Józsa története

Józsa gazdasági életéről a terület kicsisége miatt sokat beszélni nem lehet. Területe 2631 kat. hold, mely 1930-ban a következőképpen oszlott meg:

A 100 holdon felüli középbirtok és az 1000 holdon felüli nagybirtok 1659 holdat, tehát a határnak több mint felét (63%) teszi ki. A megmaradó 972 holdon osztozkodnak a többi kategória birtokosai (vagyis az egész terület 37%-án). Ha ehhez hozzávesszük, hogy az első kategória tagjai jórészt napszámból élnek, de még a második kategória tagjaiból is sokan állnak munkába a gyengén termő józsai föld miatt, láthatjuk, hogy milyen kevés embert tart el a föld Józsán. Különben e tekintetben még rosszabb volt a helyzet a háború előtt, ekkor ugyanis a második kategória birtokosainak száma 53 volt. Számuk csak a háború után emelkedett 102-re, amikor a földreform kapcsán a nagy-és középbirtokból 338 holdat kapcsoltak le és parcelláztak fel. A harmadik kategória 9 birtokosa közül kettő a vármegye és a község alkalmazottja, három pedig a község zsidó szatócsa.
Gazdasági alkalmazás szerint Józsa területe a következőképpen oszlott meg az utolsó 20 év alatt:

Tovább…

Józsa helyén, mint fentebb említettem, a XIV. században már egyházas falu volt. Hogy ennek milyen volt a települése, azt ma már nem lehet tudni. Ezen első település a XVI. század végén elpusztult. Ettől kezdve egészen 1770-ig csak ideiglenes szállásokat emeltek Józsa területén, melyek a legkezdetlegesebb épületekből, gerágya és nádkosarakból, karámokból, hodályokból, földbe ásott putrikból állottak.
Csak 1770-től kezdődik az állandó jellegű település, amikor Józsára szőlőskertet ültettek, ez azután a szőlőskert dűlőit követte. A község Felsőjózsa részét, ha Princ Gyula ma már elavult és túlhaladott álláspontjához kötnénk magunkat, utcás településnek lehetne mondani. Ez ugyanis hosszú, keskeny szalag formájában nyúlik el kelet-nyugati irányban, s keleten a Debrecen-hajdúböszörményi országútra támaszkodik. Ezen országútra merőlegesen nyugat-keleti irányban húzódik a községnek három utcája. Közülük a középső a Deák utca. Ez a fő utca, rajta vannak: a református templom, a református iskola, a postahivatal és a csendőrlaktanya. A tőle északra levő a Pásti, a déli a Kossuth utca. Nyugaton a Hunyadi utcába torkollik e három utca. Az észak-nyugat dél-keleti irányú Hunyadi utcából nyugati irányban két utca indul ki: az Elek és a Rózsa utca. Ezek Józsa leghosszabb utcái. Az észak felől fekvő Rózsa utcán van a katolikus templom és a katolikus iskola. Régebben az Elek és a Rózsa utcára kiterjedő falurészt Elekrésznek, a másik három utcára terjedő részt pedig Ördög résznek hívták.
Hogy Felsőjózsa e hat utcájából melyek voltak az elsők, arra pontos adat nincs, mert a község legrégibb, 1898-as kataszteri térképén e hat utca már mind megvan. Valószínű, hogy a Pásti, a Deák és a Kossuth utcák voltak az elsők. Erre enged következtetni, hogy itt bontották le a legrégibb házakat, valamint hogy itt lakik a református lakosság zöme, amely kétségtelenül az első telepes volt.

Tovább…

Józsa területén már a XIV. században volt település. E század közepe táján a Kismacs nevű egyházas falu volt a helyén, amely a Tócó jobb partján terült el, temploma a nemrég lebontott Csillagos csárda közelében állt, vagyis a hajdúböszörményi út mellett, a mai Pásti utca táján. Ebben az időben a debreceni Dózsa család birtoka volt. Szent György vértanú tiszteletére épült templomáról később Szentgyörgynek vagy Egyházasszentgyörgynek hívták.
A XV. században (1439-ben) a Telekdy család a földesura Szentgyörgynek. 1448-ban az egyik oklevél szerint Telekdy Ferencné panaszkodik, hogy fia, Ferenc kizárta őt Szoboszló, Macs, Hatház stb. birtokaiból. Szentgyörgynek ebben az időben mezővárosi rangja volt. 1458-ban és 1461-ben országos vásárát említik az oklevelek.
1549-ben tíz portát számlált és egészben a Gút-Keled nemzetségből való Várdai család birtoka volt. Ennek kihaltával egymást követve vagy egymás mellett a bedegi Nyáriak, Becskeiek, Melithek és Jósak voltak a birtokosai. Sőt a Nyáriak révén, mint a kisvárdai uradalom tartozéka, a herceg Esterházy családé is volt egy része még a múlt század hatvanas éveiben is.
A XVI. század végén (1594-ben), amikor Huszt felől kegyetlen tatárhordák ereszkedtek alá az Alföldre és végigdúlták, pusztították, gyilkolták a Tiszántúlt, a Debrecen körüli, mintegy félszáz községgel együtt Szentgyörgy is eltűnt, pusztává lett.

Tovább…

Józsa geomorfológiája

Józsa nagyközség Hajdú vármegyében, Debrecentől északnyugatra (9 km-re) fekszik. 2631 katasztrális holdat kitevő területe a Tócó völgyére harántosan, kelet-nyugati irányban, mintegy hét és fél km hosszan húzódik.
Józsa a Nyírség löszplatójára, vagyis az Alföld eredetinek mondott térszínmaradványára települt. A plató Hajdúnánás— Pródpuszta—Balmazújváros—Hajdúszoboszló vonalán emelkedik ki a jóval alacsonyabb tiszai ártérből, mintegy 110 m magasságra.
Debrecen és Józsa felé a térszín egy 120-130 m magas hátba megy át, mely a Tócó vizenyős völgytalpára ereszkedik le. Ennek a hátnak a Tócó felőli szemmel látható lejtősödésére épült a község Felsőjózsa nevű része. A Tócó mintegy 110 méter magasságú völgytalpától keletre ismét emelkedik a térszín, mintegy 130 méterig. E rendkívül lankás lejtősödésen terül el a község Alsójózsa nevű része.
A község két különálló részének tehát egyrészt a Tócó-völgy talpa felé irányuló nyugati, illetve keleti irányú lejtése van, másrészt a község egész területe északról dél felé lejt, mivel a nyírségi térszín a Hajdúböszörmény—Hajdúhadház—Nyírbéltek stb. vonalán húzódó vízválasztótól dél felé lejt.

Tovább…

Az alsójózsai elemi iskoláztatás kezdetére különböző időpontokat találunk. Szoboszlay Sándor összefoglaló könyvében 1860. szeptember l-re teszi az első református elemi iskola megnyitását.
Valószínű, hogy az Egyházi Levéltár pontosabb adatokkal szolgál e téren.
Az Egyházi Levéltárban talált feljegyzések szerint az alsójózsai kertségben - a kertség életében jelentős szerepet játszó Varga György, Szigeti Ferenc, Németi Sámuel -már 1860 előtt is, 1849-ben szorgalmazzák egy tanító alkalmazását azzal a céllal, hogy a “kertbéli gyenge fiú és leánynövendékeket” oktassa, tanítsa. Meg is hívják Bíró János hajdúböszörményi születésű, a Debreceni Kollégiumban tanult fiatal, magányos embert. Bíró János másfél évig tanít sikeresen, majd önként hagyja el állását.
Bíró János után Ágh Mihály debreceni születésű, szintén a Kollégiumban képezett fiatal tanítót hívták meg tanítani a kertség vezetői. Ágh Mihály elmenetele után egy idős asszonyt, néhai Lukács Károly özvegyét állították be tanításra.
Érdekes adatokat tudunk meg az 1860-as évek oktatásáról, a helyi lakosok részéről tapasztalható segítőkészségről, felelősségről.

Tovább…

Az imaház vályogból épült és cseréppel van fedve, iskolául is szolgál a tanköteles gyermekek számára.
Tanítói lakásul a tanteremmel egy fedél alá épített egy szoba szolgált, melynek hossza 3 méter, szélessége négy és fél méter volt. Amikor törvény jelent meg, hogy a tanítót két szobás lakás illeti meg, ennek az egy szobának a közepére húztak egy sárfalat, betettek egy ácsolt ajtót, s meglett a törvény által előírt két szoba. A tanítói lakás és a tanterem bejárata közös helyiségre nyílt. Négy felől kapott világítást. Az ablakok mérete 80×100 cm volt. Udvara deszkakerítéssel körülvett igen kicsi terület volt
Az épületek nem iskola céljára készültek. Rozogák, düledezőek voltak. Dr. Görgei Márton tisztifőorvos évről-évre fenyegette az iskolát fenntartó református egyház illetékes hatóságait, hogy gondoskodjanak megfelelő, egészségileg kifogástalan tantermekről, mert jogánál és kötelességénél fogva be kell hogy zárassa az iskolát.
Tudott a helyzetről a vármegye akkori vezetősége is, de ígéretnél egyebet nem nyújtottak.
Az épületek berendezései is kezdetlegesek voltak. 8-10 személyes templomi padokon ültek a gyermekek. Volt még a teremben: egy Himnusz- tábla, egy nagy címer, egy Magyarország politikai térképe, egy Hajdú megye térképe, egy 1 méter magas számológép, egy kis könyvtárszekrény, amibe a minisztérium adott szépirodalmi könyvsorozatokat.
Az eszközöket 1882-ben a Hajdú megyei Tankerületi Felügyelő ajándékozta.

Tovább…

Első iskolaszéki elnök Nagy Károly református lelkész volt. Az iskolaszék tagjai voltak: Varga Bálint, Molnár Mihály, Arany Sándor, Varga János, Szigeti Ferenc, Antal János, Fehértói Mihály, Balogh Zsigmond.
Iskolaszéki elnökök voltak: Nagy Károly, Böőr János, Takács Sándor, Tóth János és Kar la Ödön református lelkészek.
Az iskolaszék tagjai: Juhász Imre, Kállai Sándor, Szabó János, Szabó Lajos, Szabó Sándor, Kerékgyártó István, Bagdács János, Horváth Sándor, Kulcsár Sándor, Arany János presbiterek és Nagy Mihály gondnok.
Az iskola tanítói:

• Balogh Zsigmond 1863-ig,
• Kőrössi Károly 1863 - 1876.,
• Karcsa György 1876 - 1877.,
• Bódog István 1877 - 1880.,
• Tóth Lajos 1880 - 1887.,
• Borbély Antal 1887 - 1890.,
• Hajnal Imre 1890 - 1892.,
• Tóth Kálmán 1892 - 1895.,
• Szabó Antal 1895.,
• Konkoly Károly 1895.,
• Cseh Ferenc 1895 - 1898.,
• Cseh Károly 1898.,
• Borbély Antal 1899 - 1903.,
• Gál Ferenc 1903 - 1906.,
• Dómján Anna 1902 - 1903.,
• Mátyás Elek 1906 - 1907.,
• Varga József 1907.,
• Farkas Róza 1907 - 1909.,
• Sikolya Albert 1907 - 1909.,
• Tóth Kálmán 1909 - 1910.,
• Sándor Imre 1910
• Pávai Boriska 1911 - 1912.,
• Horkai Margit 1912.,
• Kiss Juliánná 1912 - 1917.,
• Nagy Julianna 1917 - 1925.,
• Sándorné Baráti Eszter 1925 -,
• Kajtörné Molnár Zsuzsanna 1928 - tól.
• Sikolya Albert 1907-1909

Alsójózsán Sándor Imre idejövetelekor stabilizálódott az oktatás.
Sándor Imre 1910 júniusában a Debreceni Református Tanítóképzőben kapott oklevelet. Gimnáziumi tanulmányait a Református Főgimnáziumban végezte. 1910. november 1-én az Alsójózsai református Egyház egyhangúlag megválasztotta kántortanítónak s 50 évig itt is tanított. Fizetése 63 korona 38 fillér volt az egyháztól, 23 korona 33 fillér az államtól.
Az iskola ebben az időben két tanerős volt. A gyerekek száma már 200 fölé emelkedett. Száznál több tanuló jutott Sándor Imre keze alá, és a másik száznál több Kiss Juliska tanítónőnek. (A megerőltető munka miatt Kiss Juliska tanítónő tüdőbajban halt meg).
Miután az egyház megvásárolta özv. Szabó Istvánné telkét a rajta lévő épületekkel iskola céljára, külön tanterembe jártak a fiúk és a lányok. Még a másik iskola udvarára sem volt szabad átmenni a gyerekeknek, csak ha a tanítója átküldte valamiért.
A tanterem padlózata köves volt. Négy ablak volt rajta. A tanítók 4-5, szegre akasztott lámpával világítottak. A petróleumot a tehetősebb szülők adományozták. Ha nem volt ilyen szülő, a tanítóknak kellett megvenni a petróleumot.

Tovább…

A legtöbb gyermeket nem adták fel 6 éves korában az első osztályba, hogy minél kevesebb ideig járjon iskolába, mert csak 12 éves koráig volt tanköteles. Vagy befogták otthoni munkára, a kisebb gyermekek gondozására, felügyeletére, vagy elszegődtették cselédnek, pásztornak, napszámra is jártak pár fillérért. Tengerit fiókoltak, a tarlón -aratás után - búzát, rozsot vagy árpát szedegettek. Otthon kicsépelték, elvitték megőretni a malomba. Ebből is lett pár kiló liszt és korpa. A tengeri földek szélén szedret szedegettek, az asszonyok behordták a debreceni piacra, ezért is kaptak pár fillért.
Otthon az állatoknak napközben a gyermekek viselték gondját, legeltetni is ők legeltettek. A kisebbekre is ők vigyáztak, mert a szülők munkába jártak (Pallagra, Bellegelőre, Debrecenbe, a Karap-tanyára, Burai Kálmán- és a Gyökös-tanyákra). De ha a gyermek betöltötte a 12. évet, a szülő rögtön kivette az iskolából, mindegy volt, hogy tanév eleje volt vagy vége. A tanítók kötelesek voltak kiadni. Ha mulasztott a gyerek, a szülő büntetést fizetett, vagy a fegyházban leülte.
A tanítóknak a legtöbb bajuk a Hartstein-féle uradalom cselédjeinek a gyermekeivel volt. A cselédek költözése mindig januárban történt. A szülő előre tudta, hogy költözni fog, ezért szeptemberben már be sem íratta a gyerekét az iskolába. Mit tehettek a tanítók? Vagy visszatették őket egy osztállyal lejjebb, vagy kínlódtak velük, hogy annyit a fejükbe verjenek, hogy éppen meg ne bukjanak.
Ez a helyzet volt az analfabétizmus egyik forrása.
Rendelet jött, hogy az analfabétizmust a tanítóknak fel kell számolniuk. Házról-házra járva összeírták, hogy kik azok. Bizony, sokan voltak! Azok is, akik a négy elemi osztályt sem végezték el!
Egyik este 8-10-ig az iskola kis termében az írástudatlanok, másik este a továbbtanulók tanultak. Mindegyiket a 4. osztályos szintre kellett felhozni.

Felsőjózsán született. Még két éves volt, amikor édesapja meghalt. A varrónő édesanyja özvegyen nevelte fel hat gyermekét.
Kiss Erzsébet tanítónő keze alatt végzett el öt osztályt. 1910 körül ő volt az egyetlen paraszti származású kislány, aki tovább tanult. Nyolc évig járt vonattal Debrecenbe, eleinte Hajdúszentgyörgyre gyalogolt, mert akkor még nem volt Józsán vasúti megálló. Olyan sár, olyan víz volt az utakon, hogy a csizmája szárán befolyt a pocsolya. Az állomáson az őrnél váltott lábbelit. Volt úgy, hogy hónapokon át naponta gyalog tette meg a húsz kilométernél hosszabb utat. Néha felvette egy-egy szekeres.
A leckét az úton tanulta meg. Csak az írásbeli munkát készítette el otthon lámpavilág mellett, de sokszor a zsírmécses pislákoló fényénél. A faluban akkor még sokan nem nézték jó szemmel, hogy “kisasszonyt” nevel az édesanyja belőle. Többen meg is mondták neki: “Jobban tenné, ha befogná varrni, mert ha tanítókisasszony lesz, az anyját is, a családját is megtagadja.”

Tovább…