegdy Frank támadása. Literati ekéje elől elraboltak négy ökröt, Zeleméry Lászlót pedig kivont karddal a házáig kergették. A Zeleméry családnak ez az ága Annával kihalt, a következő nemzedékek mind Mihály leszármazottai.
Az 1400-as évek elején a Zeleméry család tagjai között tovább folyt a birtokper. Ma elég nehéz eligazodnunk a nevek és a tények között, mert Mihály idősebbik fiát, illetve a bátyját (a királyi sókamara igazgatóját) is Lászlónak nevezték. Ez utóbbi (II. László) halála után egyébként Mihály fia (III. László) viselte a Kamarás (Zeleméry Kamarás László) nevet. 1423-ban Zeleméry Lászlót, a sókamara igazgatóját, aki örökös nélkül maradt, a rokonai bepanaszolták, mert zeleméri, csegetelki, etelakai, maládoni, füzesi és szilegyházi zálogos rész birtokaikat nem adta vissza nekik és a rájuk vonatkozó okleveleket eltüntette. Hat évvel később a nagyváradi káptalan Zeleméry Kamarás Lászlót (Ladislaum Camerarium de Zelemer) Szakolyi György fia János ellen idézte perbe adonyi birtoka ügyében.
Zelemért és Szilegyházat az 1400-as évek közepén a Zeleméry Kamarás és a Zeleméryből elágazó Parlaghy és Derzsy családok birtokolták. Hímes (a mai Balmazújváros előzménye) kedvező fekvésénél, s a mezőgazdálkodásra és legeltetésre egyaránt alkalmas voltánál fogva nagy vonzerőt gyakorolt a birtokos földes urakra a 15. század közepén is. Egy 1451. évi oklevél azt bizonyítja, hogy Hímes birtokában a Zeleméryek is részesek a Thegzes, Bacskay és Várday családok mellett. (A szintén terjesz kedő Várdayak már korábban megszerezték Monostor részbirtokát és állandóan pereskedtek Hosszúmacs miatt is.) 1451-ben a Zeleméryek 30 arany forintért és 200 darab juhért zálogba adták hímesi birtokrészüket a Várday-aknak.

MÁTYÁS KIRÁLY BEAVATKOZIK

1456-ban Zeleméry Miklósról -akit egyébként nem tudunk elhelyezni a családfán - az jegyezték fel, hogy nyitrai püspök volt, Zeleméry Balázs pedig váradi kanonok. Balázs és IV. László (Kamarás Lászlónak a fia) 1460 áprilisában panaszt tettek Mátyás király előtt Derzsy Balázs nevű rokonuk ellen, aki a birtokukat “ostrommal bevette , Zelemery László feleségét, Apollóniát es a gyermekeit “rútul szidalmazta”, s
mintegy 2000 arany forintra menő kárt okozott. A panaszosok gyorsan megtorolták a rajtuk esett sérelmet! Egy hónappal később Mátyás király már Derzsy Péter és Derzsy Balázs beadvanyának kivizsgálására adott parancsot a leleszi konventnek, Zeleméry László és a felesége, Apollónia ugyanis Derzsyek Kozma Bálint nevű jobbagyát elfogták es kegyetlenül megverették, továbbá Zelemér helység határában “több darab földjüket erőszakosan elfoglalták. Ennek ellenére a Derzsyek egyik ága később is Zeleméren lakott {1471-ben pl birtokbeiktatásnál szerepelt Zelemery Derzsy Péter, 1492-benn a Derzsyek Zelemeren és tartozékain is birtokosok voltak.)
1478 újabb erőszakos birtokfoglalás éve. Ez alkalommal testvérek között folyt a birtokháborítás, amelyben ismét Mátyás királynak kellett intézkednie A király megparancsolta a leleszi konventnek, hogy Zeleméry Kamarás Benedek panaszára tartson vizsgálatot abban az ügyben, mely szerint Zeleméry Mihály panaszt tevő Benedeknek Tedej, Monostoros-Abrány , Benk, Egyházas-Gelse és Encsencs nevű birtokai fele részét - bár ezeket bizonyos ingadozás után Benedek neki átadta - „az átadás után hatalmasul visszafoglalta és elfoglalva tartja”

A testvérháború folytatódik

Tíz évvel később a húgával, Mártával (Parlaghy Antal feleségével) pereskedett Mihály: nem akarta kiadni a húgának járó birtokrészt. 1488. szeptember 15-ei leiratában Mátyás király utasította a leleszi konventet, hogy Zeleméry Mihályt, aki a nőtestvérének és rokonainak zeleméri birtokából a fele részt kiadni nem akarja, idézze meg! Egy hónapon belül már intézkedtek is Zeleméry Mihályt Szabolcs megye törvényszéke elé idézték. Ő azonban a birtokrész kiadását megtagadta.
Aztán fordult a kocka! 1489 júliusában már neki kellet Megjelentenie a húgát és rokonait, mert az ő Sziltelek nevű pusztájának nagy részét felszántottak és bevetették, a rétjét lekaszálták, továbbá Füzes, Maládon és Etelka nevű pusztaira vonatkozó oklevelei, nem akarták neki visszaadni. Azt azonban nem említett panaszában, hogy ő, Zeleméry Mihály húgának majorosát “földjének szántásából kiverte. Emiatt 1489 júniusában a húga perelte be Orbán egri püspöknek és királyi kincstárnoknak. A leleszi konvent még ugyanazon a nyáron kivizsgálta Zeleméry Mihály panaszát.

A viszálykodásnak vége

1492-ben Báthory István országbírónak kellett beavatkoznia a testvérháborúba. Az országbíró utasította a leleszi konventet, hogy intse meg a zeleméri Derzsy testvéreket, mert Maghy Pál panasza szerint neki, „az unokatestvérüknek nem akarják kiadni az őt illető asszonyi, illetve leány részt több birtokuk, köztük Maládon, Szilegyház, Füzes és Etelaka birtokrészükből”
Zeleméry Mihály a húgán, Parlaghy Antalnén állt bosszút. Elfoglalt tőle egy jobbágytelket, egyik jobbágyát pedig megakadályozta abban, hogy az új háza építéséhez épületfát szállítson a zeleméri erdőből Mihály úr Mártának a birtokrészén lekaszáltatta a szénát és hazahordatta magának. Az ügyben már az új király, II. Jagelló Ulászló intézkedett: 1493. szeptember 6-án utasította a leleszi konventet, hogy a Zeleméry testvérek viszálykodását vizsgálja ki.

Corvin János földfoglalása

A Zeleméry család állandósult birtokviszályában kellemetlen fordulatot jelentett Mátyás királynak és az édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek a halála. A Zelemérrel szomszédos Böszörménynek, Újvárosnak és Debrecennek ugyanis új ura lett, Mátyás törvénytelen fia, Corvin János. Mindazokat a szabadalmakat megerősítette, amelyeket az elődei (többek között Újvárosnak) adtak. Elődeit mindenben követte, még az erőszakos földfoglalásokban is. Uradalmának három nagy települését (Debrecen, Újváros, Böszörmény) a Zeleméryek tartozékbirtokai és maga Zelemér birtok háromfelé „vágták”; elválasztották egymástól. Corvin János 1494-95 fordulóján ötvenhárom újvárosi jobbágyával “egyesítette” a debreceni uradalmat: Zeleméry Mihály Újvárossal és Böszörménnyel határos földjéből 2000 holdnyit (feltehetően a korábban Szilegyháznak, ill. Szilteleknek nevezett földet), valamint a távolabb eső Etelaka, Füzes és Maladon pusztákat is Újvároshoz csatolta. Az elfoglalt hatalmas területet hamarosan elzálogosította Kaniczházi Horváth Márknak.
A kétségbeesett Zeleméry Mihály a országbírótól, Vingárti Geréb Pétertől kért segítséget. Az országbíró utasította is a leleszi konventet, hogy vizsgálja ki az esetet és igyekezzék az ügyet békésen megoldani. Ez azonban a felek makacssága miatt nem sikerült, hanem peres útra terelődött. Ám Zeleméry Mihály szempontjából így sem vezetett eredmény re: a Zelemér, Újváros és Böszörmény között fekvő tartozék-birtokokat mind elveszítette. Ezek a határrészek immár fél évezrede Balmazújvároshoz tartoznak.

Zelemér újrafelosztása

1496 őszén - Zeleméry Mihály felperes kérésére - megtörtént a “maradék” Zelemér birtok újra felosztása. A leleszi konvent jelentette II. Ulászlónak, hogy az ő június 4-én kelt parancsára a “Zelemér helység felerészére vonatkozó ítéletet végrehajtotta olyan formában, hogy a birtok felét négy egyenlő részre osztva három részt adott Zeleméry Mihálynak (az övé volt a fel nem osztott birtokrész, a másik “fél” is!), egy részt a Derzsy atyafiaknak adott, a “Bakucz” nevű erdőt kétfelé osztotta Zeleméry Mihály és Zeleméry Kamarás László fia között, végül hasonlóképpen osztotta meg a Derzsy atyafiak birtokában levő erdőket is.”

Boda első említése : 1496

A leleszi konvent jelentésében, egy határjárás leírásában találkozunk legelőször a Boda névvel: “Abinde eundo ad rubeta Bodagyakra, Nyaras, Nagherdew alio nomie Agherdew dicta” (Innen tovább haladtunk a Bodagyakra nevű bozótos, majd a Nyáras és Nagyerdő, másik nevén Ágerdő felé). Az okirat szerint tehát az a terület, ahol napjainkban Bodaszőlő település található, ötszáz évvel ezelőtt bokrokkal, cserjékkel, bozótokkal sűrűn benőtt erdőrész, “gyakor” volt. (Lásd a Zelemér és Boda című fejezetet.)

Új birtokosok

Egyik történészünk (Csánki Dezső, 1890) arról ír, hogy “Zelemér 1498-ban már puszta gyanánt fordul elő, vagy ily nevű puszta is létezett.” Természetes, hogy nem volt puszta, hiszen száz évvel később is lakott volt. 1498-ban újabb birtokosok jelentek meg Zeleméren. II. Ulászló király november 3-án kelt levelében utasította a leleszi konventet, hogy Zelemér pusztába és birtokba (továbbá a Z elemérrel határos Monostor, Szentpáltelke Bihar megyei, ül. két Zemplén és nyolc Szabolcs megyei birtokba és pusztába) királyi új adományként iktassa be Bacskay Miklós egri prépostot, Anarcsy Thegzes Lászlót, Istvánt, Györgyöt, az Anarcsy Thegzes Tamás fiától, Dénestől származott Antalt, Anarcsy Thegzes Jánost, Bacskay Zsigmond fiát: Mátyást, Bacskay Menyhért fiát: Miklóst és Bacskay Lőrinc fiát: Ferencet.
A beiktatás nem ment simán. Feltehetően nem elsősorban Zelemér, hanem valamelyik nyírségi birtok miatt; Tarkányi István (Bacskay István leányának, Margitnak a férje) a felesége és Kaponyás Mihály két fiának Istvánnak és Györgynek) a nevében a beiktatásnak ellentmondott.

Pereskedés Corvin Jánossal

Az Újvároshoz csatolt Szilegyház, Etelaka, Füzes és Maládon puszták miatt pereskedésre került sor Zeleméry János és Corvin János herceg között. Zeleméry János 1499-hen az országbíró elé vitte a panaszát, mely szerint több mint négy évvel korábban Corvin János a debreceni uradalmat a zeleméri határ rovására nagyobbította meg: “Halmazra, más néven Újvárosra való jobbágyaival az ő zeleméri birtokához tartozó és Újvárossal határos szántóföldjeit és kaszálóit elfoglaltatta Etelaka, Füzes és Maládon prédiumokkal együtt.” Mivel Új város 1495 óta Horváth Márk és felesége kezén volt, az ő kezükre jutott a Zeleméryek birtokából elrabolt rész is. A leleszi konvent 1499. április 19-én jelentette Geréb Péter országbírónak, hogy február 29-én, Budán kelt parancsára Zeleméry Jánosnak “Corvin János és Szennyessy György ellen erőszakos birtokfoglalások miatt emelt” - panasza ügyében az idézést és a vizsgálatot megtartotta.
A Szennyessyek úgy keveredtek az ügybe, hogy Zeleméry Mihály Gelse nevű nyírségi birtokának a felét elzálogosította Szennyessy Tamásnak, Szennyessy György azonban a birtok el nem zálogosított feléből, a legelőről törvénytelenül elhajtott magának 25 sertést.

Újabb zálogszerződés és törvénytelen halászás

Zeleméri Derzsy István özvegye, pénzszűkében lévén, 1502-ben 200 forintért és 12 dénárért elzálogosította Perényi Gábornak valamennyi Szabolcs megyei birtokrészét, közöttük Zelemért is. Ezzel a Zelemér körüli birtokperekbe újabb család, “újabb tényező” lépett be.
Nem jutott nyugvópontra a gyűlölködés a Parlaghy családdal sem. A Parlaghyaknak szép nagy halastavuk volt a pallagi Halas hegy és a sámsoni Diósvár-hegy között (1835: Nagy- és Kis halastó). Ezt a halas-tavat Zeleméry Mihály 1502-ben erőszakosan lehalásztatta. Geréb Péter nádor ezennel is a leleszi konventtel vizsgáltatta ki Parlaghy Albertnek a halastó üggyel kapcsolatos panaszát.
A következő évben Zeleméry Kamarás János fogalmazott meg hivatalos tiltó levelet: a saját és három testvérének (Mátyás, Anna, Borbála) nevében mindenkit eltiltott Gelse, Adony, Tedej és Büd Szabolcs megyei és Encsencs Szatmár megyei birtokukra királyi adománykéréstől. Ugyanakkor eltiltotta rokonát, Zeleméry Mihályt is zeleméri részbirtokuk megvásárlásától.

A végrendelet

Az örökké elégedetlen, minden rokonával pereskedő, zsémbes Zeleméry Mihály halálának közeledtét érezvén végrendeletet írt. Fel sem merült benne a gondolat, hogy tekintélyes vagyonát a testvéreire vagy azok gyermekeire hagyja. Sőt, megragadta az alkalmat, hogy még egy utolsó arculcsapást adjon nekik: 1513-ban zeleméri birtokát a kápolnai pálos kolostornak adományozta!
A kolostor csak 1526 körülig birtokolt Zeleméren, 1566-ban végleg feloszlott.

ZELEMÉR DEBRECENI TARTOZÉK

A Zeleméry Mihály-féle részbirtoknak Ártándy Balázs volt a tiszttartója. Szapolyai János, nem sokkal királlyá választása után, Ártándy Balázsnak és a fivérének adományozta a zeleméri részuradalmat. 1531-ben azonban az Ártándy testvéreket - nem bizonyított hűtlenségük miatt - fej- és vagyonvesztésre ítélték. A zeleméri bírtok az elkobzáskor került a debreceni uradalomhoz. -(Egy 1531. évre tehető számadás Zelemért debreceni tartozékként említi.) Ártándy özvegye és az árvák 1531 februárjának végén kegyelmet kaptak; a zeleméri részbirtokot is visszanyerték, a kivégzetteket azonban nem lehetett feltámasztani. (Az 1540-50-es években Zeleméren az ősi Zeleméry, Parlaghy és Derzsy családok a birtokosok.)

BEHÓDÓLÁS ÉS ADÓZÁS A TÖRÖKNEK

Zelemér 1555-ben került török fennhatóság alá. Az ezt megelőző évekből több adólajstromot ismerünk a faluból. Szabolcs megye 1543. évi összeírása szerint Zeleméren 20 adózó porta volt. Sokkal több adattal szolgál az 1549. évi dikajegyzék, amely már a különböző okokból adómentes lakosokat is felsorolja. Az említett évben Zeleméren 40 adófizető portát írtak össze. Ebből 25 özvegy Parlaghy Lászlónéé (Parlaghy Antal és Zeleméry Márta fiának az özvegyéé), 4 porta a Derzsy családé, 6 a Dobó Annáé (özvegy Zeleméry Kamarás Jánosnéé, Dobó István egri várkapitány testvéréé), 4 Kamarás Miklósé, 1 pedig Zeleméry Lászlóé.
Az összeírásból azt is megtudjuk, hogy Parlaghy Lászlóné 26 portájából 8 portán rácok (szerbek) laktak. Összeírtak négy bírót, 47 szegényt, 9 szolgát és napszámost, 4 új és 10 üresen hagyott házat. (Az utóbbiak feltehetően a Délvidékről menekült rácok házai voltak.) Zoltai Lajos adatai szerint 1553-ban a rácok Zelemérről ‘Valamennyien elfutottak”, Módy György szerint Zelemérnek “majdnem egész lakossága elmenekült…, az 1556-os dézsmajegyzékben azért szerepel olyan kevés háztartással.”

A „lókötő”

Érdekes adatot őrzött meg Zdeméry László egri várnagyról Debrecen város magistratusának 1556.éví jegyzőkönyve, Az április 21-i bejegyzés szerint” Posztó-metsző János “vasbilloggal jelzett” elveszett lovát Debrecenben nemes Zeleméry (de Zeleméry) Lászlónál. megtalálta, akitől Bajkodi Fábiánnal, Beregdi Imrével és Györggyel törvényesen visszaszerezte. Háborús idők! Arról nem szól a történet, hogyan került a ló nemes Zeleméry Lászlóhoz! Hol és ki kötötte el Posztómetsző János ‘vasbillogos” lovát?
Az adószedők 1556-ban Zelemér egyetlen földesuraként Zeleméry Lászlót tüntették fel.Az adófizetők száma 15 volt közütük nyolcan csak kereszténypénzt fizettek Balogh István számításai szerint 1556-ban “Zelemér 75 lelkes település volt. Az összeírás minden valószínűség szerint hiányos (ill. részleges), hiszen csak azt a 15 adózó portát tünteti fel, amely Dobó Annáé, két fiáé és a Derzsy családé volt 1549-ben. Hová lett a Parlaghy család 25 portája?

Derzsi Ferenc Debrecenbe költözik

Debrecen szabad kir. város magistratusának 1556-57, évi jegyzőkönyvének 657/5-ös számú bejegyzése a következőkről tudósít bennünket: „Derzsy Dersy) Ferenc Zelemérről (de Zelemér) felvétetett és besoroltatott ezen város polgárai közé és
így kijelentette előttünk a saját szavával és nyelvével hogy bármi, ami ezen város hasznára és szükségére tartozik, akár bármely adófizetés akár bármiféle szolgalat, ígérte, hogy kész lesz magára vállalni, ameddig a körünkben lesz, azokat minden kifogás nélkül megadja és a szolgálatokat teljesíti”

Verekedések

Az 1556/713/l-es bejegyzésből egy verekedésről értesülünk, amelynek során a Zeleméren lakó Szekeres Bálint fogát kiverték. A peres ügyben a debreceni Szakálnyíró Péternek kellett volna nyilatkoznia, a tárgyalást azonban elnapolták.
Egy másik peres ügyben pedig a nemrég Debrecenbe költözött Derzsy Ferenc már mint “ülnök” vett részt. A tárgyalásra az adott okot, hogy Bakó Gergely (nem debreceni lakos), Báthory György úrnak a familiárisa egy Tóth Antal nevű személyt “kegyetlen verésekkel megvert”, Bakó Gergely Derzsy Ferencék előtt ígérte, hogy feltétlenül megjelenik a debreceni tárgyaláson, ha beidézik.

Németek és törökök között

Miksa német császár és magyar király (1564-1576) és János Zsigmond erdélyi fejedelem (1560-1571) között a nagyváradi béke végrehajtásáért folyó harcokban a magyar uralkodó osztály megoszlott. Egyik része a németeket, a másik része a törököket pártolta (pl János Zsigmond), Megesett, hogy az egyik oldalról a másikra álltak. Ezek az átállások még jobban elmérgesítették a politikai helyzetet. A legtöbbet a nép szenvedett: a német zsoldosok kirabolták, a törökök válogatás nélkül ezerszámra vitték rabságba, szolgaságba. Az üldözötteknek, menekülőknek az erdő, a nádasok nyújtottak némi védelmet, vagy a szomszédos nagyobb városok, ha sikerült a körülzárt és felgyújtott falvakból elmenekülniük, és ha ezek a városok be fogadták a menekülőket.
1565-ben Zelemér is áldozata lett a török-német háborúskodásnak. Zeleméry Miklós, a falu földesura János Zsigmond pártjáról a németek mellé állt, seregét Schwendi Lázár táborába vezette. János Zsigmond szövetségese. Hasszán temesvári basa a magára hagyott falut kirabolta, felgyújtotta.

Zelemér lakói menekülnek

Az ellenség ellen alkalmi menedéket a falutól keletre elterülő nagy erdőség nyújtott a menekülőknek. Értéktárgyaik egy részét (pénzt, gyűrűt stb.) az erdőben rejtették el. Az 1970-es években tuskóásás során két ilyen rejtett „kincs” is előkerült a Rákóczikerttől keletre elterülő nagy homokdombon, a Rákóczi-alj nyugati partján. Elrejtőik valószínűleg soha nem tértek vissza Zelemérre.
Az első leletet a megtalálók szétosztották egymást között, csak annyit tudunk meg róla, hogy apró ezüst pénzek voltak.
A másik lelet nagy része bekerült a debreceni Déri Múzeumba: agy zöld mázas kis korsóban kb 1600 db ezüst dénárt , egy reneszánsz ízlésű , köves ezüst gyűrűt és egy ezüst ruhakapcsot találtak. A pénzeket 1460- és 1551 után rejthették el a zeleméri erdeőben. A törökök 1566-67 -ben nagy területeket szakítottak ki a Magyar Királyság testéből , a kortársak az elhajtott rabok számát nyolcvanezerre tették. Sok foglyot ejtettek a törököket támogató krimi tatárok is.

Hazatérés

A harci zaj elcsitultával az 1570-es években a lakosság egy része még visszatért Zelemérre és újraépítette a falut. A törököknek való behódolás (1555) utáni húsz évben azonban a falu lakosága kb. a negyedére csökkent. Az 1572. évi Szabolcs megyei portális és dézsmaösszeírások során Zeleméren 18 portát vettek fel 1576-ban a dika-jegyzékben Böszörmény 51, Zelemér pedig 11 portával szerepelt. 1588-ban az évi összeírás szerint Böszörményben, Zeleméren és Pródon csak magyar nyelvű jobbágyok éltek, az 1577-es és 1581-es tokaji urbáriumban említett “rasciani” (rácok, szerbek) családjainak már nyomuk sem volt.

Zeleméri porták maradványai

1951-ben a Csonka torony környékén, a vasútvonal mentén földmunkálatokat végeztek. A vasúti vágánytól keletre (kb. 4 méterre) egy középkori kemencének a téglaalapozását találták meg. A kemence valamelyik zeleméri házhoz tartozott. A kemence előtt egy sárból tapasztott, fészerszerű tető alatt álló építmény nyomait fedezték fel.
Egy évvel korábban a Telek halom közelében középkori leleteket találtak. A Szűcstanya mellett színes freskó töredékei és régi edénycserepek kerültek elő.
1955-ben és 1957-ben a templomdomb közelében középkori leletekre bukkantak. Ekkor el pusztították az egykori zeleméri temető jelentős részét is.
Előkerültek Zeleméren 13-15. századi sarkantyúk és 15-18. századi kerámiatöredékek. A Bodai-erdőben 14. századi rézgyűrűt találtak, a templomromtól délre pedig középkori ajtókulcsokat. Az egyik legérdekesebb leletre a volt szovjet laktanya közelében bukkantak: festett kerámiából készült középkori parfümös fiolákat vetett ki a földből az eke. (Ez utóbbiak az alsójózsai Harsányi János tulajdonában vannak.)

Közeledik a vég

”Vidékünkre a legnagyobb csapást - írja Módy György - a tizenöt éves háború alatt a törökök segédcsapataiként felvonult krími tatárok 1594. évi pusztítása jelentette.” Gázi Giráj tatár kán a török szultán parancsára 20-22 ezer katonát vonultatott fel a magyarországi hadszíntérre: a tatár sereg túlnyomó része íjjal, néhány köteg nyíllal és puszta karddal vonult hadba. A tüfenkdzsiknek (muskétás) nevezett elithadtest alig néhány száz főt számlált, de a szekbánoknak nevezett egy-két ezer fős hadtest is alig tudott tűzfegyverrel bánni.
Krími kán először 400 évvel ezelőtt, 1594-ben Gázi Giráj személyében járt Magyarországon Útjáról és az 1594. évi had járatról leveleiben részletesen be számolt isztambuli barátainak. Bender városánál kelt át csapataival a Dnyeszteren, majd a folyó mentén felfelé haladva Moldván és Lengyelországon keresztül egészen a forrásvidékig nyomult. Ott három részre osztotta a seregét. Egy csapat a Vereckei-hágón át vonult Magyarországra, a másik kettő pedig a lengyel-magyar határon vágott neki a Kárpátoknak.

A Kán verseket írt

Hegyi kalauzuk nem volt, egy öreg tatár vezette találomra az átkelést. Többször eltévedtek, míg végül a Nagy-Ág folyó völgyében szerencsésen eljutottak Huszt váráig. Innen szinte ellen állás nélkül folytatták az útjukat Szolnokig, az első török végvárig. Egyedül Báthory István és Balassi Ferenc (a költő Balassi Bálint fivére) ezer lovasból és kétszáz gyalogosból álló csapata vette fel az egyenlőtlen küzdelmet a tatárokkal Monostorpályi falunál. Míg a katonák (akik soha nem kaptak zsoldot) élelem és zsákmány után kutatva dúlták, fosztogatták a vidéket, a kán kedvenc időtöltésének, a verselésnek élt. Több évig tartó magyarországi tartózkodása során hosszú költemények, versben írt levelek születtek tollából, amelyek a török irodalom mai napig megbecsült alkotásai, és a tőrök iskolákban ugyanúgy tanítják őket, mint nálunk Zrínyi Miklósnak, a költő hadvezérnek a műveit.
A Bőszörményt és Zelemért ért károkról nem maradtak feljegyzések, de hogy el tudjuk képzelni a pusztítás mértékét, vessünk, néhány pillantást a bajomi vár 1594. évi összeírására, amelyben a tatár martalócok fosztogatásairól, gyilkosságairól is beszámolnak. Ohat: megöltek két embert, elhajtottak 225 lovat. Zám: négy embert levágtak, elvittek 228 lovat és tehenet. Szovát: levágtak 12 embert, elhajtottak 500 ökröt és tinót, valamint 900 juhot. Bagos: felgyújtották a malmot és egy lakóházat, levágtak 500 db juhot. Tetétlen: 3 házat felgyújtottak, elhajtottak 156 tehenet és 600 lovat, nyolc embert megöltek, kilencet rabságba hurcoltak. . .
1594 nyarán indult pusztulásnak a Zelemérrel szomszédos Szentgyörgy, Hosszúmacs és Monostor falu is. Több mint száz település néptelenedett el a Felső-Tisza vidékén.

Zeleméry István halála

A török sereg 1552 októberében öt heti sikertelen harc után (lásd Gárdonyi Géza: Egri csillagok című regényét) feladta Eger ostromát és el vonult a vár alól. A vár kapitánya, a hős Dobó István kevesebb mint 2000 fővel vette fel a harcot a 60-70 ezer főre becsült török sereggel!

Miksa főherceg csak az egri vár eleste után vezette hadait a törökök ellen. Többen csatlakoztak hozzá: Teuffenbach kassai főkapitány csapataival, a vármegyék hadra kelt nemessége és a Temesvárt júniusban sikertelenül ostromló 8-10 ezer főnyi sereg Báthory Zsigmond fejedelem vezetésével A csatára 1596. október 23-26-a között került sor Mező keresztes mellett. A támadást a törökök kezdték, de a három napig tartó harc során a királyságbeliek és az erdélyiek visszaverték őket, túl a Sár vizén. Már-már biztos volt a győzelem. A harmadik napon a törököket üldöző lovasok és gyalogosok is átkeltek a vízen és fosztogatni kezdték a törökök sátrait. Felborult a rend. A törökök visszatértek és szétverték, szétkergették a fosztogatókat. Ezek után felbomlasztották a fegyelmezetten harcoló többi seregrészt is. A magyar-német hadvezetés határozatlan volt, a sereg egy része pedig fegyelmezetlen, Miksa elvesztette az ágyúit és minden tábori felszerelését. A vesztes mezőkeresztesi csatában 6 ezer királyságbeli és 2 ezer erdélyi katona holtteste maradt a mezőkeresztesi csatatéren. A. halottak között volt a Zeleméry család utolsó sarja, az ifjú István is.

Zelemér falu elnéptelenedése

A dézsmaszedők 1608-ban még találtak és összeírtak hat adófizető családot (családfőt) Zeleméren. Ezek, Zelemér utolsó lakói, a következők voltak: Basaragh Mátyás, özvegy Kun Gáspár, Kun Pál, Póka András, özvegy Portos Ferenc és Török Benedek. Zelemér tehát a 17. század első évtizedében még nem volt teljesen lakatlan, Elnéptelenedése az 1608 és 1627 közötti évekre tehető (Nyakas Miklós történész kutatásai alapján),
1611-ben Beliény Zsigmond kéri a leleszi konventtől a Parlaghy László fiaira, Györgyre és Miklósra, valamint a Kamarás Jánosnéra vonatkozó okleveleket, 1618-ban - a később Rákóczi-résznek, majd De Paull Zelemérnek nevezett 1/5-nyi birtokrészt -Lorántffy Zsuzsanna (Lorántffy Mihály és Zeleméry Borbála leánya, II Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem dédanyja) kapta meny asszonyi hozománya egy része ként. A Pariaghyak részét a Pariaghyak után örökösödő Uray család engedte át a böszörményi hajdú vitézeknek 1620-ban. 1627-ben Daróczy Istvántól és Dengeleghy Katától a böszörmé nyi hajdúk - mint pusztabirtokot- bérbe vették Zelemér nagyobbik (északi) - részét is: 1633-ban 150 tallérért, 72 db juhért és 50 db bárányért vetették zálogba zele méri birtokukat a böszörményieknek Azóta Zelemér Hajdúböszörményhez tartozó puszta és erdő.